Az Alamoe Media Services első dokumentumfilmje is a rajongókkalfoglalkozott: Star Trek: Az új nemzedék – „A magyar változatmunkatársai” címet viselte. – Jelenleg a Magyar Star Trek Klubmegbízásából a „Trekkies” című amerikai produkció magyar változatándolgozunk – mesélte Horváth Ádám Tamás producer és operatőr. – Ez aMagyarországon élő Star Trek rajongókat mutatja be a közönségnek.Rajtuk kívül megszólalnak a sorozatokat szinkronizáló színművészek, ésreményeink szerint néhányan az amerikai stábból is. – A másik produkciónk televíziós vetítésre készül. A „Volt egyszer egyPannónia” című dokumentumfilm az egykori Pannónia Filmstúdiót, mintanimációs műhelyt, valamint a szinkronstúdiót mutatja be. Megszólalnaka legjobb hazai szakemberek, valamint ismert színművészek. Arrakeressük a választ, hogy a kereskedelmi televíziózás elnyomja-e amagyar ipart és kultúrát. S harmadik munkánk a HungaroCon eseményeinekmegörökítése. A Színház- és Filmművészeti Főiskola stábját Galambos Attila vezeti,aki 2001-ben készített egy 23 perces dokumentumfilmet, Interdiktorcímmel. Néhány fiatal és kevésbé fiatal Star Wars-rajongóról szólt,akik rendezőjük vezetésével kedvenc filmjük világában játszódótörténetet forgattak Hi8-as kamerával. – Meglehetősen sokat jártunk ki hozzájuk, és kevés riporttal,helyenként humoros jelenetekkel talán sikerült bemutatni néhány srácot,akik komolykodva ugyan, de nem tesznek mást, mint folytatják azt, amitaz átlagember 12 éves korára abbahagy: azaz játszanak. – mesélteGalambos Attila rendező. – Mostanában ez a része, a játék érdekelleginkább az Interdiktor tekintetében, ahogy felnőtt emberek alternatívvalóságot építenek maguknak, és kvázi egy virtuális életet is élnek,párhuzamosan a valóságossal. A HungaroConon forgató stáb tagjai HerbaiMáté operatőr és Mátyássy Áron lesznek.]]>