Bosszúállókat is jegyző Joss Whedon írta és rendezte, szóval már láthatatlanban is megszavazhatta az ember a bizalmat a sorozat nyitányának. És azt kell mondjam, a Pilot megszolgálta a bizalmat. A történet a Bosszúállók után veszi fel a fonalat, amikor a világ már tisztában van a szuperhősök, a szupergonoszok és az idegenek létezésével. „A new yorki csata a világvége volt. Ez most már egy új világ” – vázolja könnyed magabiztossággal az egyik szereplő az Agents of S.H.I.E.L.D. Koncepcióját, majd elmagyarázza, hogy miért kell a Vasemberben megalakult szupertitkos ügynökségnek egy speciális, mobilis csapat. Míg a nagyágyúk a világot mentik, addig a kisfiúk és kislányok a feketepiacra idegen technológiák és instant-szuperhősöket gyártó kemikáliák után szaladgálnak, hogy megóvják a derék polgárokat mindattól, amihez még nem elég érettek. Ez az első rész alapkonfliktusa is: egy semmiből jött szuperhős elszabadul, és az új, még formálódó csapatnak nyakon kell csípnie, egyúttal le kell lepleznie a titokzatos Rising Tide nevű csoportot. Jönnek is a high-tech kütyük, ugrálnak a szuperhősök, közben feltámad egy halottnak hitt hős és elhintenek nem csekély rejtélyt is, hogy legyen mivel foglalkozni a sorozatban. Így az első rész után az Agents of S.H.I.E.L.D. nem tűnik többnek, mint egy CSI vagy NCIS epizód szuperhősökkel és némileg modernebb kütyükkel. De már ez elég ahhoz, hogy aki fogékony az ilyesmire, annak felkeltse az érdeklődését. Szerencsére a karakterek is szerethetőre sikerültek, még ha egyik-másik már ismert sablonokból is épül fel (fura biológus csaj, geek technikus, dögös kocka csaj, macsó ügynök, stb.). A nem megszokott helyzet kihozhat belőlük valami újszerűt, és ha sikerül magukat belopnia a nézők szívébe, akkor nyert ügye van a sorozatnak. marvels-agents-of-shield-kiemelt Különösen jó, hogy sok más filmekből készült sorozattal ellentétben az Agents of S.H.I.E.L.D. nem akarja átírni, saját képére formálni a mozifilmekkel született világot (mint a Stargate SG-1, amely alaposan átírt néhány dolgot a Csillagkapuhoz képest), hanem annak szerves részét, valódi mellékágát képezi. Az epizód utalások garmadáját tartalmazza a mozifilmekre, szereplőket is átemeltek, sőt, bizonyos részben az alapkonfliktust a Vasember 3 szolgáltatta, ami igencsak meglepő csavar volt az amúgy sablonosnak induló sztoriban. Mindezt úgy, hogy nem zavaró, ha az ember nem ismeri a filmsorozatot, legfeljebb kevésbé érti, miért poén Coulson belépője vagy Hill megjelenése. A látványra sem lehet panasz, TV-sorozathoz képest meglepően szépek a CG effektek és az akciók, látszik, hogy a Marvel és az Disney-ABC nem verte a fogához a garast. Persze pilot epizódról révén szó, azért valószínűleg a későbbi részekben visszafogottabb lesz a dolog. Szóval, összességében az Agents of S.H.I.E.L.D. pilotja képében egy ígéretes sorozatkezdéssel állunk szemben. Nem világmegváltó, még csak nem is különösebben átlagon felüli ez a bevezetés, de megmutatta, hogy van potenciál a sorozatban. A karakterek szerethetőek, a Coulson és az alvilági alakok köré szőtt kis rejtélyek érdekesnek ígérkeznek, a S.H.I.E.L.D. ügynökség pedig elég izgalmakat tartogathat, hogy egy remek délutáné matinésorozatot kapjunk, mely hűen szolgálja a kikapcsolódást, egyúttal még színesebbé tegye a Marvel-moziverzumot. http://www.youtube.com/watch?v=0yg_jaOPV_E]]>