HobbitCon.
Miután bemutatták az utolsó Hobbit filmet, kiderült, hogy lenne még ígény Hobbit rendezvényre. Így a filmsikert meglovagolva, a régi FedCon csapat elhatározta, hogy ha utolsó alkalommal is, de ismét megrendezik a találkozót. A helyszínt újból a bonni Maritim Hotel adja, jegyek már elővételben kaphatóak. A rendezvénynek nincsen akkora visszhangja, mint a FedCon-nak, de így is említésre érdemes esemény.
A törpöket alakító színészek mellett, a fővendég a welszi Luke Evans lesz, aki nem olyan régen nem csak Bardként, de Drakulaként is bevonult a köztudatba.
Evans az év elején visszaadta Eric Draven szerepét (igen, A Hollót is újból megfilmesítik), de több új projekt is áll előtte, többek között a héten kapta meg Gaston szerepét A szépség és a szörnyetegben.
Az árak nem csak magyar, de német viszonylatban is borsósak – nem csoda, a színészeket meg kell fizetni. Mint az már megszokott, lesznek előadások, standok, és közös foglalkozások „workshop-ok“, így az igazi Tolkien rajongók ismét kiélhetik magukat, három nap erejéig (és űríthetik ki a malacperselyt).
Ám amennyire borsósak az arak, a programkínálat annál gazdagabb, és ami a német Gyűrűk Ura rendezvényekre igaz szokott lenni, nem lesz hiány humorban és jókedvben, mulatozásban és színvonalban.
Ha se nem földrengés, vagy árvíz nem szól közbe, a rendezvény után részletes beszámolót olvashattok interjúkkal és fényképekkel megtűzdelve.
Bővebb információt itt találhattok:
www.fedcon.de
Klärner Hajnalka]]>
HobbitCon 3.
