Az egyenlő csere mindenre kiterjedő elve
Egykis steampunk, egy kis mágia, megint kölykök, és világmegváltás.
Ebből én egyjó kis animesorozatot sejtek, és Ti?
Full Metal Alchemist, anime sorozat ajánló
A sztori elején rettentő déja vu-m volt, mertnekem ez a „két testvér (szülők nélkül) olyat csinál, ami még a felnőtteknek isnehéz, de ők a legkirályabbak, és elmennek hosszú útra megkeresni valamit, amitcsak ők találhatnak meg, és a világot alapjaiban meg fogja változtatni”-történet már ismerős. Persze, a Last Exile is csont ugyanígy alakul. Nagyrésztvégig párhuzamos a két anime, és a rajztechnika feltűnő hasonlóságai arraengednek következtetni, hogy ugyanazoknak az alkotóknak van a keze a dologban.De nem is baj, hiszen az animevilágnak is megvannak a maga ősi toposzai,gondoljatok csak a „főhős átmegy egy másik világba, amit ő ment meg”- témára…:)A Last Exile még elment egy Középhaladóknak címkével, mert azért ott istörténnek dolgok, amik nem a Chihiro-n nevelkedettek szemének valók. Ãm ami aFullMetal-ban történik, az kőkeményen kiérdemli a Legszigorúbban CsakGyakorlottaknak-karikát. Nem mintha én ebbe a kategóriába tartoznék: nagynaivan elkezdtem, és pár rész után hosszú heteknek kellett eltelnie, hogyfolytassam. No nem azért, mert rossz, vagy túl bonyolult (azért jót tett, hogymásodszor is megnéztem, pár dolog tisztázódott), hanem mert igen nagyhirtelenséggel történnek nagy horderejű dolgok. 25 részen keresztülfelvezetett, összetett karakter, akit a humoros személyisége miatt még meg iskedveltünk? Egyetlen pisztolylövéssel megölik, minden előzetes jel nélkül? AFullMetalban ez nem probléma… édi kislány, akiért odavannak főhőseink? Persze,legközelebb egy falra loccsantva találkozunk vele, a félőrült apja (akimellesleg mutánst csinált belőle) meg a sorozat további részében megpróbáljafeltámasztani, egyre félresikerültebb eredményekkel. és folytathatnám mégsokáig, szpojler-hegyekkel árasztva el titeket (jó kis képzavar). A világ egyalternatív Föld, ahol nem a technika, hanem az alkímia fejlődött ki. Kevesen értenekhozzá, ám ők majdnem mindent meg tudnak tenni, csak a komponenseken és atalálékonyságukon múlik, hol van a határ. Persze az anyag- és energiamegmaradástörvénye itt is jelen van, így nem lehet semmiből valamit csinálni. Mindenértegy azonos értékű másik dolgot kell adni. Ez az egyenlő csere alapelve, ami átmeg átszövi az alkímiát (a sztori egyik nagy, bár szerintem kicsit erőltetetttanulsága, hogy nemcsak az alkímiát, hanem az élet minden aspektusát ezhatározza meg…). Ezért nem tudnak aranyat csinálni, csak ha pl. van egynyakláncuk, aminek az anyagát fel tudják használni ehhez, akkor átalakíthatják,és lehet belőle pl. aranygyűrű. Az alkimistákat legnagyobb számban a hadseregalkalmazza, és bizony gyakran hadi célokra is… Minden alkimista más, eltérő astílusuk, és az erősebbeknek van valami specialitásuk vagy különlegesképességük. Az alkímiát ebben az esetben ne úgy képzeljétek el, hogy lombikokfölött ülnek nagyszakállú tudósok. Ezek a legkülönfélébb emberek, a kissráctóla nagydarab izomállatig, akik különböző idézőkörök rajzolásával gyakorlatilagvarázsolnak.
