Végül, de nem utolsó sorban F. Tóth Benedek író, újságíró, szerkesztő, a Mellékhatás című SF novelláskötet szerzője is megválaszolta az SFportal.hu számára azokat a kérdéseket, amiket 1969-ben egy írói szimpóziumon tettek fel hivatásos amerikai íróknak és szerkesztőknek. A tizenegy kérdés és Philip K Dick válaszai az Agave kiadó Csúszkáló valóságok című regényében jelentek meg először magyar nyelven a tavalyi év folyamán. Most, 42 év elteltével feltettük ugyanazokat a kérdéseket három magyar szerkesztőnek-szerzőnek. Először Németh Attilának, a Galaktika irodalmi szerkesztőjének válaszait közöltük, majd Antal József író-szerkesztőét, most következzék F. Tóth Benedek. 1. Milyen okkal vagy okokkal tudná magyarázni, hogy a többi irodalmi műfajjal szemben a science-fictiont részesíti előnyben? Érzelmi okai vannak annak, amiért különösen vonzódom a sci-fihez. Gyerekként viszonylag könnyen és gyorsan kimeríthető lehetőségeket nyújtó kulturális közegben nőttem fel. Ez nem azt jelenti, hogy sivár lett volna, sőt, ám a község jellegénél és méreténél fogva viszonylag elszigetelve élte mindennapi életét – annak ellenére, hogy hozzá képest sokkal kisebb létszámú és zártabb falvak vették körül. Tiszafüred így is központi szerepet töltött be a vidék életében, a Hortobágy nyugati kapujánál. Egy magamfajta izgő-mozgó, kíváncsi gyereknek kiváló felfedezni való terepet jelentett a Tisza, az összes holtágával, csatornáival; keletről pedig a róna mutatta remegő délibábjait. Egy ilyen helyen hihetetlen tér nyílt a gyermeki fantázia előtt. A tér és az idő fogalma egészen más értelmet nyert az uszadékot cipelő folyó partján ülve, és mást a pusztaság fölött lebegő madarak láttán. Az elvágyódás érzése mindennél erősebben jelentkezett bennem. Nem az elszakadásé, hiszen lélekben most is a Tisza partján élek. Arra voltam kíváncsi, vajon milyen lehet az élet a folyó másik partján, a délibáb mögött. Szerencsémre a járási könyvtárat kiváló szakemberek működtették, és olyan válogatást gyűjtöttek össze a világirodalom minden területéről, ami segítségemre volt a gyermeki fantázia kiteljesítéséhez. Az ifjúsági irodalom polcain találkoztam a sci-fivel, Lemmel, Asimovval, Clarkkal, Bradbury-vel, Verne regényeivel, és a Galaktika Magazinnal. 2. Ön szerint mivel igazolható a sci-fi létjogosultsága, mi a legfőbb értéke? A sci-fi léte önmagával igazolható. Azzal, hogy az írók sci-fiket is írnak, és azokat olvassák. Ez azt jelenti, hogy az emberi fantázia mások számára is érdekes, a mások által láttatott és elképzelt világ izgalmas, valamint: a kitalált világok és sorsok sohasem gyökértelenek. Mindig felismerhető benne az ember. Azt hiszem, ez a sci-fi legfőbb értéke is: megmutatja nekünk az embert. Több oldaláról, a miénktől eltérő nézőpontokból. Valamint a sci-fi nagy értéke, hogy megtanít a továbbgondolás és gondolkoztatás képességére. Lehetőséget ad arra, hogy másként, más oldalról vehessünk szemügyre dolgokat, történeteket, lehetőségeket, tényeket. Általa és segítségével összevethetjük a tudományos kutatások eredményeit a lehetőségekkel, a szándékokkal. A sci-fi lehetőséget nyújt arra is, hogy olyan problémák megoldásán törjük a fejünket, amelyekkel ma még nem is szembesülhetnénk, ám mégis már a jelenre vetítve kínál lehetséges megoldásokat; választásra, döntésekre késztethet. 