Harlan Ellison 1934-2018[/caption] Sok történet kering róla közszájon, többnyire olyanok, amik arról szólnak, milyen nyughatatlan volt. Az Ohio-i Állami Egyetemről azért kellett eljönnie, mert megütötte egy tanárát, nyilvánosan beszólt Asimovnak, sikeresen perelt jó pár tévéstúdiót az ötletei lenyúlása miatt és James Cameront ugyanezért a Terminátor elkészülte után, sőt, állítólag egyszer egy rajongóját lelökte egy liftaknába. Körülbelül másfél évtizede szerettünk volna készíteni vele egy interjút. Az első kérése az volt, hogy szedjük össze a magyarul megjelent írásait, és postázzuk őket, mert nem igazán tud róluk. Megtettük, s cserébe dedikált fotókat kaptunk. Egész jól indult a kapcsolat, de aztán az interjú sosem készült el, mert felháborodott az első kérdésen, hogy igazak-e róla a pletykák, valóban ilyen a természete?… Egy biztos: Harlan Ellison nem átlagos sci-fi író volt. Az írás meglehetősen magányos tevékenység, ülsz az asztalodnál, és lehetőség szerint egyedül… Neki mozgalmas élete volt. Clevelandben (Ohio) született nyolcvannégy évvel ezelőtt, 1934. májusában zsidó család gyermekeként egy nem-zsidó környezetben. Gyerekkorában állandó atrocitásoknak volt kitéve, el is szökött otthonról egy cirkusszal. Később otthagyta ugye az egyetemet, mert inzultálta a tanárt, aki tehetségtelennek nevezte. Besorozták, s ekkor, a katonáskodás alatt kezdett írogatni sci-fi történeteket magazinok számára. Az első, ami megjelent 1958-ban, a Rumble volt… és aztán írt és írt, több mint ötven regényt és ezernyolcszáz novellát, esszét, számos filmet… Nehéz lenne mindet összeszámolni. Az írásai – mint például az 1967-es I Have No Mouth, and I Must Scream vagy az 1968-ban megjelent A Boy and His Dog – új színt vittek az amerikai sci-fibe. Novellásköteteiben kemény és kegyetlen történetek szerepeltek, amihez a ponyvaolvasók akkor még nem voltak hozzászokva. Megbotránkoztató sztorijaival és az általa szerkesztett novelláskötetekkel – többek között a Dangerous Visions 1967-ből és a folytatása 1972-ből – merészen átlépett a tabuk világába. Nálunk a legismertebb talán a Szája nincsen, úgy üvölt című novella, amely az Ötvenedik antológiában jelent meg. Emellett magyar nyelven a régebbi Galaktikákban, az Átjáró magazin néhány számában, a régi Cherubion SF antológiákban, az Analógiában, a Vénusz magazinban, a Bíborcsászár és az Árnyfal című antológiákban akadhatunk rá Ellison egy-egy novellájára. A hatvanas évek elejétől Los Angelesben élt, és szinte természetszerűleg vezetett az útja a filmek és a tévé világába. Számos sorozaton dolgozott íróként, konzultánsként: a The Outer Limits, a Star Trek, The Twilight Zone és a Babylon 5 a legismertebbek – ez utóbbiban fel is tűnt mint pszi-zsaru. Feldolgozta Asimovnak az Én, a robotját filmnek, de volt egy kis vitája a Warner akkori stúdióvezetőjével (mivel úgy találta, hogy elolvasás nélkül mond véleményt a forgatókönyvéről), akinek az intelligenciáját egy articsókáéhoz hasonlította, így kitették a produkcióból, ami aztán nem is valósult meg. A korabeli LA Times egy szerzője szerint „Ellison szigorúan független, büszkén elitista, gyakran dühös, kitartó és egyenesen bosszúálló.” Leghíresebb munkáinak utóélete is lett: pár művét feldolgozták grafikus regényként, 1975-ben A fiú és a kutyájából film készült, a Szája nincsen, úgy üvöltből 1995-ben videójáték, majd később rádiójáték, amelyhez Ellison a hangját adta. Az Én, a robot illusztrált forgatókönyve szintén kézbe vehető, ha valaki kíváncsi rá, milyen lett volna Asimov története Harlan Ellison személyiségén átszűrve (a Will Smith filmnek nincs köze Ellisonhoz). Számos Hugo-, Locus- és Nebula-díjat kapott novellákért, kisregényekért, filmforgatókönyvért (Star Trek, The Starlost, Outer Limits, The Twilight Zone epizódokért) , egyaránt. Megkapta a Writers Guild of Americát, az újságíróknak járó Ezüst Tollat, az Edgar Allan Poe-díjat, bekerült a Prometheus-díjnál a Hírességek csarnokába és a Damon Knight Memorial Nagymestere lett. Ugyanakkor azt vallotta: „Nem pusztán gyűlölöm a díjkiosztókat, lefejezve akarom látni őket, karóval átdöfve sötét és korrupt szívüket, és nézni, ahogy a maradványaikat eltemetik a keresztútnál éjfélkor.” Harlan Ellison halálának hírét a felesége, Susan erősítette meg: a nyughatatlan szerző június 27-én este elaludt, és nem ébredt fel többé. Egy egyedülállóan tehetséges, mozgalmas és alkotó élet ért véget. A magyar könyvkiadás sajnos adós Harlan Ellison életművével, és ezt a hátrányt nem valószínű, hogy valaha is le fogja dolgozni.]]>