Christopher Nolan thrillerje az illúziókra épül. Ebben a csavaros rejtélyben két viktoriánus korabeli bűvész közötti rivalizálás egyre nagyobb méreteket ölt: nemcsak egymás mutatványait szeretnék felülmúlni, de meg akarják ismerni a másik titkait is. Ez a két különleges férfi a vágyát minden más fölé helyezi, az előadás művészetét pedig az őszinte szerelemnél is fontosabbnak tartja – így természetes, hogy küzdelmük élet és halál kérdésévé válik. 

Christian Bale (Borden) és Hugh Jackman (Angier)Cutter (Michael Caine) szerint, aki a bűvészek mérnöke (megtervezi a színfalak mögötti illúziókat) „minden nagy bűvésztrükk 3 részből áll. Az első rész, ahol a bűvész bemutat valami hétköznapit, de persze valójában mégsem olyan egyszerű a dolog… A második felvonás, amelyben a hétköznapinak vélt dolog valami különlegessé válik. Ha a titkot keresed, nem fogod megtalálni. éppen a harmadik az a rész, amitől érdekessé válik minden, ez az, ahol a trükk van, ez a pillanat az, amikor életek forognak veszélyben, és valami olyan ijesztőt és megrázót látsz, mint azelőtt soha.” Christopher Nolan rendező ugyanezt az elvet használja a film felépítésekor. Az izgalmas, meglepetésekkel teli történetben semmi nem az, aminek látszik, kivéve a vérre menő harcot a két illuzionista között. Nolan csupán néhány filmet rendezett, de máris az egyik legkreatívabb rendezőnek tartják. A Mementó című filmben visszafelé mondja el a rövid távú memóriájától megfosztott férfi történetét, aki feleségének gyilkosát próbálja megkeresni. Következő munkájának a norvég Álmatlanság című film újrafeldolgozását választotta, melyben Al Pacino, Robin Williams és Hilary Swank szerepelt. Következő filmje a Batman: Kezdődik! volt, amely a szuperhős átalakulásának történetét mutatja be. Christian Bale (Borden) és Piper Perabo (Julia)Christopher Priest „The Prestige” című könyvébe Valerie Dean producer rögtön beleszeretett, majd (a Mementó forgatását éppen befejező) Nolannak adta, akinek szintén azonnal megtetszett a történet. A jogok megszerzése után Nolan megkérte testvérét, Jonathant, hogy közösen írják meg a forgatókönyvet. A feladat érdekessége az volt, hogy olyan forgatókönyvet kellett írni, ami maga is egy illúzió, ami mindenkit lebilincsel és megtéveszt, és a végén teljesen meglep. „A filmnek gyakorlatilag bűvésztrükként kell működnie – magyarázza Nolan. – Amikor elkezdtem írni a történetet, rengeteg klasszikus film ugrott be, amely előtt tisztelegni szerettem volna, de mire kész lettem a forgatókönyvvel, rájöttem, hogy valami teljesen újat sikerült összehozni. Priest eredetije nagyon sok rétegű és komplikált, hihetetlen mennyiségű ötlettel – folytatja. – Úgy 18 hónapomba telt, mire rájöttem, hogy miként lehet lerövidíteni annyira a történetet, hogy egy filmre kezdjen hasonlítani. Meg kellett találnom a megfelelő szerkezetet, ami azért volt nehéz, mert annyira sokrétű a történet maga. A végén a trükkök felépítésére emlékeztető hármas tagolást választottuk.”

The Prestige trailer

A tökéletes trükk előzetes

 