3. Hogyan ítéli meg a sci-fi és a „fősodorbeli” irodalom viszonyát? Azonosan, egymásból fakadóan, egymás mellett haladónak, egymásra hatóan. Minden írás fikció, még a valóság ábrázolása is. Az írók tudásuk, érzelmi világuk, műveltségük, szellemi- erkölcsi bútorozottságuk, látásmódjuk és írói képességük, adottságaik szerint alkotnak. Teremtenek. Mégis rés keletkezik a sci-fi és az úgymond irodalom síkja között, mégis űr támad a sci-fi műfaja körül. Ez minden esetben egy adott kulturális-társadalmi közösség szokásai szerint alakuló és formálódó viszony, ami mindig az alapján rendeződik, hogy éppen milyen a sci-fi elfogadása, közvetítése vagy ábrázolása, megjelenítése – legyen az bestseller, sikerfilm vagy éppen színházi darab. A sci-fi úgy lüktet egy-egy társadalomban, ahogyan a szív ver a mellkasunkban: csak akkor figyelünk fel a létére, ha a megszokottól eltérő reakciókat vált ki belőlünk. Éppen ezért sajnálatos, ha egy sci-fit kalandregényként, horrorként vagy krimiként tüntetnek fel, mondván, ez utóbbiak eladhatóbb meghatározások – miközben az írás, a regény vagy a novella vagy jó, vagy nem. Vagy tetszik az embereknek, vagy nem. Legyen az sci-fi, vagy más tematika. Ha mégis értenem kellene a sci-fi és a „fősodorbeli” irodalom közti különbségtételt, akkor a magyarázatát abban találnám meg, hogy ez a sci-fihez kapcsolódó sztereotípiák (ufók és idegen lények megmagyarázhatatlan léte) miatt van, valamint a tudományoktól való elszakadás miatt, azaz: olyan hatalmas szakadék tátong a tudományos élet, valamit az emberek általános tudásszintje között, ami nehezíti vagy akár meg is gátolja egy-egy sci-fi üzenetének megértését. Az agy nem képes dekódolni az információt. Másrészt az emberi kíváncsiság korlátozott, behatárolt, eredője és iránya különböző, és egy-egy sci-fi, legyen az bár egészen kiváló, érdektelen marad a befogadó előtt. 4. Mit gondol, a rajongói összejöveteleken, konferenciákon való részvétel, a kapcsolattartás a magazinokkal segíti vagy akadályozza a leendő írókat? Egyéntől függ. Az ember elsőként biológiai lény, és csak azután társadalmi. Mindennek az alapja és mérője az egyén. Mennyire erős a humánuma (szellem, akarat, erkölcsi normák), a teste (idegrendszer, keringés, percepció), képzettsége (tudás, tehetség bármihez, állóképesség). Minden találkozás a befogadó közönséggel eldönti az egyén (az író) számára, hogy szüksége van-e ezekre a találkozásokra. Megerősíti vagy eltávolítja eredeti szándékától, az alkotástól. Egy író elhatározása az alkotásra alapvetően független az ilyen találkozásoktól, legfeljebb megerősíti alkotási szándékában, vagy kioltja azt. A visszajelzés azonban fontos alapja az alkotásnak, az alkotásra való hajlandóságnak. Az írónak, a leendő írónak meg kell tanulnia különbséget tennie a vélemény és a kritika között, és tudomásul kell vennie, hogy ha írásra adja a fejét, nem tud mindenkinek írni. Azaz, akkor halad a legjobban az íróvá válás útján, ha saját magát keresi, a saját hangját és stílusát, nem pedig mások éljenzésének és elvárásainak akar megfelelni. Ez utóbbi is lehet sikeres, de egyedi semmiképp. Tanulni másoktól, segítséget kérni a tapasztaltabbaktól ugyanakkor nem szégyen, sőt: megkönnyítheti az egyéni hang megtalálását. 5. Milyen forrásokat javasolna a kezdő íróknak, amikből esetleg az ön tapasztalata szerint ötleteket lehet meríteni sci-fi történetekhez? Minden írás az olvasással kezdődik. Nyilván nem szerencsés olyan történeteket írni, amit mások előttünk már megtettek, de másként mindig lehet – még azokat is. A legfontosabb önmagunk ismerete. Mihez vonzódunk, milyen témák érdekelnek bennünket. Nem mindegy az sem, mit tanulunk, mivé képezzük magunkat, mert mindez meghatározhatja későbbi érdeklődésünket. Illik ismerni a világot és benne az embert. Illik