Böszörményi Gyula nyílt levele olvasóihoz

Böszörményi Gyula írói pályája is mesébe illő. A Magyarországon egyedülálló, 80.000-es példányszámban eladott Gerg?-kötetek szerzője alig két hete, március 14-én vehette át a József Attila-díjat írói munkásságának elismeréseként. A szerző a Nemzetközi Gyermekkönyvnapon nyilvánosan mond köszönetet olvasóinak. Alább nyílt levelét közöljük. Nyílt levél Hozzád – Kösz!
Kedves Olvasóm! Az ember gyereke általában előre szokott nézni. Teszi ezt azért, mert kíváncsi az eljövend? eseményekre (pl. hogy elég kecsöpöt nyom-e a „forró kutyájára” az eladó néni), meg azért is, nehogy orra bukjon utcak?ben, kiálló gyökérben, figyelmetlen szomszédban. No, én biz’ szakítottam ezzel az „előre nézős” hagyománnyal, s fejemet megtekerve, kicsit visszanéztem – egyenest a múltba! Tettem ezt abban a pillanatban, mikor egy szépséges csarnokban (Iparművészeti Múzeum aulája) felbukkant előttem egy arra járó miniszter (sok van belőlük; ő történetesen az Oktatási és Kulturális volt), és kevés szó kíséretében kezembe nyomta a József Attila-díjat. Én meg örültem. Díjat kapni, különösen ilyen rangosat, kifejezetten jó! Az örömködés közben azonban arra gondoltam: hogyan is van ez az egész? Miként is jutottam én ide, az aulába, a miniszter elébe? Ekkor néztem vissza! S láttam, hogy kicsi srácként faltam a könyveket, beléjük menekülve saját szomorúságom, magányom elől. Írók bet?in lovagolva jártam be messzi tájakat, utaztam földön, vízen, leveg?ben, világ?rben és álomvilágban, mert a sors(om) úgy hozta: a saját lábamon ezt nem tehettem. Azután magam is történeteket kezdtem farigcsálni, és hosszú éveken át írtam, írtam, néha annyit, hogy begyulladt az ínhüvelyem (akármi is legyen az). Megjelent 1, 2, 5, 12 regényem, mégsem ismert a kutya sem, mert valahogy azok a könyveim alig érdekeltek néhány embert. S akkor jött Gerg?! Magyar srác, kissé z?rös fej?, tele rejtett félelmekkel, mint mindannyian. Megírtam hát a történetét, s az hirtelen sokakat kezdett érdekelni. Nagyon, nagyon sokakat! Ugye, téged is? Aztán fej-felkapkodás kezdődött, mert ezek a „nagyon sokak” még többeknek mondták: „Ha jót akarsz olvasni, no, akkor ott a Gerg?s könyv!” És olvasták. Annyian, hogy egyszer csak a Nagy Irodalmi Szakma (fura egy lény, majd egyszer mesélek róla is) szintén felkapta hatalmas, busa fejét, s átadta nekem az IBBY-díjat, mondván: „Ebben az évben te írtad a legjobb gyerekkönyvet!”. Körtemuzsika-díjat is kaptam, ami ugyanezt mondta, csak gyerekhangon. S lett azóta öt Gerg?-könyv, meg két Zsófi-regény (Gerg? húga, menő csajszi), s jöttek a Bolhedor lovagjai, aztán meg Jonatán, a fura kalpagos, jövőből pottyantott fiú… Addig meséltem tehát a történeteiket, míg végül elém keveredett a korábban említett miniszter, meg maga József Attila, akkor épp díjnak öltözve. Én pedig visszanéztem, s azt láttam, hogy nélküled, Kedves Olvasóm, nélküled mindez meg sem történhetett volna. Úgyhogy csak annyit akarok most mondani neked: kösz! Ja, és így tovább! Én írok, s ha tetszik, te olvasod, hisz úgy tűnik, mi együtt (Olvasó és Író) jó csapat vagyunk. Elvégre még díjakat is kaptunk, hát nem? Hát de!