Sokat gondolkodtam, milyen irányból is közelítsek e filmhez, elvégre ilyesmi még nem nagyon fordult elő. Mármint most nem arról van szó, hogy Batmant realizálják, vagy változtatnak egy kitalált történeten – A három testőr – esetleg Tom Sawyerből amerikai titkos ügynök lesz (LXG). Itt most az történt, hogy fogtak egy valós személyiséget – méghozzá az amerikai történelem talán legnépszerűbb egyéniségét – és csináltak belőle egy vámpírvadászt. Tényleg egy elkúrt, szürreális világban élünk, amiben mindez megtörténhetett. Gondolkodtam azon is, hogy mehettek ebbe bele a producerek, egyáltalán hogy készülhetett el a film, amiben a második honalapító atyát egy totális balfasznak állítják be, aki szabadidejében vámpírokat öldös. Nem ütköztek esetleg nehézségekbe? Mert ha nálunk, mondjuk, valaki előállna az Ifjú Kossuth Lajos kalandjai című televíziós sorozattal – még csak nem is mozifilmmel –, kapásból tudok legalább három szervezetet, amely agyonverné az illetőt, amiért bemocskolja hazánk legnagyobb kultusznak örvendő hazafiját. S akkor azt még meg sem pendítettem, hogy Lajos valójában zombikat irtott, mindezt a ’48-as Forradalom és Szabadságharc köntösébe burkolva. Nem egy mitológia, vagy egy regény átültetése történik itt, hanem egy valós személyiség tudatos deformálása, amely bár követi annak életútját, mégis egy percig sem lehet komolyan venni. S ez bizony elég nagy baj egy ilyen népszerű elnök esetében. Merthogy az USA-nak negyvennégy elnöke van, de a legtöbbre a kutya se emlékszik. Akadtak ugyanakkor közöttük kiemelkedők, mint Washington, Jefferson, Roosevelt – kettő is –, Kennedy, és persze Lincoln. S nem csupán azért, mert ez utóbbi remek szónok, és ritka jó vezető volt, hanem mert az amerikai történelem legpusztítóbb háborújában képes volt ismét egységben tartani az államokat, mi több, új erőt adni neki. Mert szabadságharcos volt – a rabszolgaság eltörlőjeként is emlékezhetünk rá, noha Lincoln leginkább az egységet akarta megőrizni, a feketék sorsának kérdést ő is másodlagosnak tartotta –, mert liberális elveket vallott, holott ő volt a republikánus párt első elnöke. Kultuszában közrejátszhatott ugyan, hogy tragikus módon, hányattatott életének végül egy merénylő golyója vetett véget – James A. Garfield-ot is lelőtték, mégsem emlékezik rá senki –, de talán mégis inkább életében bizonyított érdemei alapján kerülhetett fel arcmása a Rushmore hegyre. No, és hogy miért beszélek ennyit az államok tizenhatodik elnökéről? Nyilván mert a moziból bizony elég keveset lehet megtudni róla. Hm, mondjuk úgy, túl nagy fába vágta a fejszéjét (elnézést, ezt nem tudtam kihagyni). A film három nagy blokkra osztható: végigköveti elnökünk életét, annak gyerekkorától egészen a haláláig, emiatt azonban helyenként túl gyorsan történnek az események, hovatovább erőltetett tetszik a polgárháború bevonása az utolsó félórában. A film abszolút komolyan vehetetlen, és nem csupán a vámpíros szál miatt, de erre ragyogó példa, ahogy Lincoln megismerkedik későbbi feleségével – a végtelenül halovány Mary Elizabeth Winstead által játszott Mary Toddal. Színészileg tökéletesen kiegészíti a főszereplőnk, Benjamin Walker játékát, akinek ez volt élete második főszerepe. Meg is látszik az eredményen: egyszerűen nem tudtam elhinni neki, hogy elnök. Persze mondhatom azt is, hogy megláthatjuk az embert az elnök mögött, de ennyi erővel bármit bele lehetne magyarázni. Akit ki lehet emelni tehetséges játéka miatt, az Dominic Cooper, aki Lincoln mentorát játssza, bár helyenként erősen túlripacskodja szerepét. És már megint Rufus Sewell, aki még a Dark Cityből lehet ismerős. Egy apróbb szerepben feltűnik Márton Csókás is, de ő csak szimplán ronda. A főkolompos nem más, mint ez a rossz orosz, a kimondhatatlan nevű Bekmambetov. Aki látta előző ismertebb munkáit, különösképpen a Wantedot, az sok meglepetésre ne számítson, ugyanis a forgatókönyv elég ügyesen koppintja a képregényt. Lincoln ugyanolyan lúzer mint Wesley, ugyanúgy bosszúért liheg, ugyanúgy kap egy durva kiképzést, még egy vonatszerencsétlenségbe is belesodródik, ahol ugyanúgy belezuhan a szakadékba… még mintha a kameraállásokon se sokat változtattak volna. Mindezek dacára nem csupán a történelmi tényeken jár vitustáncot a film, de a vámpírmítosznak is jelentősen odasóz. Ebben a filmben a vámpíroknak elég egy napszemüveg, és szabadon járkálhatnak a verőfényben, és az ezüst sebzi őket. Természetesen az egész polgárháború valójában a vámpírok terjeszkedése miatt tör ki. De ez már csak hab azon a tortán, amely egy réteg kiszámíthatóságból, két réteg ötlettelenségből, egy réteg önismétlésből áll, mindezt nyakon öntve akcióval, és 3D-vel hátha elfeledteti velünk, hogy a desszert savanyú. Igen, igen rég láttam ennyi töménytelen baromságot egy filmben, ami sajnos úgy rossz, hogy nem élvezetes, sokkal inkább nevetséges, és alig várja az ember, hogy legyen már vége. Ennél is durvább, hogy a nyitónap utáni hétvégén majdnem telt ház várta tátott szájjal a filmet… és én ott ültem köztük.
Abraham Lincoln: Vampire Hunter (amerikai, 2012, 105 perc) forgalmazza: Intercom rendezte: Timur Bekmambetov forgatókönyv: Seth Grahame-Smith, Simon Kinberg szereplők: Benjamin Walker, Mary Elizabeth Winstead, Dominic Cooper, Rufus Sewell
pontszám: 10/4
UI: a film egyébiránt arra is megtanít, hogy az igazi vámpírok nem New Orleansban, hanem Hollywoodban élnek, és nem vért, hanem pénzt szívnak… Igen a film minősége mellett, most a – már megint semmilyen – 3D-re céloztam.]]>