Will Smith az arcába húzza a sapkáját, szemére teszi a napszemüvegét, és csak a borosta látszik belőle – ő a legújabb szuperhős-típus. Hozzászokhattunk már lecsúszott magánkopókhoz (Humphrey Bogart felülmúlhatatlan volt), vagy kopott zsarukhoz (többnyire Bruce Willis játssza őket) vagy egyéb zakkant egzisztenciákhoz, de szuperhősben ilyen kopottat most láthatunk először.
Hancock az emlékek nélküli, züllött akcióh?s: egy padon alszik, büdös, és a földön mellette üres üvegek. Amikor éppen életet ment, akkor is tud hódolni az italnak, repülés közben is lecsúszik egy-két deci tömény, és aztán ennek mindig megvan az eredménye: Hancock több kárt okoz, mint amennyit használ. Nem szereti az embereket, de a gyerekeket sem… tulajdonképpen senkit, még saját magát sem.
Cserébe aztán az emberek is utálják, többnyire azért, mert kiszámíthatatlan és bunkó. A földet érése után rendbe kell hozni a betont, mert minden egyes esetben úgy csapódik be, mint az ágyúgolyó. A hivatalok próbálnak tenni ellene: egy a gond, hogyan zársz börtönbe valakit, aki gyakorlatilag sérthetetlen, az ereje határtalan és még repül is… És amikor már nincs lejjebb, már nem lehet bosszantóbb és gyűlöltebb, akkor Hancock találkozik Ray Embrey-jel, egy jó szívű PR-marketingessel, aki elhatározza, hogy kirántja ebből az állapotából.
Az Embrey-házaspár, Ray (Jason Bateman) és Mary (Charlize Theron) nem fogadja egyformán Hancock-ot. Míg Ray töretlen lelkesedéssel próbálja meg normális viselkedésre tanítani, addig Mary nyílt ellenszenvvel viseltetik iránta. Korántsem mindennapos szuperhős-történet következik ezután, bár ?szintén szólva abból már volt elég, és a könyökömön jönnek ki a világmegváltó latex-akciók. Jelen esetben nem a világot kell megváltani, hanem magát a szuperhőst. A történet végét persze nem árulom el, mert galádság lenne, hála istennek nem annyira kiszámítható, mint a hollywoodi filmek esetében lenni szokott.
A szereplők jól adják a karaktereket, a trükkök kiválóak, a sztori néha lelassul, de aki folyamatos pörgést akar egy filmtől, az nézzen számítógépes játékokból készített filmeket nyugdíjazásáig. Jól elsütött, kellemes poénok teszik elfogadottá a történetet, amely annak ellenére, hogy néha nagyot ütnek benne, leginkább a barátságos jelzővel illethet?. Bár a Vatikán területén a filmet biztos nem mutatják be.
Peter Berg legújabb filmje keserédes vígjátéknak indul, amely nem mentes a csíp?s humortól, szatirikus felhangoktól, ám aztán akció-vígjáték lesz belőle, amit a sok sznob nyavalygóval szemben én nem bánok. Ha ugyanis Berg az eredeti vonalat viszont végig, akkor óhatatlanul is jól megrágott, nyúlós rágógumi lesz a filmjéből, lapos befejezéssel. Így viszont volt a rendezőnek mersze és fordított egyet a film stílusán. Javaslom a mozis élményt, ellenben a tévés megoldással: a trükkök megérnek ennyit.]]>
