A The Defenders (magyarításban: Jog/ászok) főszereplő párosának egyik tagja, Jerry O’Connell, ma egy gyors, kétnapos látogatásra Budapestre érkezett. A CBS sorozatát hazánkban az AXN csatorna vetíti, ők hívták meg a színészt hazánkba, és szerveztek neki programokat, ma egy találkozót a hazai és kelet-európai sajtó képviselőivel, holnap pedig egy jegyet a holland-magyar meccsre. Jerry O’Connell közvetlen személyiség (négy magyar szót máris megtanult: szia, köszönöm, Borsodi és Ászok – sorolta fel), akiről gyorsan kiderült, hogy régóta tervezett egy budapesti utazást. Fiatalon a vívóedzője New Yorkban Élthes Csaba volt, akire mindig felnézett és az egyik legjobb amerikai edzőnek tartja, aki addig hajtotta, míg el nem érte a 17. helyet az amerikai kardvívók listáján. A páston barátkozott össze egy másik magyarral, Kovács Robival. Ahogy mesélte: a magyaroktól megtanult vívni és megtanulta, hogyan kell inni. Mindkettőt köszöni. Volt azonban még egy magyar kapcsolat az életében: az első barátnő. Vonzódik emellett a magyar ételekhez is, Robi barátjának édesanyja sokat főzött nekik. Ma – ahogy mesélte – Los Angelesben szinte mindig éhes, mert ott mintha mindenki salátát enne. Miután leszállt a gépe a Ferihegyen, jól esett neki a budapesti ebéd… Nős, két tűzrőlpattant kislány boldog apja. A felesége holland származású (gyorsan meg is kérte a jelenlevőket, ne szóljanak neki, hogy a meccsre majd magyar mezben megy ki, többek között azért is, mert a reptéren nem lett meg a csomagja, és akkor már vesz magának egy magyar focimezt). Nem, nem azonosul teljesen a The Defendersben játszott szerepével, hiszen Pete Kaczmarek egy Las Vegas-i playboy, aki kabrióban hasít a szerencsejátékok városában és minden részben más lányt szed fel. Ezzel szemben ő imádja a feleségét, az ikerlányait és egy családi pick-up van otthon, amiben elfér a család. Ami viszont közös: pár éve elkezdte a jogi egyetemet (megegyezett a feleségével, aki szintén színésznő, hogy egyikük mindig a gyerekekkel lesz, ketten együtt soha nem dolgoznak, s így jutott ideje tanulni), amit ugyan most szüneteltet, viszont a jogi szakszavakat ismeri. Volt persze régen próba-bírósági tárgyaláson is, amit elvesztett, mert a bíró szerint túljátszotta az ügyvéd szerepét – mesélte a színész vidáman. A távlati tervei egész érdekesek voltak. Be szeretné fejezni a jogi egyetemet, és ha már nem színészkedik tovább, akkor ügyvéd lenne legszívesebben. Bevándorlási ügyekkel foglalkozna, pro bono, azaz ingyenesen azok számára, akik képtelenek megfizetni a jogi segítséget. Apai ágon brit, anyai ágon a nagyapja lengyel, a nagyanyja ír – talán ezért is vonzzák a bevándorlók ügyei… Egyébként neki is két útlevele van: egy brit és egy amerikai. Elsősorban színész („vastag csontú, de nem kövér” gyerekként kezdte az Állj mellém – Stand by Me című tévéfilmben és reklámokban), de próbálkozott a forgatókönyv-írással. Egy Sliders epizód sztoriját és a 2004-es Fejjel a bajnak (First Daughter) történetét jegyzi. Mint tréfásan megjegyezte, más könyvet eddig nem sikerült eladnia, bár mostanában nincs energiája írni sem, hiszen a gyerekek teljesen lefoglalják szabadidejét, egyébként pedig a The Defenders szövegkönyvét kell tanulnia – vezetés közben, kádban, akárhol… Nem tudja még egyébként, hogy lesz-e második évad, az majd májusban derül ki. Ő mindenesetre eljátszaná Pete Kaczmareket az örökkévalóságig… Kitért a hajdani sci-fi sorozatára is, amiben Quinn Mallory szerepét alakította hatvankilenc epizódon át, és amelyben az öccse, Charlie is szerepelt (a The Defendersben a családi kapcsolatokat James Belushi használta ki: az első évad utolsó három részében szerepel ugyanis a fia). Jó kapcsolatot ápol a Sliders (1995-1999) hajdani stábjával, és bár volt szó arról, hogy mozifilm is lesz a sorozatból, ebben már nem bízik. Akkortájt megfordult a San Diego-i Comic Conon is, ahol sok sci-fi rajongóval találkozott. Furcsa élmény, amikor odalép hozzád Darth Vader és gratulál, mondta, majd hozzátette: „Szeretem a sci-fi rajongókat, de egy kicsit félek is tőlük.”]]>