Zsarátnokot ide, lángoljon a rét, míg hajnali fényben a Rőtcsillag ég.
Lessza arra ébredt, hogy fázik. Nemcsak az örökösen nyirkoskőfalak hűvösét érezte, hanem a fenyegető veszély előérzetének hidegétis, amely még erősebb volt most, mint tíz fordulattal ezelőtt, amikorfélelmében nyöszörögve bebújt az őrvher bűzlő vackába.
Dermedtenfülelve feküdt az illatos sajtraktár szalmájában, amit a többi konyhaijobbággyal együtt hálószobának használt. A baljós előjel sürgetőbbvolt, mint bármi más figyelmeztetés. Lessza megérintette az udvaronkörbe-körbe csoszogó őrvher tudatát. Az állat nyugtalan volt, de nemvett észre semmi szokatlant a hajnal előtti sötétségben.
Lesszaszoros, csontos batyuvá gömbölyödött, és átölelte magát, hogy kiűzze afeszültséget merev vállából. Aztán izomról izomra, ízületről ízületreellazította magát, és megpróbálta anélkül kifürkészni, miféle rejtettfenyegetés verhette fel, hogy az érzékeny őrvher aggódni kezdene.
Aveszedelem egészen biztosan nem Ruatha alag falain belül volt, s nemközeledett a külső, kövezett kerület felé sem, ahol a makacs fű újsarjadéka átütött az ősi habarcson, zöld tanújaként az egykorkőkopárságú birtok leromlásának. A veszély nem a völgyből fölkanyargó,most már alig használt úton érkezett, s nem leskelt a mesteremberekbirtoksziklájának tövében álló kőházaiban sem. Mégis élesen Lesszaérzékeibe csapott, és minden ideget megpendített karcsú testében. Alány immár teljesen ébren eltökélte, hogy fölkutatja a forrását,mielőtt az előérzet eloszlana. Kiterjesztette érzékeit a hágó felé,messzebb, mint bármikor. Akármi jelentette is a fenyegetést, nem voltRuathában… még. Az íze sem volt ismerős. Vagyis nem Fax.
Lesszahalvány örömöt érzett, amiért Fax már három fordulat óta nemmutatkozott Ruatha alagban. A mesteremberek apátiája, a széthullóföldműves alagok, s még az alag zöld szegélyű kövei is földühítettékFaxot, Magasorom öntörvényű urát, hogy szinte már szeretett rólamegfeledkezni, miért is igázta le az egykor büszke és virágzó birtokot.
Lessza,aki kötelességének érezte, hogy azonosítsa a fenyegetést, a szalmábantapogatózott a szandálja után. Fölkelt, gépiesen kifésülte a töreketösszetapadt hajából, aztán durva kontyba csavarta a tarkóján.
Óvatosanátvágott a melegséget keresve összebújt, alvó jobbágyok között, ésfölhágott az elkoptatott lépcsőn a konyhába. A szakács és a segédje anagy tűzhely előtt aludtak a hosszú asztalon, széles hátukat akörberakott tűz felé fordítva, és fülsértően horkoltak. Lessza átosonta barlangszerű konyhán az istállóudvarra nyíló ajtóhoz. Csak annyiranyitotta ki, hogy sovány teste átférjen. Az udvar macskaköveinek jegeshidege átszivárgott szandálja elnyűtt talpán, és a lány reszketnikezdett, amint a hajnalt megelőző éjszaka levegője bekúszott foltozottruhája alá.
Az őrvher átcsúszott az udvaron, hogy üdvözölje, s mintmindig, most is a szabadulásáért könyörgött. Lessza megnyugtatóanmegsimogatta a hegyes fülek redőit, miközben az állat fölzárkózottmellé. Kedvesen nézett a félelmetes fejre, és megígérte, hogy majdkésőbb rendesen megvakarja. A szörny nyögve lekuporodott a lánca végén,a lány pedig továbbhaladt a barázdált lépcsőhöz, amely az alag nagykapuja fölötti bástyára vezetett. A torony tetején Lessza kelet feléfordult, ahol a hágó sziklás keble emelkedett fekete rajzként akészülődő nappal előtt.
Bizonytalanul balra fordult, mert abból azirányból is veszélyt érzett. Fölpillantott, szemét magához vonzotta avörös csillag, amely mostanában kezdte eluralni a reggeli eget. Ahogybámulta, a fénypont még utoljára, rubinvörösen felfénylett, aztánkáprázata eltűnt a Pern fölkelő napjának ragyogásában. Lessza agyánösszefüggéstelen mese- és balladatöredékek futottak át a vörös csillaghajnali megjelenéséről, de aztán el is haltak, mielőtt megfejthettevolna az értelmüket. Ráadásul, noha az ösztöne azt súgta, hogyészakkeletről is érkezhet veszély, keletről jóval nagyobb fenyegetésvárható. Szemét erőltetve, mintha látása áthidalhatná a veszedelem ésaz ember közti távot, feszülten meredt kelet felé. Az őrvher vékony,kérdő fütytye épp akkor érte el, amikor az előérzet elmúlt.
Lesszafölsóhajtott. Nem talált választ a hajnalban, csak különbözőelőjeleket. Várnia kell. A figyelmeztetést megkapta. Hozzászokott már avárakozáshoz. Az önfejűség, a kitartás és az alattomosság voltak afegyverei, amelyeket a bosszúálló eltökéltség kimeríthetetlen türelmeegészített ki.
A pirkadat fénye bevilágította a sziklás tájat, és avölgy parlagon hagyott szántóit. A fény a göcsörtös gyümölcsösre esett,ahol szerény tejtulokcsorda vadászott kósza tavaszi fűszálakra.Ruathában a fű, gondolta Lessza, ott nő, ahol nem kéne, és ott pusztulel, ahol virulhatna. A lány alig emlékezett rá, milyen volt régen,boldogan virágozva a Ruatha-völgy. Még Fax előtt. Vidámsághoz nemszokott ajka különös, tűnődő mosolyra húzódott. Fax nem nyert semmitRuatha meghódításából… és nem is fog, amíg Lessza él. A nagyúrnakpersze a leghalványabb sejtelme sem volt, ki a felelős a romlásért.
