Az Alphas lehet a Syfy stratégiájának állatorvosi lova: minden olyan baj látszódik rajta, ami a csatorna jelenlegi irányvesztéséből adódik. Az Alfák egy olyan sorozat, amiről a középszerűség szobrát lehetne megmintázni: olyan szinten irtóznak minden igazán scifis megmozdulástól, annyira meg akarnak felelni a scifit nem szerető nézőközönségnek is, hogy se íze, se bűze: eredetiség híján az átlagnéző nem fogja szeretni, ugyanakkor a hangsúlyos scifi panelek hiányában a scifis közönség sem fogja tudni szeretni. Jó ideje látszódik az, hogy a Syfy olyan biztonsági játékba kezdett, ami a bukás felé vezet. Az elmúlt hónapok, évek másról sem szóltak, hogy „csináljunk olyat, amilyen a…”. Ezt kombinálták az elcseszett műsorstruktúrával is, a leghülyébb időpontokban tesztelték meg a végveszélyben lévő sorozataikat is, nyári szezonos sikereket hasonlítgattak őszi szezonban bekövetkezett buktákhoz, és így tovább. A balsorsú Stargate Universe is már elég erőteljesen nyomait viselte azon problémáknak, amiket most az Alphas is. A brief valahogy úgy nézhetett ki, hogy: a., legyen olyan, mint a Lost, ami egyébként egy akkora kamusorozat volt, mint ide Lacháza, b., legyen olyan, mint a Battlestar Galactica, mert az volt életünk legnagyobb kritikai sikert elért sorozata c., legyen occó’ d., csordogáljon lassan a történet, mert az occó’, meg most trendi is A végeredmény végülis felemás lett: sokan szerettük a sorozatot, sokan néztük, de azért valljuk be: a túlzottan lassan felépülő történet, valamint a korábbi Stargate sorozatoktól való eltávolodás azért problémás. És azért is, mert az eredeti rajongótábort megosztották, a tábor fele nagyon erőteljesen elutasítóvá vált. Nem volt meg az a kemény mag, akire építeni lehetett volna, a rossz menedzsment döntéseknek, elvárásoknak meg végül a sorozat itta meg a levét: mire a „legyen olyan, mint”-kötelmeiből önálló útra léphettek, addigra már várt rájuk a kasza. Azt gondolhatnánk, hogy egy ilyen kínos blamázsból, mint egy Csillagkapu-sorozat lelövése, tanult a Syfy vezetése, de nem. Az egyik utolsó, eredeti szériájukat, az Eurekat most végezték ki, a Warehouse 13 még tartja magát, de a londoni bukmékereknél már biztos lehet fogadni arra, hogy meddig. Az Alphas esetében kínosan ügyeltek arra, hogy semmi olyan ne kerüljön bele, ami elriaszthatja az átlag amerikai tévénézőt, már amennyiben úgy egyáltalán létezik ilyen, és nem csak mítosz, mint a jeti. Ezért tehát fogtak fél tucat szuperhőst, de kínosan ügyelnek arra, hogy ne legyenek szuperhősként felcímkézhetőek. Adva van egy csapat, amelynek a vezetője Dr. Lee Rosen, egy pszichiáter. Öt, különleges képességekkel bíró páciense van: egyikük pár percre szupererőssé tud válni, a másikuk valamelyik érzékét tudja szuperérzékenyre felerősíteni, és így tovább. Ők az alfák, a spéci emberek. A képességek nem korlátlan hatalmúak, és ugyanakkor egyikük sem tud normális életet élni – majd mindegyikük valami lelki sérüléssel, pszichológiai defekttel bír. Ez így leírva akár teret adhatna valami érdekes sorozatnak is, a megvalósítás azonban laposabb, mint egy bedobozolt Jennifer Convertibles Ikea íróasztal. Ez nem az X-men csapat, hanem egy terápiás csoport – a mosatlanomat nem bíznám rájuk, nemhogy olyan ügyeket, ahol más alfákkal kell szembesülniük. Dr. Rosen pszichológus, nem pedig egy profi kormányügynök, a megjelenése, beszédstílusa a bölcs, és a „bizonytalan vagyok… vagy mégse?”-állapot között mozog. A terápiás csoport jelleg miatt viszont egyik karakter sem tud igazán kiemelkedő lenni, nincsenek vezéregyéniségek, hiszen a vezér is bizonytalankodó bolond. Az összes főbb karakter legfeljebb valami fél epizódos vendégkarakternek menne el. Valamennyi epizód sztorija az „ismerős, láttam már ilyet valahol másutt”-kategóriába tartozik; nagyon-nagyon-nagyon lassanként csepegtetve azért érződik valami több szezonos szál, de szerintem addig nem fogja húzni ez a sorozat, amíg ezt ki lehet bontani. Már csak azért is, mert oltári sablonosnak néz ki a dolog. Van a Red Flag nevű terrorista csoport, ami alfákból áll, és valószínűleg nem egy olyan töketlen banda, mint ezek. Rosen elvileg a régmúltban már borsot tört az orruk alá, ami azért nehezen hihető, mert az se hiszem el róla, hogy önállóan be