Néhány héttel ezelőtt meglepve olvastam, hogy a Tuan kiadja a Bioware új játékához íródott előzménykönyvet. Az ilyen kiadványok a filmekhez még hazánkban sem szokatlan, na de játékokhoz… Ha azt írom, ritkaság, már az is túlzásnak számíthat. Szóval örömmel fogadtam a hírt, és még nagyobb örömmel vettem kézbe a könyvet.
Külsőségek terén a mű egész jól teljesít. Bár a borító nekem személy szerint nem tetszik, a majdnem négyszáz oldalas terjedelem annál inkább mosolyt csalt az arcomra.
A történet bő harminc évvel játszódik a Dragon Age: Vérvonalak előtt, mikor Fereldent még az Orlézok uralják, és a jogos trónörökös, Maric herceg anyja halála után a lázadó sereg élére állva próbálja meg visszaszerezni trónját.
Folytatás a Tovább után. Segítségére van a csendes, apjával illegalitásba menekült Loghain, és Maric jegyese, a harcias Rowan. Ezt azonban már ismerheti az, aki játszott a játékkal. Éppen ezért az író a lázadók háborúját néhány csatát leszámítva csak elnagyolva vázol. Inkább Maric és barátaira igyekszik koncentrálni, ezáltal bemutatni, hogyan nő fel a herceg ahhoz a királyhoz, aminek már fiatal kora óta látják katonái, hogyan lesz Rowan a támasza, s hogyan válik Loghainből hős hadvezér. Mindezt intrikákkal, árulással és csalódásokkal fűszerezve. A szokásos. Ez pedig elég nagy baja a történetnek, mert semmi csattanó nincs benne. A játék nélkül is kitalálható, mi lesz a történet vége, mik a köztes fordulatok, s ha nem lennének jópofák a szereplők, az ember csakhamar megunná. Mert hál’ isten, Maric, Loghain és Rowan igen humoros hármast alakít, így ha mást nem is, őket biztosan megszereti az olvasó.
Mivel ez egy játék előzménye, igen fontos kérdés, hogy mennyire illik bele annak világába, és mennyire élvezheti az, aki nem játszott a Vérvonalakkal? Az első kérdésre a válasz: beleillik. Úgy a könyv közepéig kicsit kilógott a lóláb, hiába tűntek fel elfek, Denerim, sőt, még a játék egy főbb karaktere is – aki mondjuk ebben a könyvben eléggé felesleges volt –, valahogy nem éreztem, hogy ez a Dragon Age világa lenne. Aztán az író csak eljutott a törpékig, éjfattyakig, meg a többi jellemző részletig, szóval elmondható, hogy fokozatosan vezeti be az olvasót ebbe az univerzumba, ami főleg a játékot kihagyóknak kedvez.
A második kérdésre viszont már nem olyan egyszerű a válasz. Az említett fokozatosság miatt képbe kerülhet az is, aki nem játszott a játékkal, ám vannak elemek, amiket David Gaider „elfelejt” megmagyarázni. A történet szempontjából viszonylag jelentéktelen részletek ezek, mégis, aki hajlamos rá, fennakadhat rajtuk. Pedig sokszor tűnt úgy, hogy az író inkább azoknak próbál kedvezni, akik sosem ültek le a játék elé, ám az ilyen részleteknél mégis az ellenkezője nyilvánult meg. Szóval valahogy nem sikerült eltalálni az egyensúlyt. Az univerzummal ismerkedőknek túl sok részlet marad homályos, a játékosoknak meg unalmassá válik a már ismert világ újra bemutatása.
Aztán van itt még valami, ami engem személy szerint zavart olvasás közben. A játék maga magyar felirattal jelent meg, szóval minden kifejezésnek, névnek megvolt már a magyar megfelelője. Nos, a könyv fordítója ebből semmit nem vett át, sok helyszín, név vagy szervezet kapott más nevet, ami zavaró, mert egyszer-kétszer nem tudtam, miről van szó, pedig találkoztam vele a játékban. Meg még egy apróság, nem tudom, az író vagy a fordító hibája-e, de nevetségesen sokszor szerepel a szortyintott szó. Nincs olyan fejezet, amiben legalább egyszer ne fordulna elő, ami ugyan először érdekes, aztán megmosolyogtató, de a végére kifejezetten bosszantó, amikor ez az egy szó válik a fő érzelemleírássá.
Szóval, összességében a Dragon Age: Az elorzott trón átlagos mű. A története nem egy nagy durranás, hisz fantasy-ba oltott trónbitorlós történetet már olvashattunk eleget. Néha kicsit unalmas is, ami főleg kiszámíthatóságából ered, amit még fokoz is, ha az olvasó játszott a játékkal, hiszen akkor a világot már nem kell felfedeznie. A játékhoz való idomulása viszont kifejezetten erénye. Látszik, hogy Gaider elmélyült benne. Ezt azonban kicsit ellenpontozza a magyar fordítás. Alapvetően érdemes elolvasni, főleg, ha tetszett a játék, de túl nagy elvárásokat senki se támasszon.]]>