Vagymégis gyanítaná? – töprengett Lessza, és elméje még mindig vibrált aveszély vad előérzetétől. Fax ősi, egyetlen törvényesen örökölt alagjanyugatra feküdt. Északkeletre csak az alacsony, kopár és sziklás hegyekvoltak és a Pernt védelmező sárkányfészek.
Lessza hátát homorítva kinyújtózott, és belélegezte a reggel édes, romlatlan illatát.
Kakaskukorékolt az istállóudvarban. Lessza éber arccal megpördült, éstekintete végigsöpört a birtok külső részén, nem látta-e meg valakitőle szokatlan testtartást. Kibontotta a haját, és hagyta, haddtakarják el a büdös csimbókok az arcát. A hátát a fölvett suta pózbagörnyesztette. Gyorsan lesietett a lépcsőn az őrvherhez. Az állatpanaszosan fölrikoltott, nagy szeme pislogott az erősödő fényben. Alány a bűzös, pállott lehelettel mit sem törődve magához ölelte apikkelyes fejet, és megvakargatta a fülét és a szeme fölötti taréjt. Avher magán kívül volt a gyönyörtől, hosszú teste remegett, megnyesettszárnya verdesett. Csak ő tudta, kicsoda a lány, és csak őt érdekelte.S ő volt az egyetlen teremtmény az egész Pernen, akiben Lesszamegbízott a hajnal óta, amikor vakon menedéket keresett a sötét, bűzlőkuckóban a szomjas kardok elől, amelyek aznap ruathai vérből ittak.
Lassanfölállt, és figyelmeztette a gyíkférget, hogy ha más is a közelben van,ugyanolyan támadólag viselkedjen vele is, mint másokkal. Az állatmegígérte, hogy úgy lesz, de közben előre-hátra ingott, jelezvevonakodását.
A nap első sugarai megcsillantak az alag külső falán,és az őrvher fölrikoltva visszamenekült sötét fészkébe. Lessza pediggyorsan beosont a konyhába, majd a sajtraktárba.
*
Sárkányfészek homokjáról
kéklő sárkányok szállnak föl:
Szárnyra kap bronz, zöld és barna,
és eltűnik a szem elől.
Fax,Magasorom úgynevezett nagyurának alagja fölött először F’lar tűnt föl abronz Mnementh hátán. Mögötte szabályos ék alakzatban tünedeztek elő akötelék tagjai. F’lar ösztönösen ellenőrizte a formációt; az éppolyantökéletes volt, mint amikor átléptek a túlnanba.
Miközben Mnementhívben megfordult, hogy az alag külső kerületében szálljon le, alátogatás baráti természetének megfelelően, F’lar nö
vekvő rosszallássalnézte a gerinc védműveinek leromlott állapotát. A tűzköves gödröküresen álltak, és a belőlük kiinduló, sziklába vájt csatornákatfelverte a moh.
Akadt akár egyetlen nagyúr is a Pernen, aki az ősitörvényeknek megfelelően sziklacsupaszon tartotta alagját? F’lar ajkamég jobban elkeskenyedett. Ha a keresésnek vége, és megtörtént azigézés, komoly, büntető tanácskozást kell tartani a Sárkányfészekben.És a királynő arany tojására, ő, F’lar lesz az elnöke! Szorgalommalváltja fel a csüggedtséget. Leperzseli a Pern erődjeiről a növényzetetés a veszedelmes szemetet, kiégeti a fűcsomókat a kövek közül. Egyföldműves alag körül sem tűr meg zöld övet. És a dézsma, melyet olyanszűkmarkúan, vonakodva nyújtottak be, a tűzkőzápor fenyegetése alattismét bőségesen árad majd a Sárkányfészekbe.
Mnementh egyetértőenmormogott, miközben elfordította szárnyvégét, hogy könnyedén leszálljonFax alagjának fűvel szegélyezett kövezetére. A bronz sárkányösszehajtogatta hatalmas szárnyait, és F’lar fülét megütötte az alagnagytornyának figyelmeztető harsonazúgása. Mnementh azonnal letérdelt,amint F’lar jelezte, hogy le szeretne szállni. A bronz lovas megállt asárkány ék formájú feje mellett, és várta a nagyúr érkezését.Szórakozottan végignézett a völgyön, amelyet meleg tavaszi napfény éspára töltött meg. Nem törődött a bástya lőréseiből és a sziklaablakaiból előkandikáló, rábámuló fejekkel.
F’lar nem fordult meg,amikor a levegő fölkavarodása jelezte neki a kötelék érkezését.Sejtette, hogy F’nor, a barna lovas, aki mellesleg a féltestvére volt,szokásos helyét foglalta el: egy sárkányhossznyival hátrébb, tőlebalra. A szeme sarkából látta is, hogy a fivére csizmája sarkávaleltapossa a kövek közt sarjadzó füvet.
A nagyudvarból, a nyitottkapuk mögül feszült suttogássá halkított parancs hallatszott. Szinteazonnal megjelent egy csapat, élén középmagas, testes férfival.
Mnementhhátracsavarta a nyakát, álla a földön pihent. Sokfazettás szeme, amelyF’lar fejének magasságában csillogott, nyugtalanító érdeklődésselfordult a közeledők felé. A sárkányok soha nem tudták megérteni, miértkeltenek akkora félelmet a közönséges emberekben. Egy sárkányegyetlenegy alkalommal támadna csak emberre, és akkor is csakvéletlenül. F’lar képtelen volt megértetni a hátasával az alagiak,nagyurak és mesteremberek megfélemlítésével járó politikai előnyöket. Asárkány csak annyit látott, hogy az őt zavaró rettegés és tartózkodás,amely a közelgő csapat arcára kiült, F’lart furcsamód örömmel tölti el.
