Harry Harrison nem ment messze: itt maradt a Földön. Vásárhelyi Lajos elmélkedése a Galaktika Fantasztikus könyvek sorozatban megjelent Helyet! Helyet! című regény alapján. Milyen furcsa is egy olyan könyvet olvasni, amelynek története a Vénusz párás dzsungeljeiben játszódik. (Nem is olvassa már senki Botond-Bolics-tól a Vénusz trilógiát.) Hiszen mi tudjuk, hogy mi van a Vénuszon, még fotókat is láttunk róla, se dzsungel, se életre alkalmas körülmények. És akkor már csak buta mese az egész. Ám ha ugyanaz a történet az Androméda-köd egyik lakható rendszerében játszódik, ugyancsak repülő lényekkel, akkor igen, az nem mese, az tudományos-fantasztikus! Tényleg tudományos-fantasztikus? Vagy csak távoli mese űrhajókkal meg idegen lényekkel. De ha a Vénuszon vagy a Marson, a csatornákon hajózva… Ugyan már! Hiszen mi tudjuk… igazából mit is tudunk mi? Hogy milyen az a pillanatnyi valóság, amiben élünk. De még ez sem biztos. És a szerző igazából nem a Vénusz párás dzsungelében kalandozik, hanem egy történetet akar elmesélni, néhány gondolatot megosztani, esetleg valami tanúságot levonni a mese végén. És Harrison rendőre sem egy soha nem volt városban nyomoz egy gyilkosság után. De sajnos ez nekünk már nem elég korszerű. Pedig a tegnapi gondolatok is lehetnek igazak, és a maiak is lehetnek… Harrison a könyvét 1964-ben írta egy megálmodott jövőről, ami nekünk már múlt. Legfeljebb felsóhajthatunk, hogy nem következett be. A figyelmeztetései azonban élnek, és működnek. Ha jól bele gondolunk mára még több is a baj, mint amit ő előre megjósolt. Szebb a takaró, nem törnek olyan hangosan a csontok, de azért a bajok elárasztják a világot. És ugyan úgy nem működik az emberek között a szolidaritás, mint Helyet! Helyet! távoli soha nem volt városában! ő még csak a túlnépesedés hatásairól vizionált, de azóta van nekünk klímaváltozás, környezetszennyezés, pénzügyi válság, járványok, és ki tudja még mi minden, finomabbnál finomabb „csemege”. A valóság mindig túldobja az írók látomásait. Nagyon találékonyak vagyunk abban, hogyan tegyünk mindent tönkre magunk körül. Egy jó tőzsdei húzásért képesek vagyunk odaadni bármiféle fényes jövőt. Mert ugyan felnőtteknek képzeljük magunkat, de látásmódunk nagyon is gyerekes. Méghozzá rossz értelemben. Mert lehet, hogy megbuktunk a jövőből és majd szeptemberben pótvizsgát kell tennünk és tanulni kellene, de Pisti most hív futballozni. A szeptember meg talán nem is lesz. Mert az a fontos, ami most van, a többi meg számítson másoknak. Fogy az ivóvízkészlet, az tényleg egy nagyon szörnyű dolog. De ha elég gazdag vagyok, akkor kifizetem, hogy a sivatagban nekem kertet csináljanak, és éjjel-nappal ivóvízzel öntözzék. És senki ne szóljon bele, hiszen én ezért nagy pénzeket teszek le valakiknek, akkor pedig megérdemlem, hogy szép zöld pázsit vegyen körül. És mindenkit lőjenek le az őrök, aki a kerítés közelébe merészkedik, legyen az ember vagy állat. Mert mint tudjuk, a pénz az mindent megold. Ebben hiszünk is egészen addig, míg ránk nem dől a világ, és be nem bizonyosodik az ellenkezője. De most még a holnap messze van, és talán nem is lesz pótvizsga. Érdekes, többrétegű olvasmány a Helyet! Helyet!: lehet kriminek olvasni, esetleg egy szerelem történetének. Esetleg egy nagyváros egy évének krónikája. Sablonos, de igen jól ábrázolt szereplőkkel találkozunk. Talán az író azért használt sablonokat, hogy a mondandója világosabb legyen. Ám míg olvastam, magával ragadott a történet, és élt az a világ, ahova elvezetett. Igazán nem érdekelt, hogy már túl vagyunk a világvége dátumán. Azt azonban sajnos tudom, hogy már nagyban készítjük az új világvégéket, akár dátummal, akár anélkül.]]>