A sztori felütése már előrevetíti a kellemeshangulatot. Egy árva testvérpár, akiket elhagyott az apjuk, és meghalt azanyjuk, elhatározzák, hogy ha már ilyen tehetségesek az alkímiában, feltámasztjákaz anyjukat. No, itt a bökkenő: ez az egyetlen dolog, ami valami miattszigorúan tilos. Emberen alkímiát végrehajtani, (minősített esete afeltámasztás) elvileg lehetetlen, gyakorlatilag meg halálos bűn. A kissrácokat(Edward az idősebb, általában Ed, Alphonse a fiatalabb, egyébként Al) ez perszenem érdekli, és miután összegyűjtötték egy emberi test minden kémiaikomponensét, nekiállnak idézni. Persze hogy balul sül el, és mire a szörnyűrituálé véget ér, Ednek hiányzik a jobb karja és a bal lába, Al-nak pedig azegész teste odaveszik, és a lelke bebörtönződik egy üres lovagi páncélba. Amitaz egésszel elérnek, csak egy rángatózó-vergődő, félig kész, életképtelen lény,nem az anyjuk. Ed kicsivel később kibervégtagokat (mondtam, hogy steampunk is van)kap a szomszéd lánytól, akivel együtt nőttek fel, és a lány közben elsőrangúmérnök lett. No, így ketten (furán néznek ki, a rendkívül alacsony, félig fémbáty, és a vékony hangú, galamblelkű kisöccs, aki mellesleg egy brutális nagypáncél) elindulnak a világban szerencsét próbálni, és a hadseregnél kötnek ki,hiszen ez szolgálja legjobban a céljaikat, ami nem más, mint a legendás BölcsekKöve elkészítése, ami az egyetlen dolog, ami mentesítheti az embert az egyenlőcsere alapelve alól, és ezzel Ed képes lenne visszaszerezni minden „fizikaitartozékukat”, és még az anyjukat is feltámaszthatnák. Persze ahogy alakul asztori, újabb és újabb embereket ismernek meg, jókat és rosszakat egyaránt, ésegy idő után kiderül, hogy nem minden és mindenki az, aminek látszik. A BölcsekKövét összeállítani sem egy egyszerű vasárnapi főzőcskézés, és az utukat isgyanúsan sok katasztrófa szegélyezi: félig vagy teljesen kiirtott birodalmak,őrült és/vagy kitaszított mágusok, eszelős bosszúállók, militarista vadállatok,és így tovább. Egy idő után fura ellenfelek tűnnek fel a színen, Homonkuluszok,mesterséges emberek, akiknek ugye nem szabadna létezniük, ha minden úgy van,ahogy mondják. Ezek a lények pedig nem elég, hogy gonoszak, de halhatatlanok,sebezhetetlenek, és rettentő, emberfeletti képességeik vannak. No, a két gyerekerre varrjon gombot…
Az adja a sorozat pikantériáját, hogy a mágiamellett harcművészet is van benne, persze csak úgy „animésen”. Sőt, a borús,már-már horrorba hajló hangulat mellett elég erősen hozza a humort is, amihelyenként japánosan fárasztó, ám néha meglepően jó. Például a 37. rész egykülönkiadás, ami végig poénra van véve.
Majd’ minden alapvető emberi érték terítékrekerül benne, legyen szó szerelemről, barátságról, élet-halál kérdéséről, igazságról,testvéri szeretetről, önfeláldozásról, vagy épp önzésről, gyűlöletről,bosszúról, „isteni igazságszolgáltatásról”, mindent körüljár valamelyik rész.
Kíváncsiak lehetünk… Ki tanította atestvéreket ilyen jól az alkímiára? és az ő tanárukat ki tanította? Ednek miértnem kell idézőkört rajzolnia a varázsláshoz? Hol van a testvérek apja, és miérthagyta el őket? Miért gyűlölik a Homonkuluszok ennyire az embereket? Hogyanlesznek ők egyáltalánő Miért a 7 főbűn után kapják a neveik et? (Ezt az egyet elárulom:csak.) Miből lesz a Bölcsek Köve? Miért irtották ki Ishbal népét? Ki használhatalkímiát, és ki nem? Hogyan lehet mágiával harcolni a lőfegyverek ellenő ésfordítva? Esetleg mágiával lőfegyvert csinálni? Vajon Al páncélos lelke egyedijelenség? Meg lehet őt ölni egyáltalán, vagy sebezhetetlen lett? Mennyiterhelést bír egy kiberkar? Egy ilyen über-varázsló kölyöknek kihívástjelenthet egy „szimpla” sorozatgyilkos? Beszélő állatok is vannak? és azemberfeletti képességekkel „megáldott” „emberek”, akik mégsem Homunkuluszok?Mindenre választ kaptok a FullMetal Alchemistből.Aki szereti a sokrétűsztorikat, amiben szinte minden rész kínál valami meglepetést, nem pedig olyanDemon-Eyed Kyo-san vagy akár SailorMoon-osan hentelős, és nem riad vissza egykis vértől, haláltól, és vergődéstől, az feltétlenül nézze meg ezt az 51részes, remekbeszabott sorozatot. Ne túl korán, és ne túl töményen, mertmegárt.