–Üdvözöllek, bronz lovas, Fax, Magasorom urának alagjában! Szolgálatodra áll – köszöntötte megfelelő tisztelettel a férfi.
Aprólékosanmegszemlélve a dolgot, a harmadik személy használatát burkoltsértésként is föl lehetett volna fogni. Ez egybevágott a Faxról kapottjellemzéssel, ezért F’lar figyelmen kívül hagyta. Az értesüléseiszerint a nagyúr kapzsi volt, s ez meg is látszott abból, ahogy a nemesnyugtalan tekintete végigsiklott F’lar ruházatának minden részletén, ésahogy összevonta a szemöldökét, amikor a bonyolult vésetűkardmarkolatot észrevette.
F’lar pedig a számos drága gyűrűtfigyelte meg Fax bal kezén. A nagyúr jobbját kicsit behajlítva tartottaa tapasztalt kardvívók szokása szerint. Pompás anyagból készülttunikája pecsétes és átizzadt volt. Vherbőr csizmába bújtatott lábátkeményen megvetette, testsúlyát a sarkára helyezte. F’lar úgy nézte,olyan ember, akivel csínján kell bánni, elvégre öt szomszédos alagotmeghódított. Ekkora mohóság és arcátlanság már önmagában iskülönlegesnek számított. Fax a hatodikba beházasodott, és akármilyenszokatlanok voltak is a körülmények, megörökölte a hetediket. F’largyümölcsöző keresésre számított a hét alagban. Hadd repüljön R’guldélre, hadd kutasson az ottani tunya, de csinos nők között! ASárkányfészeknek ezúttal erős asszonyra volt szüksége; Zsora és Nemorthmég a hasznavehetetlennél is rosszabbak voltak. Hányattatás ésbizonytalanság: ezek azok körülmények, amelyek kinevelik a F’lar szájaíze szerinti sárkányúrnő tulajdonságait.
–Keresés ügyében jöttünk – mondta vontatottan F’lar –, és az alagod vendéglátását kérjük, Fax nagyúr.
Fax szeme alig észrevehetően elkerekedett a keresés említésére.
–Hallottam,hogy Zsora meghalt – válaszolt Fax, és azonnal elhagyta a harmadikszemélyt, mintha F’lar a sértés figyelmen kívül hagyásával átment volnaegy próbán. – Szóval Nemorth királynőt tojt, mi? – folytatta, éstekintete végigsöpört a köteléken. Láthatta a lovasok fegyelmezetttartását, a sárkányok egészséges színét.
F’lar nem méltatta válaszra azt, ami nyilvánvaló.
–És, uram… – Fax habozva a sárkánylovas felé biccentett.
F’laronátfutott, hogy vajon a férfi szándékosan provokálja-e burkoltsértéseivel. A bronz lovasok nevét az egész Pernnek ismernie kéne, mintahogy a sárkánykirálynőét és a sárkányúrnőét is. F’lar uralkodottvonásain, s tekintetét Faxra szegezte.
F’nor komótosan, leheletnyigőggel előrelépett, valamivel Mnementh feje mögött megállt, és félkezével szórakozottan megsimogatta a hatalmas bestia állkapcsát.
–BronzMnementh lovasa, F’lar nagyúr saját lakosztályt kér. Én, F’nor, barnalovas, inkább a kötelékkel maradnék. Szám szerint tizenketten vagyunk.
F’larnaktetszett a fivére megjegyzése, amellyel kihangsúlyozta a kötelékerejét, mintha Fax képtelen lenne a számolásra. F’nor olyan burkoltanfogalmazott, hogy az alag ura nem méltatlankodhatott a visszakapottsértés miatt.
–F’lar nagyúr – szűrte Fax kényszeredett mosolyán keresztül –, Magasorom számára megtiszteltetés a keresés.
–Magasorom dicsőségére szolgál majd – válaszolta F’lar simulékonyan –, ha egy itteni lakos kerül a Sárkányfészek élére.
–Tartós dicsőségére – felelte Fax hasonlóan mézesmázosan. – A régi időkben sok híres sárkányúrnő származott az alagjaimból.
–Azalagjaidból? – kérdezte F’lar udvarias mosollyal, külön kihangsúlyozvaa többes számot. – Ó, persze, hiszen Ruatha uralkodója is te vagy, nemigaz? Valóban sokan származtak abból az alagból.
Fax arcán különös,feszült kifejezés futott végig, amelyet hamar fölváltott egyjóindulatúnak szánt mosoly. Oldalra lépett, és intett F’larnak, hogylépjen be az alagba.
Fax csapatparancsnoka sietősen kiadta azutasítást, és az emberek két sorba rendeződtek, vasalt csizmájukszikrákat hányt a köveken.
A sárkányok néma parancsra, levegőt ésport fölverve, fölemelkedtek. F’lar kényelmesen elsétált a sorfalelőtt. A férfiak szeme forgott a félelemtől, ahogy a bestiák a belsőudvar fölé siklottak. A toronyban valaki rémülten felsikoltott, amikorMnementh letelepedett a kilátóra. Hatalmas szárnyai foszforszagúlevegőt legyeztek a belső udvarba, miközben óriási testével berepült aszűk helyre.
F’lar nem mutatta, hogy észrevette a sárkányok általkeltett zavart, páni félelmet és ámulatot, de titokban szórakoztatta éselégedetté tette a hatás. Az alagok urainak szükségük volt erre afigyelmeztetésre: mindig számításba kell venniük a sárkányokat, nemcsak a lovasaikat, akik emberek, halandók és meggyilkolhatók. Az újszívekbe éppúgy újra kell plántálni a sárkánylovasok irántitiszteletet, nem csak a sárkányfajét.
