Az io9 rátette a kezét egy példányra az After Earth mozifilmhez hamarosan megjelenő United Ranger Corps Survival Manual egy példányára – amiből olyan dolgok derülnek ki a háttértörténetről, amiről egyetlen mondat vagy képkocka sem szólt az eddigi előzetesekben. VIGYÁZAT, SPOILERVESZÉLY! Így például nem láttunk még idegeneket, holott az After Earth univerzuma tele van földönkívüli civilizációkkal, nem csak problémás apa-fiú kapcsolatokkal. Lássuk a háttértörténetet: 1908 – Egy idegen űrhajó zuhan le Oroszország területén, a világ kormányai úgy döntenek, hogy mindezt titokban tartják – mindörökre. Ugyanakkor néhány nevesebb tudóst a roncsok közelébe engednek, így Nicola Tesla és Albert Einstein is játszadozhat a maradványokkal. 2012 – A NASA bejelenti, hogy kifejlesztették az első warp hajtóműveket – titokban persze az idegen űrhajót vizsgálva szereznek tudomást az univerzumban jelen lévő sötét energiáról, ami mindezt lehetővé teszi. 2071 – 2072 – Az emberiség maradékának el kell hagynia a Földet, mert lakhatatlanná vált. 750.000 túlélő távozik a Naprendszerből az úgynevezett Bárkákon (az egyik Bárka neve Asimov). A bárkákat természetesen az idegen roncsok további tanulmányozásával sikerült megépíteni. 32 FU (32 évvel a Föld után) – A Rangerek, akik ebben az időben inkább egy katonai kormányzatot jelentenek, létrehoznak egy új vallást a Bárkákon, mivel hitre szükség van – a vallást Primusnak nevezik el. Ez később nagyon csúnyán visszaüt. 67 FU – A Primus létrehozza a saját vallási hadseregét, és a vallás vezetőjét (a Primus-t) nevezik ki uralkodónak, élethosszig. A megmaradt Bárkák (néhány időközben kihalt) behódolnak a vallásnak. 100 FU – Mindössze hat bárka éli túl az utazást, de ők landolnak egy új bolygón, a Nova Prime-on. 222 FU – A Primus aktuális vezetője a tudomány és az iparosodás elleni beszédeket tart, mivel szerinte a Földön alapvetően ezek vezettek katasztrófához. Létrehozzák a Savant pozícióját, az ő feladata, hogy ellenőrizze a Nova Prime-on élők tudományos dolgait. 243 FU – A Skrel nevű idegen faj ismeretlen okokból megtámadja a Nova Prime-ot. A bolygó eredetileg lakatlan volt, az emberiség nem számított itt támadásra. A Rangerek megvédik a civil lakosságot. A Skrel egyébként nem azonos azokkal az idegenekkel, akiknek az űrhajója eredetileg lezuhant Oroszországban. 350 FU – A Skrel visszatér, de másképp néznek ki. Eleddig nem is láttak igazi skrelt, csak a hajóikat és drónjaikat. 576 FU – A Skrel ismét visszatér, de most az Ursa-val támadnak, egy genetikailag tervezett lénnyel, amit az emberek megölésére fejlesztettek. (Hogy ezt honnét tudja az emberiség, amikor még nem találkoztak Skrel-el, és az ursa az egyetlen idegen, amit láttak, az rejtély.) Mindenesetre az ursak egyre erősebb gyilkológéppé válnak minden új generációval. Ugyanakkor ez a lény nem lát, mivel nincs szeme – az emberek félelmét képesek kiszagolni. 651 FU – Még több ursa érkezik a Nova Prime-ra. Nekik van valamilyen titkos, fekete mérgük is, amik megbénítják az áldozatot. 726, 576, 951, 997 FU – Még több Ursa támadja a Nova Prime-ot, ezek már szupergyors gyilkológépek. A Rangerek igyekeznek minden eszközzel megvédeni az emberiséget, legjobb védelmük az ún ghosting: ebben az állapotban a ranger nem érez félelmet – így az ursak nem érzékelik őket. 1000 AE – Cyper Raige (Will Smith) és Kitai Raige (Jaden Smith) egy elfogott, podban tartott ursa-val utaznak, amikor hajótörést szenvednek a Földön…]]>
A szerzőről
Merras
Az SFportal társalapítója, szerkesztője. Kedvenc sci-fi sorozata ennyi idő elteltével is a Babylon 5. Több, mint 15 éven keresztül számtalan sci-fi rendezvény szerzője volt. Bár továbbra is mindene a sci-fi, aktivitása alább hagyott, mióta egy belvárosi kerület alpolgármestereként dolgozik. Manapság főleg D&D szerepjátékkal üti el a kevés szabadidejét.