Nos,mégsem a beígért,portálrengető,moderálásra érett bejegyzésem nyomom fel – ami késik,nem múlik! -,hanem pár összeollózot gondolatom a kritikával kapcsolatban.

Lehet,hogy nem egészen összefüggő ,de huszon1néhány üzenetemben kellet megkeresnem ezen elrejtett „bölcsességeim”

(mellesleg MOST már ismét van 4 szabad helyem!)

A müvésznek/alkotónak ignorálnia kéne a kritikákat.

Csak azé’ mert valamilyen müvelt személyt,akit a többség “felemelt” kritikusi státusba,azzal,hogy lesi minden szavát 1 müről,amit nem ismer.

S azon személy véleménye alapján dönt arról,hogy nekem tetszik-e vagy nem;elolvasom vagy sem stb.


Ha a kritikára hallgatsz,akkor már NEM saját kedved/szájized szerint írsz,hanem valaki másnak az igényeit akarod kielégíteni.

Ezen út eléggé járhatatlan,bár úgy néz ki valaki már kezdi megfogadni.
Sőt,ha éN is a kritikákra hallgatnék,illetve megsértődnék azon,hogy milyen szavakkal illetik a tevékenységem,akkor nem ITT lennék ahol most vagyok. Persze,ez 1 nem értelmiségi  véleménye. De akkor is fentartom ezen állításom. *** “Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha,
Remény, csalódás, küzdelem, bukás,
Sírig tartó nagy versenyfutás.
Keresni mindig a jót, a szépet,
S meg nem találni, – ez az élet.” Madách Imre
]]>