–Az alag épp befejezte azétkezést, F’lar uram, ha es
etleg… – javasolta Fax. F’lar mosolygóvisszautasítása láttán elhalt a hangja.
–Kérlek, engedd meg, hogyátadhassam üdvözletemet a hölgyednek, Fax nagyúr – mondta F’lar, ésmegelégedettséggel figyelte, ahogy Fax állkapcsán megrándul- nak azizmok a szertartásos kérés hallatán.
F’lar rendkívül jólszórakozott. Az utolsó, baljós keresés idején, amikor a gyengekezűJorát megtalálták, még meg sem született. De alaposan áttanulmányoztaaz archívumban a korábbi keresésekről szóló beszámolókat, amelyekfölsorolták azokat az eszközöket, amelyekkel zavarba lehet hozni azalagurakat, akik szeretik elrejteni a hölgyeiket, ha sárkánylovasokérkeznek. Ha Fax megtagadná F’lartól a kérését, az annyira súlyossértés volna, amelyet csak halálig tartó párbaj törölhetne el.
–Szeretnéd előbb látni a lakosztályodat? – próbálkozott Fax.
F’lar lepöckölt puha vherbőr ingujjáról egy láthatatlan szöszt, és megrázta a fejét.
–Első a kötelesség – vonta meg szomorkásan a vállát.
–Hátpersze. – Fax szinte foghegyről vetette oda a választ, és előresietett.Sarka kopogása mutatta haragját, amelyet máskülönben kénytelen voltelfojtani.
F’lar és F’nor valamivel lassabban léptek át a nagyfémlapokkal borított kétszárnyú ajtón a sziklába vájt nagyterembe. Az Ualakú asztalt éppen leszedték az ideges szolgák. Amikor asárkánylovasokat meglátták, kezükben összezörrentek a tányérok, másokleejtették a tálakat. Fax már át is vágott a termen, és türelmetlenülvárt a nyitott ajtó mellett. Ez volt az egyetlen bejárat a belsőalagba, amely a többi településhez hasonlóan mélyen benyúlt a sziklába,és veszély idején menedéket nyújtott.
–Nem esznek rosszul – jegyezte meg F’nor félvállról F’larnak, fölmérve az asztalon maradt ételt.
–Jobban,mint a Sárkányfészekben, ha jól látom – válaszolta szárazon F’lar,kezével takarva a száját, nehogy más is hallja. Két jobbágy botorkáltel mellettük a félig megevett sülttel megrakott tálca alatt roskadozva.
–Fiatal és omlós – tette hozzá F’nor megkeseredve –, ha jól látom. Nekünk meg a rágós, meddő jószágot küldik.
–Természetesen.
Ahogy közelebb értek Faxhoz, F’lar barátságosan megszólította.
–Kellemescsarnok. – Amikor észrevette Fax türelmetlenségét, szándékosanvisszafordult a lobogókkal teleaggatott terem felé. Megmutatta F’nornaka mélyen ülő ablakréseket, amelyeknek nehéz bronztáblái most nyitvakeretezték a ragyogó déli égboltot. – Keletre néznek, ahogy kell. Aztmondják, a telgari új nagyterem délre néz. Áruld el nekem, Fax nagyúr,tartod a régi szokásokat, és van hajnali őrszemed?
Fax összevonta a szemöldökét, s megpróbálta kihüvelyezni, mire gondolt F’lar.
–Mindig van őrszem a toronyban.
–Keleti őr?
Fax szeme az ablakokra villant, aztán vissza F’lar és F’nor arcára, majd megint a résekre.
–Mindig vannak őrök – válaszolta éles hangon –, minden úton.
–Ó, csak az utakon – fordult F’lar F’norhoz, és bölcsen bólintott.
–Hol máshol? – kérdezte Fax aggodalmasan, és egyik sárkánylovasról a másikra nézett.
–Ezt a hárfásodtól kell megkérdezned. Ugye van képzett hárfás az alagodbanő
–Hát persze. Több képzett hárfásom is van – húzta ki magát még jobban Fax.
F’lar úgy tett, mintha nem értené.
–Fax nagyúr hat másik alag uralkodója – emlékeztette F’nor szárnyvezérét.
–Hát persze – mondta F’lar ugyanolyan hangsúllyal, mint egy pillanattal korábban Fax.
Faxfigyelmét nem kerülte el az utánzás, de mivel nem tudott szándékossértést faragni egy ártatlan megerősítésből, inkább belépett a rosszulmegvilágított folyosóra. A sárkánylovasok követték.
–Jó látni, hogyegy nagyúr ennyi régi szokást megtartott – mondta F’lar F’nornak Faxkedvéért, ahogy beljebb haladtak a belső alagba. – Sokan akadnak, akikelhagyták a tömör szikla védelmét, és veszedelmes méretűre növeltékalagjaikat. Ezt a felelőtlenséget nem tudom elnézni.
–Az ő felelősségük, F’lar nagyúr. Mások számára ez előny – horkant föl megvetően Fax, és kényelmes tempóra lassított.
–Előny? Hogyhogy?
–A külső alagokat képzett csapatokkal, szakértő vezetéssel és jól átgondolt stratégiával könnyen le lehet rohanni, bronz lovas.
F’larúgy vélte, a másik nem dicsekvésből beszél. S még ezekben a békésidőkben sem felejtett el őröket állíttatni a toronyra. Ennek ellenérenem az ősi törvények tisztelete, hanem az óvatosság tartotta azalagjában. Hivalkodásból tartotta hárfásait, s nem a hagyomány miatt.De ő is a romlásnak engedte át a gödröket; hagyta, hadd verjen felmindent a fű. A lehető legkevesebb tisztelettel bánt asárkánylovasokkal, és ugyanakkor burkolt sértéseket vágott a fejükhöz.Olyan férfi volt, akit szemmel kell tartani.
