Megjelent a Pongrác Kiadó gondozásában Christien Boomsma: Boszorkányvér című regénye. Robin tizenegy éves, és egyedüli gyerek, bár mindig is szeretett volna egy testvért. Hatalmas meglepetés éri, amikor Szent Iván éjszakáján feltűnik egy furcsa, fehér hajú lány, akiről mindenki azt hiszi, hogy Robin húga, de Robin pontosan tudja, hogy nem az. Ám az újdonsült testvér másnap reggel eltűnik. Robin nyomozni kezd, és évszázados titkok nyomára jut. Ám a titkokat nem adják könnyen, ezért Robinnak segítséget kell kérnie a barátjától, Luuktől. Vajon erősebb-e a vér az ősi átoknál? Le tudják-e győzni az évszázadok óta feszülő ellentéteket? Gondosan megírt történet, tele szellemekkel, boszorkányokkal, fekete mágiával, mégis modern és mai. Olyan könyv ez, amely letehetetlen a tizenéveseknek, tanulságos a huszonéveseknek, és szórakoztató minden korosztálynak. Robin megborzongott. Sarithára nézett, aki összekulcsolta a kezét, majdnem úgy, mintha imádkozna. Nem bírja már sokáig. Egy gyerek észreveszi az ilyesmit. – Most fogjunk neki – mondta Robin. – Saar? – Megyek. Robin egyik kezével felkapta a műanyag zacskót, amelyben egy szóróflakonos festék volt, Saritha meg a másik kezét fogta. Robin megcsípte Saritha kezét, majd ő is enyhe csípést érzett. Beszélni már nem beszéltek egymással. Együtt mentek a területet határoló szögesdróthoz. Mielőtt átmászott volna ezen az akadályon, Robin szétfeszítette a drótokat, hogy Saritha könnyebben átbújhasson. A mezőn tehenek álldogáltak: nedves, nyálkás orrú, fekete-fehér tehenek. Lomhán legelészték a dús füvet. Robin mélyet lélegzett, és elengedte Saritha kezét. Most már egyedül ment a mezőn. Hol kezdjenek hozzá? Vajon nem mindegy? A műanyag zacskó zörgött a szélben. Robin levette a cipőjét, a fű csiklandozta a lábujjait. Megfogta az amulettet a nyakában, érezte, hogy meleg. Kezét becsúsztatta a zsebébe, és ujjával érezte a dísztű nemes anyagát. Azt is melegnek érezte, mintha sokáig napon lett volna. – Hol volt, Hildeburg? – kérdezte halkan. – Hol történt? – Csináljuk itt, Robin? – hallotta Saritha bizonytalan hangját. Robin kinyitotta a szemét. Észre sem vette, hogy becsukta, míg szemébe tűzött a nap. Megrázta a fejét. – Nem! Nem itt. Ebben biztos volt. Csak abban nem, hogy miért. Elment az ásatás helyéről, még beljebb a mezőn, fel a kis emelkedőn, majd ismét le. Bizarr útvonal, mint amilyenen a kutya üget, ha nyúl nyomát követi. Robin lába alatt érezte a talaj hűvösségét, a szelet pedig ködként az arcán. Aztán, csak úgy hirtelen, megállt. Semmi különöset nem lehetett látni. Itt is ugyanúgy fű nőtt, mint máshol. Robin mégis tudta, hogy ezen a helyen kell lenniük. Az arany ékszer izzott. – Itt – szólalt meg halkan. – Ez az a hely. A szóróflakon szisszenő hangot hallatott. A festékszag megcsapta Robin orrát. Robin mögött Saritha a varázsigét motyogta. Hildeburg vene. Hildeburg vene. Spirita maligna vene, vene. Aztán kezdte újból elölről. A szóróflakon közben ezüstszínnel rajzolta meg a pentagramma vonalait a fűben. Hildeburg vene, spirita maligna… Robin hallotta Saritha vánszorgó lépteit a fűben. Ő maga is mormolta a varázsige szavait. Minden egyes lépéssel, minden egyes szóval egyre több készült el az ezüst ötágú csillagból a zöld fűben. Rézsútosan felfelé, rézsútosan lefelé… Saritha elhallgatott. Robin hátra akart fordulni, hogy megnézze, mi történt, de eszébe jutott, mit mondott Csónakos nagyi: folytatni kell, ha egyszer már elkezdted. A pentagramma vonalát soha sem szabad megszakítani. Ám a varázsige szavait sem szabad megszakítani. Legalábbis Robin úgy gondolta. És mivel Saritha már nem mondta, ő folytatta. Sietve. Hildeburg vene. Jó erősen benyomta a szóróflakon gombját, és gyorsan letudta a varázsigét. A szél felerősödött körülötte. Hol van Saritha? Aztán a pentagramma utolsó vonala elérte a kezdő vonalat, elkészült az alakzat. Robin hátrafordult, és meglátta Sarithát, aki elesett. Nem megbotlott, hanem összecsuklott. Mint valami felfújható állatfigura, amely leereszt. Elernyed. – Saar! A szóróflakon leesett. Robin odaugrott a lányhoz, és letérdelt hozzá. – Saar! Mi a baj? Saritha nyöszörgött. – Semmi. – Menj a búsba! Dehogyis nem, van valami! Nem kellett orvosnak lenni ahhoz, hogy az ember lássa, Saritha nincs jól. A sápadtságot tűzvörös foltok váltották fel. Szája kiszáradt, tekintete üveges volt. Úgy tűnt, hogy nem látja Robint. Zihált. – Nem érzed? Jön. *** Fordító: Tálasi Zsófia Terjedelem: 304 oldal Kivitel: Puhatáblás, cérnafűzött ISBN szám: 978-963-88811-9-9 Bolti ár: 2900 Ft Kiadói ár: 2320 Ft (a kiadó honlapjáról rendelve)]]>