{youtube}NEq-o602qPc{/youtube}

A három lépésből álló szerkezet (The Pledge, The Turn, The Prestige) segített a Nolan fivéreknek rátapintania arra, hogy miért bilincseli le az embereket a bűvészet. „A lényeg az, hogy a nézők tudják, hogy trükköt fognak látni – folytatja. – Ha tényleg azt gondolnák, hogy az orruk előtt fűrészelnek ketté egy nőt, akkor biztos, hogy teljesen kiakadnának. Tehát tudják, hogy műsor az egész, de szeretnék, ha becsapnák őket, ezért annyira fontos a harmadik rész. Az élet elég merev és unalmas, nincs benne túl sok izgalom – ezért van szükség a varázsra. Ha pontosan tudod, hogy minden helyzetben mi fog történni, akkor roppant unalmas az élet. és szerintem mindenki olyan világban akar élni, ahol történnek meglepő, különleges dolgok is!” A tökéletes trükk során a két főszereplő – Hugh Jackman és Christian Bale – számos fordulatot tesz. Hősből antihőssé alakulnak, majd vissza. Jonathan végig azt kívánta elérni, hogy a nézők valakinek a pártján álljanak. „Szerintem egyszerűen nem lehet úgy végignézni egy filmet, hogy az ember ne válasszon magának egy oldalt. Attól függetlenül azonban, hogy kinek drukkolsz, a film végére tuti meg fogod kérdőjelezni magad is – elemez a forgatókönyvíró, aki egyik szereplő iránt sem lojális. – én kedvelem Angiert is és Bordent is. Angier és Borden ugyanannak az éremnek a két oldala: tökéletesen kiegészítik egymást.” Michael Caine (Cutter, a mérnök) és Scarlett Johansson (Olivia)
„A Batman: Kezdődik! után nagyon reméltem, hogy találok valami hasonlóan magas színvonalú filmet, de akkoriban nem volt sok ilyen. Aztán elolvastam A tökéletes trükk forgatókönyvét – emlékszik vissza Bale. – Nagyon eredeti és különleges a történet. Mivel bűvészekről szól, ezért sosem lehetsz biztos abban, hogy mi igaz és mi nem. Annyi rétege van a filmnek, hogy meg kell dolgozni a teljes megértéséért… Szóval felhívtam Christ, hogy ez az egyik legjobb sztori, amit olvastam, és részese akarok lenni. Azt hiszem, esélye sem volt, hogy ellenálljon a lelkesedésemnek.” {mospagebreak title=A film története}Ajánló: A történet a múlt századforduló Londonjában kezdődik, ahol a bűvészek a kor legnagyobb sztárjai. Két fiatal varázsló van feljövőben: a feltűnő és kifinomult Robert Angier (Hugh Jackman), aki mellesleg a közönség kedvence, és a kicsit bárdolatlan, egyszerű Alfred Borden (Christian Bale), aki igazi géniusz, de hiányzik belőle az a képesség, hogy lebilincselje nézőközönségét. Eleinte barátság és egymás munkája iránti tisztelet van közöttük, de mikor egy trükkjük rosszul sül el, egy életre ellenséggé válnak – legfőbb vágyuk az lesz, hogy a másikat legyőzzék.
 
Bordennek kemény gyerekkora volt: árvaként nőtt fel, és egyetlen álma volt, hogy a világ legjobb bűvésze legyen, annak ellenére, hogy képtelen kapcsolatot kialakítani közönségével. Nem érdekli a műsor; nem érdekli, hogy minél több hab legyen a tortán; csak a tökéletes illúzió érdekli. Mint oly sok briliáns művész, Bordennek halvány gőze sincs, hogyan adja el magát. David Bowie (Nicola Tesla) és Andy Serkis (Alley, Tesla segédje)
Angier pont azokkal a tulajdonságokkal rendelkezik, amiknek Borden annyira fájdalmasan híján van: csupán egy jó bűvész, viszont fantasztikus showman, hihetetlenül képes előadni, lenyűgözni a közönséget. Borden Angiert csalónak lát ja, és saját magát tartja igazi bűvésznek. Csupán azt nem érti, hogy a világ ezt miért nem képes ugyanígy látni. Scarlett Johansson (Olivia) és Hugh Jackman (Angier)Borden életét nemcsak Angier sikere teszi bonyolulttá, hanem a két nő az életében: sokat szenvedő felesége, Sarah (Rebecca Hall), és Angier asszisztense, Olivia (Scarlett Johansson), akit eredetileg Angier küldött hozzá kémkedni. A tökéletes trükk sok kitalált szereplője között van egy valós is: Nikola Tesla (David Bowie), a szerb származású feltaláló, mérnök és tudós. Az Amerikába emigrált tudós modernkori Da Vinci volt, aki robotokat, komputereket, mikrohullámú sütőket, radarokat és faxokat talált ki. Több mint 700 szabadalmaztatott találmányával sokban járult hozzá a mai high-tech világ kialakulásához. A filmben Tesla elmossa a varázslat és a tudomány közötti határvonalat, amikor beleegyezik, hogy kitalál Angiernek egy olyan szerkezetet, amelynek segítségével lemossa Borden legújabb hihetetlen trükkjét. Ám minden trükk és minden fellépés egyre fokozza a véres versenyt a két bűvész között, egészen addig míg gyűlöletük végül nem ismer határokat, és a csupasz düh eszeveszett cselekedetekre sarkallja őket.  
 

A Warner Bros. Pictures és a Touchstone Pictures bemutatja
Chritopher Nolan filmjét
HUGH JACKMAN
CHRISTIAN BALE
„The Prestige”
További szereplők: MICHAEL CAINE, SCARLETT JOHANSSON, REBECCA HALL, PIPER PERABO, ANDY SERKIS, DAVID BOWIE
Forgatókönyv: JONATHAN NOLAN, CHRISTOPHER NOLAN. Írta: CHRISTOPHER PRIEST
Executive producerek: CHARLES J.D. SCHLISEL, CHRIS J. BALL, WILLIAM TYRER, VALERIE DEAN
Producerek: EMMA THOMAS, AARON RYDER, CHRISTOPHER NOLAN. Kép: WALLY PFISTER
Látvány: NATHAN CROWLEY. Vágó: LEE SMITH. Jelmez: JOAN BERGIN
Rendezte: CHRISTOPHER NOLAN Színes, feliratos amerikai film, 2006, 128 perc
Magyarországi bemutató: 2007. január 4.
]]>