Fax alagjában a nőklakrészét a hagyományos legbelső járatokból átköltöztették asziklafelszín közelébe. Napfény áradt be a három kettős ablaktáblájú,mélyen a külső falba ágyazott nyíláson. F’lar észrevette, hogy abronzzsanérok jól meg vannak olajozva. Az ablakpárkányok iselőírásszerűen lándzsahosszúságúak voltak; Fax nem követte az újabbkori szokást, s nem csökkentette a védőfal vastagságát.
A kamrát ahagyományoknak megfelelően szelíd, különböző foglalatosságokat űzőnőket ábrázoló faliszőnyegek díszítették. A középső szobából kisebbalvófülkékbe nyíltak az ajtók, és ezekből Fax parancsára félénkenelőmerészkedtek az asszonyai. A nagyúr szigorúan intett az egyik kékruhás nőnek, akinek hajába ősz csíkok vegyültek, arcára csalódottság ésmegkeseredés vésett ráncokat; várandós teste terebélyesre duzzadt.Esetlenül ment közelebb, majd urától néhány lépésre megállt. Aviselkedéséből F’lar leszűrte, hogy az asszony nem akart közelebbmerészkedni Faxhoz, mint amennyire okvetlenül szükséges volt.
–Krom úrnője, örököseim anyja – mutatta be Fax büszkeség és szívélyesség nélkül.
–Úrnőm… – tétovázott F’lar, s várta a nevet.
A nő óvatos pillantást vetett a férjére.
–Gemma – vetette oda Fax kurtán.
F’lar mélyen meghajolt.
–Gemma úrnő, a Sárkányfészek keresést indított, és az alag vendéglátásáért folyamodik.
–F’lar nagyúr – válaszolta Gemma úrnő halkan –, örömmel látunk téged.
Aférfi figyelmét nem kerülte el a kicsit megnyomott névmás vagy a tény,hogy Gemmának nem okozott gondot a neve. A sárkánylovas mosolyamelegebb volt, mint ahogy azt az udvariasság megkövetelte volna, sütöttbelőle a hála és az együttérzés. A lakosztályban tartózkodó nőkszámából ítélve Fax gyakran és szívesen hancúrozott. Bizonyára akadköztük egy-kettő, akitől Gemma úrnő szívfájdalom nélkül megválna.
Faxfolytatta a bemutatást, s addig hadarta a neveket, míg rá nem jött,hogy a csele nem célravezető. F’lar ilyenkor udvariasan újrarákérdezett a hölgy nevére. F’nor lustán állt az ajtóban, és egyreszélesebb mosollyal véste az eszébe, mely nők fölött próbált Faxátsiklani. Később F’larral majd megbeszélik tapasztalataikat, bár elsőbenyomás alapján itt senkit nem találtak, aki a keresés céljainakmegfelelt volna. Fax azt szerette, ha a női dundik és alacsonyak.Egyetlen tűzrőlpattant menyecske sem akadt az egész asszonyseregle
tben.Vagy ha volt is, azóta rég kiverték belőle a tüzet. Fax a jelek szerintcsődör volt, nem szerető. A hajfürtök közé avasodott édes olajbólítélve a hölgykoszorúban akadtak olyanok, akik talán egész télen nemhasználtak vizet a mosakodáshoz. Mind közül egyedül Gemma úrnőbenpislákolt az akarat szikrája, ő pedig túl öreg volt már.
Miután azudvariaskodáson túl voltak, Fax kikísérte kellemetlen vendégeit. F’norta szárnyvezére elbocsátotta, hadd csatlakozzon a többi sárkánylovashoz.Fax ellentmondást nem tűrően a kijelölt lakosztályhoz vezette a bronzlovast.
A kamra alacsonyabb szinten volt, mint a nők lakosztálya, ésmegfelelt a vendég rangjának. A sokszínű faliszőnyegeket véres csaták,párbajok, repülő, színes sárkányok, hegygerincen égő tűzkövek és a Pernskarlátvörös történelmének más jelenetei díszítették.
–Kellemesszoba – jegyezte meg F’lar, lehúzva kesztyűjét és vherbőr tunikáját,amelyeket nemtörődöm mozdulattal az asztalra hajított. – Gondoskodom azembereimről és a hátasainkról. A sárkányok nemrég mindannyian ettek –jegyezte meg, kihangsúlyozva, hogy Fax meg sem kérdezte. – Szabadbejárást kérek a céhalagba.
Fax mogorván beleegyezett abba, ami egyébként a sárkánylovasok kiváltsága volt.
–Nemtartalak föl tovább, Fax nagyúr, bizonyára rengeteg a dolgod, hiszenhét alagot is felügyelned kell. – F’lar kissé meghajtotta magát anagyúr felé, majd az elbocsátás jeleként elfordult. Jól maga elé tudtaképzelni Fax dühös arcát, és hallotta a dobogva távolodó lépteket.Várt, amíg meg nem győződött róla, hogy Fax eltűnt a folyosóról, aztánfürgén visszament a nagyterembe.
A nyüzsgő jobbágyok abbahagyták azújabb kecskelábú asztalok fölállítását, és megbámulták a sárkánylovast.F’lar kedvesen biccentett feléjük, kíváncsi volt, hogy a nők közöttakad-e olyan, akit a sárkányúrnők fájából faragtak. Ám ezek atúlhajszolt, alultáplált, korbácsütésektől és betegségektől elcsúfítottteremtések azok voltak, aminek látszottak: jobbágyok, akik csak kemény,kétkezi munkára alkalmasak.
F’nor és a lovasok a sietve kiürítettbarakkbarlangban szálltak meg. A sárkányok kényelmesen elhelyezkedtekaz alag fölötti sziklás gerincen, hogy a tág völgy minden részétbelássák. Mindannyian ettek, mielőtt elhagyták volna a Sárkányfészket,és minden lovas finoman, de éberen felügyelte a sárkányát. Ezen akeresésen nem lesznek kínos események.
Amikor F’lar belépett, a sárkánylovasok egy emberként fölálltak.