tudni a múlt legfontosabb, sorsfordító pilléreiről, vagy legalábbis érdemes utánanézni a régmúlt dolgainak, a tudomány, a technika, a technológia fejlődésének. Nyitott szemmel járni eleve hasznos dolog, ám érteni is a világ dolgait irányító vagy meghatározó összefüggéseket kiváltság. Kérdezni, olvasni, beszélgetni. Bárkitől, bármit, bármilyen témában nem szégyen. A lényeg, hogy tanuljunk belőle. Ötlet bármiből meríthető. Egy mozdulatból, egy érzésből, egy felfedezésből, egy kudarcból, egy elszólásból, egy álomból, bármiből. A lényeg, hogy kellően gondoljuk végig, mi a célunk ezzel, hogyan akarjuk megírni, és milyen módon akarjuk megértetni az olvasóval. 6. Ön szerint egy kezdő sci-fi író novellák vagy inkább regények írására koncentráljon? Egyéntől függ. A lényeg, hogy az író írjon. Egyetlen regény vagy novella sem írja meg magát. Nyilván eltérő módszereket igényel a regény és a novella megírása. Olykor van az úgy, hogy egyetlen novella is annyi ideig készül, mint egy regény – ez azonban ritka. A novella – terjedelménél fogva is – sokkal hamarabb hozhat sikerélményt, ami elengedhetetlen egy író számára. Egy rövidebb novella megírható egyetlen délután alatt is, akár. A sikerélmény és sikerélmény között azonban különbséget kell tenni. Egy novella vagy regény befejezése önmagában sikerélmény, ám ez messze van még a közönség visszajelzéseiből fakadó sikerélménytől. Mindkettőt meg kell tapasztalni. Az elsőt könnyebb. A regény hosszabb távú koncentrációt – a történettel, a szereplőkkel való együttélést – igényel. A mindennapi rutinunk megakadályozhat abban, hogy akár több hónapig nyomon kövessük saját történetünket, szereplőinket, éppen ezért érdemes napi rutint kialakítani az írásra, azaz érdemes mindennap foglalkozni az anyaggal. Bioritmustól és lehetőségtől függően. 7. Milyen tanácsokat tudna adni egy kezdő írónak a „valóságos” karakterek megteremtésével és a hiteles párbeszédek írásával kapcsolatban? Nézzen szét maga körül. Figyelje az embereket, amerre jár. Egy karakter csak akkor lehet „valóságos”, ha az olvasó azonosítani tudja, ha felismeri benne önmagát, a másikat, a tőle eltérőt, vagy éppen a soha nem látottat és tapasztaltat. Minden szituáció éppen annyira erős vagy gyönge, amilyenné teremtjük azt. Ahogyan az életben is. Megfelelő szituációhoz megfelelő karaktereket rendelünk, megfelelően a helyhez és a történethez illő stílusban. A karakterek a tetteik, a gondolataik, a kinyilatkoztatásaik által válnak valóssá, elevenednek meg bennünk; vagy annak segítségével, amit róluk mutatunk, mint író, gondolunk, mint író és olvasó, és feltételezünk, mint bármilyen kívülálló, aki késztetést érez a szerepelő megismerésére, tetteinek indítékára, és cselekvéseinek megtapasztalására. Ez a helyzet-, ember- és jellemábrázolás szerencsés esetben önmagában hordozza, megteremti a párbeszédeket is, ami csak akkor lesz eltérő, egyedi, feltűnő, oda nem illő vagy éppen suta, ha valamilyen kényszerből az író úgy gondolja, más célja is van a párbeszédeinek megalkotásában, mint a cselekmény előrelendítése. Ennek sikere vagy sikertelensége az írói képességeken, valamint a közönség elfogadásán múlik. Hiteles ugyanis az, amit annak érzünk, s nem feltétlenül az, ami valóságos. Sőt, a valóság hiteles – akár a párbeszédek hű – ábrázolása tűnhet hamisnak is, ha az a befogadótól túl távol álló stílusjegyekre épül. Éppen ezért célszerű mindig a történethez igazítani a stílust. Az írott nyelv megköveteli a beszélt nyelv stílusigazítását. Az élő beszéd szószerinti leírása sokszor zavaró lehet olvasáskor, hiszen a központozás nem minden esetben helyettesíti vagy helyettesítheti az intonációt. Ha mégis meg akarjuk tartani egy-egy beszélt nyelv stíluselemeit, legyünk következetesek és kitartóak. 