J. Michael Straczynski Rising Stars (Éledő Csillagok) című, 24 részes képregénysorozatát.
A Babylon 5 tévésorozat alkotójaként elhíresült Straczynski régóta éllovasa a képregényiparnak, többek között megszámlálhatatlan mennyiségű Spiderman füzet megírása fűződik a nevéhez.
A Rising Stars egy újabb variáció a már unásig ismert szuperhősös témára – első ránézésre X-men utánérzésnek tűnik. Holott valójában hihetetlenül izgalmas és egyedi, tipikusan JMS fantáziájára valló történetet olvashatunk el tolmácsolásában.
Az 1960-as évek végefelé egy amerikai kisvárosba, Pedestonba rejtélyes villám csap be. évekkel később válik nyilvánvalóvá, hogy egyszeri természeti érdekességnél jóval több volt ez a villám – mindenki, aki a becsapódás pillanatában magzat volt, kapott valamiféle ajándékot. Különös képességeket, melyek az átlagos halandó fölé emelték őt. A bevezető epizódokban még gyermekként ismerjük a jövő szuperhőseit és szupergonoszait – ahogy az amerikai kormányzat összegyűjti és egy kutatóintézetbe zárja őket, megfigyelés és tanulmányozás céljából. 113 gyerek – Különlegesek, akik képesek repülni, vagy hagyományos úton sebezhetetlenek, esetleg lángokba tudják borítani egész testüket, anélkül, hogy megégnének. Egyéb képregényekből már ismerős képességek ezek – a téma feldolgozása azonban gyökeresen új.
A sorozat éppoly komplex és komplett egész, ahogy J. Michael Straczynskitől már a Babylon 5-ben megszokhattuk. Előre kidolgozott történet, kezdettel, konfliktussal és precízen adagolt lezárással. Tökéletesen élő karaktereket teremtett, ahogy szokott – képességek ide vagy oda, HIHETŐ mindegyik szereplő. Már csak azért is, mert egyetlen
fekete vagy fehér karakterrel sem találkozhatunk, legalábbis a Különlegesek között semmiképp sem.
113 szuperhős
Igazából főgonoszok sincsenek – legalábbis nem úgy, ahogy ezt más képregényekben megszoktuk. Jokerre azért van szükség, hogy megfelelően ellenpontozza Batmant, Magnetora azért, hogy lássunk egy jószándékú Professor X-től eltérő álláspontot. A Rising Starsban nincs nincs gáncsnélküli Superman, legfeljebb olyan, akiről azt hisszük, hogy ő Superman evilági megfelelője – jó a PR-ja az illetőnek. (Tényleg így van – képzeljük el, hogy Superman mögött egy nemzetközi multicég áll, aki birtokolja a név jogait, meg különben is, ő küldi ide-oda a szuperhőst rendet tenni, emiatt hihetetlen mértékben nőnek a részvényárai.)
A legtöbb általam ismert képregényben a szuperképességek azok, amik meghatározzák főhős jellemét, gondolkodását. Itt fordítva történik: az, hogy milyen egyéniség valaki, az határozza meg, milyen képességekkel rendelkezik.
És többek között ez is a legnagyobb gond: milyen egyéniséggé válik az, akit gyermekkorában bezárnak valahova, mert félnek tőle, hogy mivé válhat? Mivé válik az, akibe belenevelik, hogy fél tőle a külvilág, és azt is belenevelik, hogy ő is féljen a külvilágtól?
113 ember, akit megáldott vagy átkozott a sors. 113, akihez hasonló sosem volt a Földön, és akikről tudjuk, hogy sosem lesz hasonló már a Földön. A képességek nem örökölhetőek genetikai úton, amelyiknek gyereke születik, az teljesen normális utód lesz. Egyszeri és megismételhetetlen csoda ez. A 22 részes történetet az utolsó Különleges meséli el, az utolsó, aki életben maradt. Sejthetjük már ebből az indításból is, hogy meglehetősen komor, ugyanakkor nagyon emberi történetet olvashatunk.
Különleges történet
A 24 füzet egy gyilkossággal indul – valaki megölt egy Különlegest. és ez a valaki nem lehetett átlagember, csak és kizárólag ennek a 113 főből álló társaságnak valamelyik tagja. A folytatás azonban túlmutat az X-menben megszokott „jó mutánsok a rossz mutánsok ellen” típusú megoldáson – bár kezdetben valóban ilyennek tűnik a dolog.
Ez a 113 áldott vagy átkozott ember jól ismeri egymást – hiszen kénytelenek voltak együtt felnőni. Miután elengedik őket az intézetből, mindenki próbál a saját útján boldogulni, ki jobban, ki kevésbé jobban teszi ezt. Van, akiből ünnepelt hős lesz, van, akiből rettegett bűnöző.
Mégis, JMS képes jókorát csavarni a történeten, melynek során kifordítja sarkából az első füzetekben megismert világot. A 22 füzet ugyanis egy komplett történet, amely a főszereplők teljes élettörténetét meséli el a kezdetektől egészen a halálukig. Egészen a legutolsó főhős haláláig. Emiatt többször is éveket, évtizedeket ugrunk előre az időben – személyes kedvencem többek között a Meghozott döntések című, 9. füzet, ami egy teljesen normális magazinnak, a Mediaweeknek tűnik, legalábbis a legnagyobb részében. Újságcikkek, amelyek elmesélik, hogy mi is történt az elmúlt 10 évben, hogyan formálták át a Különlegesek a világ arculatát, mi a nép illetve a kormány véleménye a történtekről. Interjúk Különlegesekkel, vagy szakértőkkel.