–Csaksemmi móka, semmi bajkeverés, de nézzetek körül jó alaposan! – adtaparancsba F’lar szűkszavúan. – Napnyugtára térjetek vissza a lehetségesjelöltek nevével! – Elkapta F’nor vigyorát, és eszébe jutott, hogyanmismásolt el Fax egyes neveket. – Leírásokkal és céhes tagsággal együtt.
Azemberek bólintottak, szemükben megértés csillant. Hízelgő módonbiztosak voltak a keresés sikerében, noha F’lar Fax nőit látva egyreinkább kételkedett ebben. Minden logika azt diktálta, hogy Magasoromkrémjének Fax fő alagjában kéne lennie, mégsem ez volt a helyzet. Deakadtak még nagyobb céhalagok, nem is beszélve a hat másik nagyalagról, amelyet még meg kell látogatniuk. De akkor is…
F’lar ésF’nor néma megegyezéssel kilépett a barakkból. A lovasokfeltűnésmentesen, párosával vagy egyedül követik majd őket, ésbemerészkednek a céhalagba és a közelebbi földműves alagokba. Azembereik éppolyan nyíltan örültek a kimozdulásnak, mint amennyire F’larmagában. Volt idő, amikor a sárkánylovasok az egész Pernen gyakori éskedvelt vendégek voltak a nagy alagokban a déli Nerattól az északiTillekig. Ez a kedves szokás azonban a többi szertartással együttkihalt, s jól mutatta, milyen alacsony az ázsiója jelenleg aSárkányfészkeknek. F’lar megesküdött rá, hogy ez ellen tesz valamit.
Gondolatbanvégigvette az alattomos változások állomásait. Az archívum, amelyet asárkányúrnők vezettek, fokozatos, de érzékelhető hanyatlásróltanúskodott, amelyet jól nyomon lehetett követni az elmúlt kétszázfordulat során. Ám a tények ismerete önmagában még nem volt ír ahelyzetre. Még F’lar is csupán egyike volt annak a maroknyi lovasnak aSárkányfészekben, aki hitelt adott az archívumnak és a balladáknak. Haa régi mondáknak hinni lehet, a helyzet hamarosan a visszájárafordulhat.
F’lar érezte, hogy a Sárkányfészek törvényei közül azelső igézéstól kezdve a tűzkövekről szólóig, a sziklák kopárontartásától a kőbe vájt árkokig mindegyikneknek oka, magyarázata éscélja van. Az olyan apróságoktól kezdve, mint a sárkányok étvágyánakszabályozása a sárkányfészek lakólétszámának meghatározásáig. Bár aztF’lar sem tudta, miért ürült ki a másik öt sárkányfészek. Eltűnődöttazon, vajon a használaton kívüli fészkekben vannak-e még poros,töredezett archívumok eldugva. Utána kell járnia, ha a kötelékévelőrjáratra repül. Benden sárkányfészekben biztosan nem lapult magyarázat.
–Van szorgalom, de nincs lelkesedés – jegyezte meg F’nor, és F’lar figyelme ismét a céhalagba tett útjukra irányult.
Leereszkedtekaz árkokkal szabdalt lejtőn a céhalagba. A lenyűgöző céhházba vezető,széles utat kunyhók szegélyezték. F’lar némán megjegyezte a tetőkmohával tömött ereszcsatornáit, a falakra fölkúszó folyondárt. Fájtneki látni, mennyire semmibe veszik az emberek az egyszerű biztonságielőírásokat. Az emberi lakóhelyek közelében tilos volt a növényzet.
–Gyorsanterjednek a hírek – kuncogott F’nor, és egy pékkötényt viselő, sietőmesterember felé biccentett, aki motyogva visszaköszönt. – Egy nőt semlátok.
Megfigyelése helyesnek bizonyult. Ezekben az órákban a nőknekis föl kellett volna bukkanniuk, hogy élelmet hozzanak a raktárból, afolyóban mossanak a meleg napfényben, vagy a földműves alagokbainduljanak, és segítsenek az ültetésben. Mégsem látszott közel s távolegyetlen szoknyás alak sem.
–Régen népszerű szeretők voltunk – jegyezte meg F’nor epésen.
–Először a takácsok házát látogatjuk meg. Ha az emlékezetem nem csal…
–Ó,az soha… – vágott közbe gúnyosan F’nor. Nem használta ki a vérségiköteléket, de jobban érezte magát a bronz lovas közelében, mint alegtöbb sárkánylovas, beleértve a többi bronz harcost is. F’lar azegyenlők szoros közösségében inkább zárkózott volt. Szigorúanfegyelmezett köteléket vezetett, az emberek mégis azon igyekeztek, hogyalatta szolgáljanak. Az ő csapata mindig kiválóan teljesített ajátékokon. Egy beosztottja sem feneklett meg a túlnanban, s tűnt elmindörökre, és a kötelékében repülő állatok közül egyet sem vitt elbetegség, hogy lovasa aztán csonka lélekkel sárkány nélküliszáműzetésbe vonuljon a Sárkányfészekből.
–L’tal errefelé távozott, az egyik magasoromi alagba költözött – folytatta F’lar.
–L’tal?
–Igen, a zöld lovas Sz’lil kötelékéből. Biztos ismered.
Atavaszi játékokon egy rosszul időzített fordulatnak köszönhetően L’talés hátasa telibe kapták Sz’lil bronz Tuenthének foszfincsóváját. L’tallezuhant sárkánya nyakából, amikor állata megpróbálta kikerülni atüzet. A kötelék egy másik tagja lebukott és elkapta a lovast, de azöld sárkány megégett szárnyával és megperzselt testével belehalt asokkba és a foszfinmérgezésbe.