8. Mit gondol, egy hatásos regénynek feltétele az üzenet vagy a morális tanítás? A morális tanítás is üzenet. Az a regény, amely nem hordoz magában semmilyen üzenetet, nem sokat ér. Megkockáztatom azért, hogy minden regény, még az önmagáért születő is üzenetet hordoz. Ám minden üzenet éppen annyit ér, amennyire hat a befogadóra. Éppen ezért felesleges arra törekedni írás közben, hogy üzenetet küldjünk az olvasónak, hiszen ezt eldöntöttük abban a pillanatban, hogy nekiültünk a regény megírásának. Az üzenet milyensége, így a morális tanítás kérdése is akkor és abban a pillanatban dől el, hogy mit írunk, hogyan, milyen stílusban. Ám – talán – nemesebbnek mutatkoznak azok az írások, amelyek az olvasás élményén túlmutató szándékkal születnek. Azért, mert az írónak szándékai és gondolatai vannak, amiket el akar mondani – még ha nem is több az, mint a világ megmutatása olyannak, amilyennek az író azt látja egy-egy sors, egy-egy történés kapcsán. Egy írónak nem a világot kell megváltania és a benne élő embereket, hanem a világról addig kialakult képünket kell árnyaltabbá tennie. Ez minden változás lehetőségének alapja. 9. Ön szerint az egyes szövegek vizsgálatából milyen mértékben vezethető le a szerző álláspontja a politikát, a vallást vagy a morális kérdéseket illetően? Ez attól függ, milyen típusú szöveggel van dolgunk. Egy nyilvánvalóan politikai, vallási vagy moralizálási céllal íródott műnek magában kell hordoznia azokat a támpontokat, azonosító jegyeket, amelyek alapján meg tudjuk érteni, miért gondolkozik erről vagy arról a kérdésről így vagy úgy az író. Elbújni egy ilyen szövegben nem is lehetne, értéktelen és értelmetlen volna. Más kérdés, amikor a szerző olyan fikciót vagy valóságot ír, ami fontos, egy adott társadalomban vagy kulturális közegben aktuális politikai, vallási vagy morális problémát jár körbe, ám a történet szereplőinek egyikében sem ismerünk rá az íróra, s talán nem is célja, hogy azonosuljon bármelyik karakterrel is. Az írónak azonban ebben az esetben is olyan valós és létező érvekkel, valamint stílusjegyekkel kell felruháznia a szereplőit, amelyek segítségével érteni és értelmezni tudjuk a karakterük és az általuk képviselt problematika jelenlétét. Ez kellő empátiát, koncentrációt igényel az írótól, és olyan azonosulási képességet, amit a regény megírása után elhagy magából. Ahogyan egy színésznek is bele kell bújnia a karakterek bőrébe, úgy egy írónak is illik megtennie ezt, mert ha kívül marad, üres maradhat a szereplője is. Egy író politikai, vallási vagy morális megnyilatkozására amúgy ettől függetlenül is fény derülhet: műveinek sokaságában, témaválasztásaiban, regényeinek üzenetében és hatásában. 10. Azokban az években, amikor még tanulta a szakmát, melyik író volt a legnagyobb hatással önre? Továbbá milyen más tényezők, mint a családi háttér, oktatás stb. befolyásolták az írásban? A magyar írók közül Molnár Ferenc, a külföldiek közül Graham Greene volt talán rám a legnagyobb hatással. Különös lehet, hiszen egyik írót sem jegyzik a sci-fi mesterek táborában, de ez nem olyan nagy probléma. Mindketten mesterei voltak annak a jellemábrázolásnak és történetvezetésnek, ami nélkülözhetetlen egy sci-fi író számára is. Ha mégis sci-fi írót kellene találnom, akkor Jules Verne az, aki hihetetlen szorgalommal és felkészüléssel ült neki regényeinek megírásához, s