Még mindig a nyolc évvel ezelőtti első rész, A Karib-tenger kalózai: A Fekete Gyöngy átka a legjobb – ez volt az első gondolatom (egymondatos összegzés) a mozifilm-sorozat negyedik része után, a stáblistánál. A Fekete Gyöngy átka meglepő volt és mulatságos, ördögien jól játszottak a szerepekkel, és nem volt izzadtságszaga, ami leginkább a harmadik részből, A világ végénből áradt, onnan azonban nagyon vastagon. Ez a mostani valahol a kettő között van, nem elnyújtott és pörög, kevesebb benne a spanglis rémálom és több a kaland, ám érződik rajta némi erőltetettség, amit a látvány néha felold, néha nem. Pedig jól kezdődik: egy londoni utcai hajtóvadászat után Jack Sparrow kapitány és a halál torkából kimentett jó embere, Gibbs (Kevin McNally), belevágnak az élet forrásának felkutatásába. Versenyt futnak a katolikus spanyol uralkodóval és a gusztustalan és kicsit hülye György királlyal, illetve annak emberével, a látszólag konszolidálódott Barbossa kapitánnyal (Geoffrey Rush). A filmben nincs sok szörny és kriptaszökevény is alig (kivéve az elején Jack apját – de azt meg minek írták bele a forgatókönyvbe, nem is tudom), a történést maga az utazás adja, és a küldetés nehézségei. Nem sok a fordulat tehát, hacsak nem számítjuk annak, hogy a hajsza során Sparrow kapitány hajófedélzetet sikál és szerelembe esik (vagyis hát feléled szívében egy régi tűz). Szerencsétlen módon a választottja Feketeszakáll kapitány (Ian McShane) egy szem lánya, Angelica (Penelope Cruz). A Disney vagy nem mert bonyolultabb történetbe belefogni vagy a producereknek nem jutott eszükbe semmi merész. A kalandok és a különös helyeken zajló összecsapások láncra felfűzött sora remekül néz ki (különösen Imax-ben), de nem elég. Minden, ami az első részt sikerre vitte – Johnny Depp, vicces kalózfiúk, átverések halmaza, meglepő fordulatok -, most valahogy lanyhább és ízetlenebb, és nem azért, mert a megszokott receptet az ember idővel megunja. Hanem mert nincsen benne erő. A plusz szerelmi szál (ami az első részekben Orlando Blum és Keira Knightley érzelmi életét jelentette) jelen esetben meg annyira béna, hogy az ember bizonyos jeleneteknél legszívesebben lefejelné a karfát. Mindezzel együtt persze A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken jó kalandfilm, végig lehet kukoricázni és kólázni, és remek jelenetek is akadnak benne, a szirénfogás például zseniális (kicsit persze zavaró, hogy már az elején tudni, ki marad életben). Johnny Depp hozza a karaktert, bár kicsit mintha már fáradna, ám a kalózromantika még mindig él, és feltupírozva kis fantasyvel sikerre fogja vinni ezt a mozit is. Én a magam részéről a kalandfilm kategóriában megadok neki egy 10/7-et. Find more photos like this on SFport.net

A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken PIRATES OF THE CARIBBEAN: ON STRANGER TIDES (2011)

Rendező: Rob Marshall Látványtervező: John Myhre; Zeneszerző: Hans Zimmer Operatőr: Dariusz Wolski; Vágó: David Brenner, Michael Kahn, Wyatt Smith Díszlettervező: Gordon Sim; Jelmeztervező: Penny Rose Producer: Jerry Bruckheimer

]]>