–L’tal segít majd a keresésben –értett egyet F’nor, és fölsétáltak a takácsok házának bronzajtajához. Aküsz
öbön megálltak, hogy a szemük hozzászokjon a benti gyérebb fényhez.Parazsékok álltak a fal bemélyedéseiben és csüggtek fürtökben a nagyobbszövőszékek fölött, ahol a finomabb szőnyegeket és szöveteket szőtték amesteremberek. Csendes, céltudatos szorgalom légköre töltötte be atermet.
Mielőtt azonban a szemük hozzászokhatott volna a homályhoz,egy alak lépett oda hozzájuk, és kurtán, de udvariasan arra kérte őket,hogy kövessék.
A bejárattól jobbra, egy kis irodába vezette őket,amelyet függöny választott el a nagyteremtől. A vezetőjük feléjükfordult, s arca láthatóvá vált a faliparazsékok fé- nyében. Éreznilehetett rajta, hogy sárkánylovas. Az arcát azonban mély árkokszabdalták, és egyik felén régi égésnyomok futottak végig. Legfeltűnőbbéhes sóvárgással teli szeme volt. Állandóan pislogott.
–Most Lital a nevem – mondta reszelős hangon.
F’lar bólintással jelezte, hogy tudomásul vette.
–Te biztosan F’lar vagy – mondta Lital –, te pedig F’nor. Mindketten nagyon hasonlítotok apátokra.
F’lar ismét bólintott.
Litalkényszeredetten nyelt egyet, arcán megrándultak az izmok, ahogy asárkánylovasok jelenléte felélesztette benne a száműzetés keserűségét.Kikényszerített magából egy mosolyt.
–Sárkányok az égen! A hírek gyorsabban terjednek, mint a szál.
–Nemorth nősténytojást rakott.
–Zsora meghalt? – kérdezte Lital aggodalmasan, és arca egy pillanatra abbahagyta az ideges rángást. – Hath repült vele?
F’lar bólintott.
Lital keserű fintort vágott.
–Szóvalmegint R’gul, mi? – Mögéjük nézett. Bár szemhéja most nyugodt volt, azállán ismét táncba kezdtek az izmok. – Tietek Magasorom? Az egész? –kérdezte Lital visszafordulva a sárkánylovashoz, erősen meg- nyomva az„egész” szót.
F’lar ismét bólintott.
–Láttátok a nőket. – Litalmegvetése sütött a szavaiból. Nem kérdezett, csak kijelentette, s utánagyorsan folytatta. – No, annál jobbakat egész magasoromban nem találtok.
Ahangja tökéletes lenézésről árulkodott. Leereszkedett a kis szobátfélig kitöltő nagy asztal mellé. Olyan szorosan markolta a lazatunikáját összefogó széles övet, hogy a vastag bőr kétrét hajlott.
–Azellenkezőjét vártad volna, mi? – folytatta kisvártatva Lital. Túl sokatés túl gyorsan beszélt. Más, alacsonyabb rangú embertől ez gorombaságlett volna. Åt azonban a rettenetes magány, amely a Sárkányfészekbőlszáműzötteket fogja el, sarkallta szószátyárságra. Lital saját magaáltal föltett kérdéseivel csak a felszínt borzolta, és nem mélyedt belea túl fájdalmas témákba – mint például kielégíthetetlen vágya a hozzáhasonlók után. Mégis megadta nekik a szükséges tudást. – Fax szereti,ha a női húsosak és engedelmesek – fecsegett tovább. – Ezt még Gemmaúrnő is megtanulta. Más lenne a helyzet, ha Faxnak nem lenne szüksége afelesége családjának támogatására. Ó, nagyon is más lenne! Így hátállandóan teherbe ejti, hátha meghal gyermekágyban. És meg is fogjaölni. Egyszer.
Lital nevetése kellemetlenül csengett.
–AmikorFax hatalomra került, mindenki, akinek volt egy csöpp esze, elküldte alányát Magasoromból, vagy piszkavassal megégette az arcát. –Elhallgatott. Arca elsötétedett és megkeseredett az emléktől, szemerésnyire szűkült gyűlöletében. – Én ostoba voltam, azt hittem, a rangomvédelmet nyújt.
Lital fölegyenesedett, kihúzta magát, és a kétsárkánylovas felé fordult. Az arca bosszúvágyat tükrözött, hangja halkés feszült volt.
–Öljétek meg azt a zsarnokot, lovasok, a Pernvédelmében és jólétéért! A Sárkányfészekért. A királynőért. Å csak amegfelelő időre vár. Elégedetlenséget szít a nagyurak között. Å… –Lital nevetése hisztérikussá vált. – Azt hiszi, van olyan jó, mint asárkánylovasok.
–Ezek szerint ebben az alagban nincsenek esélyesjelöltek? – kérdezte F’lar, és éles hangja félbeszakította a másikkülönös gondolatmenetét.
Lital a bronz lovasra bámult.
–Nemmondtam? A legjobbak vagy Fax alatt haltak meg, vagy elküldték őket.Itt nem maradt senki, senki. Ostobák, tudatlanok, meggondolatlanok,félkegyelműek. Jorában már láthattad. Å… – A következő szavakatelharapta. Megrázta a fejét, és megdörgölte az arcát, hogy enyhítsenkétségbeesésén és fájdalmán.
–És a többi alagbanő
Lital komoran összevonta a szemöldökét.
–Ugyanaz. Meghaltak vagy elmenekültek.
–Mi a helyzet Ruatha alaggal?
Lital abbahagyta a fejcsóválást, és éles pillantást vetett F’larra. Ajka ravasz mosolyra húzódott. Örömtelenül fölnevetett.
–Azthiszed, találsz majd Ruathában egy új Torenét vagy Moretát? Nos, bronzlovas, a ruathai vérvonalból mindenki halott. Fax kardja szomjas voltaznap. Tudta, mi az igazság a hárfások történeteiben, hogy a ruathainagyurak mindig a sárkánylovasok oldalán állnak, és hogy a ruathaiakkiváltságosok. Tudod – halkította le Lital bizalmas suttogássá ahangját –, abban a családban voltak a Sárkányfészekből száműzöttek is.