aki példaképe lehetne sok mai szárnypróbálgatónak – bár ő is olyan író, aki nem csupán fantasztikumot írt, de talán éppen ezért az ő személye is példa arra, hogy a sci-fi az irodalom része. Az írást most is tanulom. Mondatról mondatra, történettől történetig. Azért mert írok, még nem vagyok a tudás birtokában. Az írás önértelmezés is, saját létem egyedi igazolása, társadalmi fészkelődésem, kulturális értékeim, erkölcsi fiókjaim, földrajzi helyem megmutatása. Az írás önkifejezés, magamutogatás és gondolatok közlése. Nem terveztem azt, hogy író leszek, hogy kifejezetten az írásból élek majd. Eredetileg tanár vagyok, történelem és földrajz szakos, így volt alkalmam megismerni az emberiség történelmét, és volt alkalmam megismerni az emberiség helyét a világmindenségben. Egyetemi tanulmányaim során számos tudományággal találkoztam, némelyikben jobban elmélyedtem, másokat csak „megszagoltam”. A diplomamunkám tárgyát a geológia tudományának területéről választottam, a holt, a kőbe dermedt anyagok, ásványok világában írtam. Ott, a lupék, a mikroszkópok és a csiszolatok között értettem meg igazán azt, hogy minden attól lesz élő, és minden attól kap értelmet, ha megtöltjük tartalommal. Élet úgy is születhet, ha csak mesélünk róla. A mindennapok alkotóiról. Amiről nem mesélünk, az eltűnik a múlt masszájában. Ráadásul minden történet magában hordozza a szereplőinek sorsát. A tanulságot, hogy semmi sincs önmagért. Minden mindennel összefügg. Minden változik. Minden mozog. Talán ezért is lettem aztán újságíró, mert történeteket akartam mesélni. Aztán elkezdtem írni mást is – köztük sci-fit is. 11. Ön szerint mi a kortárs sci-fi legnagyobb gyengesége? A tudomány, a tudományos kutatások területe és témája oly mértékben eltávolodott az alap- és középfokú oktatástól, így az emberektől is, hogy a regényíróknak arra kellene kísérletet tenniük, hogy csökkentsék ezt a távolságot. Érthető és égető problémákkal kellene foglalkozniuk, nem pedig elvont fantasztikumok stílusimádatával. Ebből a szempontból problémát jelent a szolgalelkű rajongás néhány író művei vagy személye iránt, valamint a stílusmásolásra fordított idő és erő – a tényleges egyedi üzenet megfogalmazása helyett. Az teljesen természetes, hogy minden időben divatirányzatok alakulnak ki, ez nem is véletlen – főleg a reklám mindenek felettiségét hirdető világában. A siker és a bestseller világát azonban nagymértékben meghatározza az adott piac nagysága, nyelvi közege, és az erőhöz való húzás érzése vagy kényszere sok kezdő és gyakorlott írót megérint, megigéz. Ám a sci-fi egyik legnagyobb lehetősége éppen abban áll, hogy olyan problémákkal foglalkozzon, amely nemzeteken átível, az emberiség egészének hordoz üzenetet. Az egyedi hang és stílus megtalálása éppen ezért legalább annyira fontos volna – teremtő erő –, mint a divatos témaválasztások újra- és újraértelmezése, a piaci igényeknek megfelelő stílusban és ízlésvilág szerint. Mivel a sci-fi területén nem könnyű olyan témával előlépni, ami igazán egyedi, mondhatni vadonatúj, éppen ezért arra kellene törekedniük a kortárs íróknak, hogy a mindennapi élettől eltávolodott tudományt visszahozzák a közérthetőség talajára, másrészt szerethető, érthető művekkel kell a közönség elé lépni.]]>
A szerzőről
sheenard
Szélesi Sándor író, szerkesztő, forgatókönyvíró. Az Átjáró SF irodalmi magazin főszerkesztője volt, a Mysterious Universe sorozat egyik "szülőatyja", többszörös Zsoldos-díjas, 2007-ben az ESFS a legjobb SF írónak választotta. A kezdetek kezdetétől az SFportal szerkesztője.