tudja kötni a cipőfűzőjét. Emellett van a DOD (Védelmi Minisztérium) egy kormányügynökség, akik alá Rosenék galerije is tartozik, akik üzemeltetnek egy intézményt, ahova a veszélyes, renitens alfákat tárolják el, megfigyelésre és gyógyításra. Persze tutifixen ki fog derülni az, hogy a DOD mindenféle disznóságot csinál a létesítménybe, bizonyíték még nem érkezett erre, csak utalgatások… és valószínűleg a tervezett huszonhárom és feledik szezon egyik meglepő fordulata az lenne, hogy ellenben a Red Flag áll a jófiúkból. Az átlagember vs. spéci emberek történetet viszont sokkal hatásosabban lovagolta meg az X-men széria, úgyhogy lapozzunk is. Ha hasonlítanom kéne valami korábbihoz az Alphast, akkor ez közelebb állna a The 4400-hez, ami egyébként egy jó, és szintén idő előtt elkaszált sorozat volt; közelebb, mint a reménytelien indult és csúfosan megbukott Heroeshoz. Mindkettőhöz képest oltárian halovány viszont. A Heroes bukásában is több érzelmet bírt kiváltani a nézőkből, mert az meg már annyira kínos volt, hogy nem lehetett szó nélkül hagyni – ennyivel is előrébb jár az Alphasnál. A színészi játékot különösebben nem lehet kritizálni, mert igazából ezekből a karakterekből nem is lehet semmit sem kihozni. Kivétel talán egy karakter, Gary Bell, egy autista srác, akinek az agya érzékeli a mindenféle frekvenciákat. Lapostévé nélkül nézi a HD adásokat, és a gondolataival tud rácsatlakozni a wifi és a mobilinternet hálózatokra, hát nem csodás? Persze az autizmusa miatt nem tud normális életet élni, aminek köszönhetően a forgatókönyvírók rendszeresen kínos szitukba viszik bele. Szóval, vannak szuperhőseink, aki se nem szuperek, se nem hősök, és tulajdonképp még picit talán kevesebbek is, mint az átlagember. A Syfy-os meetingeken ezt nyilván ragyogó ötletnek tartották, hiszen majd ezzel jól elérhetik azt a nézőközönséget, akiket idáig visszariasztott Superman nadrágon kívül hordott tangája. Amikor ugyanezek a meetingek eljutottak az effektek megbeszéléshez, akkor valamelyik okos nyilván hozott egy összevágást, hogy a nem-scifi sorozatokban mik a menő bevágások: egy kis Doktor House innen, egy kis CSI onnan, fűszerezésnek pedig egy adag Gyilkos számok. A szupererős ember, amikor felpörgeti magát, akkor hirtelen látjuk a véráramát, meg a szívének egyre gyorsulóbb ütemét, ahogy ezt egy átlag House-epizódban már legalább 120 alkalommal láthattuk. A szuperérzékelős csaj, ha nagyon néz valamit, akkor a legpöpecebb elektronmikroszkóppal is felveszi a versenyt, ehhez pedig valami CSI-os effekt illik. Rágjuk a néző szájába azt, hogy ez nem scifi sorozat, hanem vizuálisan is olyanok vagyunk, mint a… meg mint a… és mint a… Az egész Alphas attól szenved, hogy görcsösen a legkisebb közös osztót akarja megtalálni. Meg akarja találni azt a pontot, ahol a sci-fi még nem elég sci-fi ahhoz, hogy elriassza a büdös nagy átlagot. Görcsösen igyekszik megfejteni, hogy mi lehet a House, a CSI, és a többi sikeres nem SF-sorozat titka… de nem jön rá. És azért nem jön rá, mert a Syfy nem engedi kibontakozni a kreatívjait, hanem utánozni próbál, méricskél, hogy kitalálja, milyen sztori, milyen karakterek kellenek. Görcsösen próbálják utolérni azt a sikert, amit a Battlestar Galactica-val elértek, csakhogy azt így nem lehet. A BSG azért példaértékű, mert nagyon sok olyan nézőt bevonzott, akik egyébként nem sci-fi rajongók… csakhogy ezt nem úgy tette, hogy eltitkolta a scifis gyökereit, épp ellenkezőleg: megmutatott néhány nagyon is erőteljes scifis vonást. Nem az volt a készítők stratégiája, hogy addig heréljék ki a koncepciót, ameddig az egy egész világra reprezentatív fókuszcsoportnak megfelelő lesz. Ehhez mixeltek erős és jó karaktereket, megtalálták hozzá azokat a jó színészeket, akik tényleg élővé tehették azokat. A BSG óta azonban elfogyott a Syfy bátorsága. Fejükbe vették, hogy globális márkává válnak, és patikamérlegen próbálják meg kiméricskélni, hogy hogyan tudnák elkapni a legtöbb nézőt, persze a legkevesebb pénzből. Csak sajnos a patikamérleg azt mutatja, hogy kifizetett licenszdíj / reklámbevétel hányadosban a pankráció jövedelmezőbb biznisz. Tehát a péntek esti műsorsávban pankrációt kell mutatni. Csak továbbra sem értem, hogy akkor miért a Syfy nevet használják.]]>