F’lar komolyan bólintott, nem akarta megfosztani a másikat attól, hogy egy kicsit fényezze az önbecsülését.
–Nem,Ruatha-völgyben alig maradt valami. – Lital halkan kuncogott. – Faxabból az alagból csak bajt szüretel. – A gondolattal Lital viselkedésehelyreállt, és az arca is vidámabb lett. – Most mi vagyunk a Pernlegjobb takácsai. És a kovácsműhelyeinkből is jobb edzett fegyverekkerülnek elő. – A szemében választott közössége fölött érzett büszkeségcsillant. – A ruathai regruták különös betegségekben és balesetekbenhalnak meg. És a nők, akiket Fax elhozott… – A nevetése gonosszá vált.– Azt beszélik, utána hónapokig képtelen volt fölállítani.
F’lar fürge agya különös következtetést vont le mindebből.
–Senki nem maradt az uralkodócsaládból?
–Senki!
–Más családok az alagban, akiknek sárkányvére vanő
Lital összeráncolta a homlokát, és meglepetten nézett F’larra. Elgondolkodva dörgölte meg arcának heges felét.
–Voltak– ismerte be lassan. – Voltak. De kétlem, hogy élnének még. – Még egykeveset gondolkodott, aztán határozottabban megrázta a fejét. – Nagyvolt az ellenállás a támadáskor, és nem kaptak kegyelmet. Fax azalagban nőket és csecsemőket egyaránt lemészárolt. Mindenkitbebörtönzött vagy kivégzett, aki fegyvert ragadott Ruatháért.
F’larvállat vont. Csak egy futó ötlet volt. Fax ilyen komoly megtorlás soránalighanem a teljes ellenállást kiirtotta a legjobb mesteremberekkelegyütt. Ez megmagyarázná a ruathai termékek gyenge minőségét és azt,hogy a magasoromi takácsok váltak szakmájuk legjobbjaivá.
–Bárcsak jobb híreim lettek volna a számodra, lovas! – mormolta Lital.
–Nem számít – nyugtatta meg F’lar, fél kezével már a függöny után nyúlt, hogy félrehúzza.
Lital gyorsan ott termett, és sietve megszólalt:
–Szívleldmeg, amit Fax becsvágyáról mondtam! Vedd rá R’gult vagy azt, aki akövetkező sárkányvezér lesz, hogy figyeljen Magasoromra!
–Fax tud arról, hogy hová húz a szíved?
Lital arcán ismét átfutott a hajszolt, sóvár kifejezés. Idegesen nyelt egyet, majd érzelemmentes hangon válaszolt.
–HaMagasorom urának úgy tartaná kedve, mindegy lenne, kihez vagyok hű, dea céhem megvéd az üldöztetéstől. A mesterségemen belül biztonságbanv
agyok. Fax rá van szorulva a termékeinkre. – Gúnyosan fölhorkant. – Énszövöm a legjobb csatajeleneteket. Persze – vonta föl huncutul aszemöldökét – manapság már nem ábrázolják a sárkányokat a hősöktársaiként. Gondolom, észrevetted a zöld növényzet térhódítását?
F’lar elhúzta a száját, hogy elégedetlenségét mutassa.
–Nem ez az egyetlen, amit észrevettünk. De ha Fax megtartja a többi hagyományt…
Lital elhessegette a szavait.
–Csakazért teszi, mert ezt diktálja a katonai gondolkodása. A szomszédaifölfegyverkeztek, miután bevette Ruathát, mert csellel foglalta el,ebben biztos lehetsz. S hadd figyelmeztesselek arra is – bökött Litalujjával az alag irányába –, hogy nyíltan gúnyt űz a szálról szólótörténetekből. Kicsúfolja a hárfásokat a régi balladákban találhatóostobaságokért, és repertoárjukból kitiltotta a sárkányokról szólódalokat. Az új nemzedék semmit nem fog már tudni a kötelességről,hagyományokról és az óvatosságról.
F’lart ez Lital többi értesüléseután már nem lepte meg, bár sokkal jobban zavarta, mint amit eddighallott. Mások is megtagadták a történelmi események továbbadását, éshárfás fecsegésnek tartották az egészet. A Rőtcsillag azonban ottvillogott az égen, és közelgett az idő, amikor ezek az emberek életüketfélve újra hűséget fogadnak majd.
–Jártál odakint kora reggel az utóbbi időbenő – kérdezte F’nor kárörvendően vigyorogva.
–Igen– suttogta Lital fojtott hangon. – Jártam… – Nyögés szakadt föl atorkából, és mélyen lehajtott fejjel elfordult a sárkánylovasoktól. –Menjetek! – mondta, és összeszorította a fogát. Amikor azok kettenhaboztak, könyörögve megismételte: – Menjetek! F’lar gyorsan kiment aszobából, sarkában F’norral. A bronz lovas hosszú léptekkel átvágott acsendes, homályos termen, majd kibukkant a megdöbbentően ragyogófénybe. A tér közepéig meg sem állt. Ott olyan hirtelen torpant meg,hogy F’nor, aki szorosan a nyomában loholt, majdnem beleütközött.
–Pontosanugyanennyi időt töltünk a többi alagban is – jelentette ki F’larfeszült hangon, és nem nézett F’nor szemébe. A torka összeszorult.Nehezére esett beszélnie. Többször is nagyot nyelt.
–Sárkány nélkülélni… – mormolta F’nor szánakozva. A találkozás Litallal olyan mélyenmegrázta, amihez nem volt hozzászokva. F’lar hasonló megindultságátlátva a barna lovas magánvéleménye, hogy féltestvére képtelen azérzelmekre, megingott.
–Nincs más mód, ha megtörtént az első igézés.Ezt te is tudod – szedte össze magát F’lar. Elindult a cserzővargákemblémáját viselő ház felé.
]]>
