STARLOG magazin 1987-ben interjút készített az eredeti sorozat csapatával, miután mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy készül a következő sorozat. Következzék tehát egy kis visszatekintés a múltba, ráadásul az akkori reakciók nem voltak túl pozitívak, ahogy a magazin fogalmazott, „generációs különbség van a két sorozat között”. [caption id="attachment_16260" align="alignright" width="331"]Star Trek TOS cast Star Trek TOS cast[/caption] A Star Trek: Az új nemzedék nem talált túl sok támogatóra az előző generáció színészei között. A legújabb sorozat, amely egy új Enterpriseszal és új legénységgel jelentkezik, ráadásul egy távolabbi jövőben játszódik, csak egy gyenge kísérlet arra, hogy a „közönséget átverjék, és ez csak rosszat tesz az üzletnek”, állítja James „Scotty” Doohan. „Egyszerűen csak bánom, hogy Star Treknek merik hívni, pedig mindannyian tudjuk, mi is a Star Trek… a karakterek.” „Rejtély számomra, miért csinálják egyáltalán”, mondta DeForest Kelley, mindenki kedvenc doktora, McCoy. „Feltételezem, hogy a Paramount egyszerűen csak próbálja továbbra is meglovagolni a Star Trek jelenséget. Nyilvánvaló, hogy mi sem tarthatunk ki örökké, így megpróbálnak másik utat találni. De csak egy igazi Star Trek létezik, az pedig a miénk.” „Rossz érzéssel tölt el ez az új sorozat”, nyilatkozta William Shatner, a hősies Kirk kapitány. „A megszokott csapat nélkül, továbbá nem ugyanabban az időben játszódva nehéz megérteni, miért hívják Star Treknek.” Viszont a Star Trek jóval több egy egyszerű névnél. Egy jelenségről beszélünk. És ezt nem lehet csak úgy összetákolni. „Mindegy, mit mondanak a forgatókönyvről, a reményteli jövőről, a nagyszerű karakterekről, szerintem legalább akkora csoda kell a sikerhez, mint ami a Star Trek esetében összejött”, reagált Doohan. „Szerencsések voltunk, hogy egyáltalán a palack mélyéről feljutottunk a rivaldafényig”, nyilatkozta Leonard Nemoy, alias Mr. Spock, valamint a Star Trek III és IV rendezője. „Nem vagyok biztos abban, hogy ismét sikerülni fog.” DeForest Kelley egyetértően válaszolt, „Nem lehet csak úgy előállni egy új Star Trek csapattal és ismét előidézni a Star Trek akkori hangulatát. Ami egyszer elmúlt, az elmúlt.” Szemben a többiekkel, Nichelle Nichols, a mindenki által kedvelt Uhura hadnagy véleménye szerint a Star Trek: Az új nemzedék egy „óriási lehetőség” arra, hogy ismét csoda születhessen. „Gene Roddenberry áll mögötte”, mondta. „Egyszer már sikerült neki, miért ne sikerülhetne újra.” Walter „Chekov” Koenig „szurkol Genenek”, és örömmel tölti el, hogy Roddenberry az eredeti sorozattól eltérően „valami teljesen újat” alkotott. „Ha sikere lesz, akkor az a siker csak és kizárólag az új sorozatnak lesz köszönhető”, tette hozzá a színész. „Ha pedig bukás lesz, akkor az nem lesz kihatással ránk nézve.” Ettől függetlenül George Takei nem bánná, ha készülne egy olyan sorozat is, amely inkább hajaz az eredetire. Finoman próbált is nyomást gyakorolni a Paramountra, kérve, hogy indítsanak egy másik televíziós sorozatot is. „Nagyszerű címet eszeltem ki”, nevetett. „Mit szóltok mondjuk a Sulu kapitányhoz?”]]>