J. Michael Straczynski többször csavar a történeten – emiatt üdítően gyakran változik egy-egy karakter megítélése is. Van, aki az elején nagyon jónak tűnik, és kezdenénk megkedvelni, amikor kiderül, hogy ő bizony az egyik rosszfiú… de mire megutálnánk, és a haláláért drukkolnánk, kiderül, hogy mik is voltak tettének mozgatórugói, amik teljesen érthetővé teszik a dolgot – emiatt meg kénytelenek vagyunk megszánni őt.
Mindeközben maga a történet arculata is gyökeresen megváltozik. Előbb szokványos szuperhős vs. szupergonosznak indul, aztán a „normális”, az ismeretlentől félő emberekkel kell megküzdeni a túlélésért… aztán valami olyanba fordul át a történet, amit inkább nem írok le, hiszen azzal a sorozat zárórészeinek poénját is lelőném. Mindenesetre a legutolsó epizódra kiderül, hogy mi is állt a rejtélyes villámcsapás hátterében, és hogy a kapott képességek sem véletlenek, valamint meghatározott célja volt ennek az eseménynek.
Mesélői technika
Manapság a Lost című tévésorozatban láthatunk hasonló mesélői technikát, amit JMS is tökéletesen alkalmaz a képregények lapjain. Majdnem minden Lost epizód két szálat mutat be párhuzamosan: egy, ami az épp aktuális cselekményt gördíti előre, míg egy másik, ami a múltat ismerteti meg a nézővel. és általában ezek a múltbéli események épp olyan fontosak, mint a jelen történései, kulcsfontosságúak a jelenlegi helyzet értelmezésében, megítélésében. Az éledő Csillagokban pontosan olyan precízen szórja el a szerző a különféle mozaikdarabokat jelenben és múltban egyaránt, mint ahogy a Lost írógárdája teszi ezt a tévéképernyőkön. Minden információ, ami feltűnik, fontos – lehet, hogy csak 8-10 résszel később nyer értelmet, a történet belső ideje szerint évtizedek múltán. (JMS-től nem is meglepő, hiszen a Babylon 5 esetében hasonlóképp csinálta, sosem tudhattad, hogy az epizód egy-egy mellékes információja mikor válik kulcsfontosságúvá.)
A Rising Stars üvölt egy, a Losthoz hasonló dramaturgiájú tévéfeldolgozásért. Sajnos azonban (JMS kapcsán legnagyobb bánatunkra ezt is megszokhattuk) semmi sem megy olyan simán, mint ahogy azt az egyszeri rajongó szeretné. Amikor elindult az Éledő Csillagok, nagyon gyorsan felmerült a mozifilmes feldolgozás ötlete – akkoriban már feléledt Hollywood „képregényt a vászonra” – mániája.
Különleges hollywoodi történések
Az ember azt gondolná, hogy ha már Straczynski gyermeke ez a sorozat, és ha már bizonyította is, hogy remek forgatókönyveket képes írni, akkor a filmváltozatot is neki kellene megírnia. A filmstúdiók azonban, úgy tűnik, most is sikeresen bebizonyították, hogy nem a józan paraszti ész dominál döntéshozói körökben. Előbb valóban írattak JMS-szel néhány tervezetet – majd szép lassanként, anélkül, hogy észrevehette volna, kiszorították a produkcióból. Felvettek két új forgatókönyvírót, amivel nem is lett volna gond, hiszen akkoriban JMS-t lefoglalták az egyéb munkái, mint pl. a Jeremiah tévésorozat. Az alkotó természetesen a beleszólási jogot fenn akarta tartani magának.
A Top Cow, a képregény kiadója azonban nem egészen korrekt módon járt el, amikor minél hosszabb ideig titokban akarta tartani JMS előtt a forgatókönyvön esett változásokat – változások alatt értsük azt, hogy kidobták az eredeti tervezetet, és egy C kategóriássá silányított X-men klónná degradálták a történetet, amelyben fatörzsekkel csépelik egymást a Különlegesek, mindenféle történeti mélység nélkül.
Ez a szomorú valóság, amely miatt megromlott JMS viszonya a kiadóval (az utolsó három füzet emiatt több hónapos csúszással jött csak ki).
Nem csak emiatt nem várható folytatás a képregény-sorozathoz. Mint említettem, ez egy kerek, egész történet, aminek megvan a végjátéka és lezárása. Lehetetlen folytatni – ez épp olyan szentségtörés lenne, mintha valaki A Gyűrűk Urához írna egy újabb kötetet. A Top Cow természetesen megpróbált újabb bőrt lehúzni a témáról: bizonyos történeti hézagokat próbált meg kipótolni, vagy egy-két szereplő egyéb, a fővonalhoz kevésbé kapcsolódó kalandjait megírni és megrajzolni. Ezekhez mindeddig nem volt szerencsém, de őszintén szólva, nem is nagyon hoz lázba.
Most pedig megyek Midnight Nations-t olvasgatni – JMS egy másik képregény-sorozatát. Ha csak fele olyan jó, mint a Rising Stars, akkor már egy kitűnő időtöltésnek ígérkezik.]]>