Karcolat Irodalmi és Művészeti Tehetségkutató Egyesület több fordulós műértékelő pályázatot hirdet. Az Egyesület a pályázóktól már megjelent művek értékelését (kritikáját), ismertetését, elemzését várja. Az elemzés tárgya lehet a fantasy, sci-fi, horror, misztikus, krimi, történelmi, szépirodalmi, egyéb főműfajain belül született regény, kisregény, novella, elbeszélés, grafika, festmény, borítókép, képregény, karikatúra, film, egyéb alkotás. Az első forduló leadási határideje 2010. szeptember 30. A pályázat leírása, díjazása, leadási határideje és feltételei a Tovább után. A pályázat leírása A pályázótól elsősorban nem műelemzést, szövegboncolgatást vagy dicséretet várnak, hanem olyan értékelést, ismertetést, amely felkeltheti az olvasók, érdeklődők figyelmét a mű iránt és megfelel a kritikai szakmai szempontoknak is. Az írásból egyértelműen ki kell derülnie, hogy a pályázó miért és milyen szempontok alapján tartja jónak, vagy felejtendőnek az adott művet. Nem száraz tények, helyesírási-, nyomdai- és nyelvtani hibák felsorolását, sablonvéleményezést várnak. A pályázó az értékeléshez adja hozzá a saját stílusát, egyéniségét. Az írás lehet humoros, lehet rendhagyó, meghökkentő vagy szokatlan, e tekintetben kötöttségek nincsenek, ugyanakkor legyen egyéni és a normáknak megfelelő. A pályázó saját elemzésének is adhat címet (nem kötelező), de az írásából egyértelműen ki kell derülnie, hogy kinek mely alkotásáról mond véleményt. Csatolhat képet is (címlap, fotó, werk) a pályázatához (nem kötelező). A pályázatok elbírálása A beküldött pályázati műveket elsőként a KIMTE szerkesztői bírálják el a fent leírt szempontok alapján. A beküldési szempontoknak megfelelő és a legjobbnak ítélt írásokat megjelentetik az egyesületi honlap címoldalán előzetes szerkesztői pontszámaikkal együtt. A műveket továbbiakban a honlapon regisztrált olvasók véleményezhetik, és pontozhatják nyílt pontozási rendszerben. Egy regisztrált felhasználó csak egyszer adhatja le a szavazatát, de részt vehet az esetleg kialakult vitában. Havonta, egy-egy szakasz végén, az első, kategóriájában a legtöbb pontszámot elért pályázó könyvjutalmat kap, és a jeligéje bekerül az Arany Kódexbe. Év végén a szakasz győztesek kategóriájukban egy-egy kijelölt mű értékelésével mérhetik össze tudásukat. A döntőben kategóriától független, egyszerűsített pontozással lehet majd szavazni. Díjazás: Az első helyezett egy éves egyesületi tagságot kap, állandó munkatársként részt vehet az Egyesület további pályázatainak kiírásában, elbírálásában, következő kiadványainak szerkesztésében, cikkei, könyvismertetői megjelenhetnek az egyesületi honlap címoldalán, és könyvjutalmat kap. A második helyezett egy éves tagságot kap, és könyvjutalomban részesül. A harmadik helyezett könyvjutalomban részesül. A pályázatok beadási határideje: Első szakasz: 2010. 09. 30. Második szakasz: 2010. 10. 31. Harmadik szakasz: 2010. 11.30. Negyedik szakasz: 2010.12.22. Eredményhirdetés: 2010. 12. 31. Pályázati feltételek: 1. A beküldhető pályázati művek száma nem limitált. Egy pályázó valamennyi szakaszban, valamennyi kategóriában, bármennyi írást beküldhet, de az adott szakaszban csak egy pályázatával nyerhet. 2. A pályázó elfogadja a Részvételi szabályzatot és pályázati feltételeket. 3. A pályázat beadásának alapfeltétele, hogy a beküldött műértékelés nyomtatott, vagy elektronikus formában még nem jelent meg. 4. A pályázatokat a KIMTE honlapján található Pályázati űrlapon lehet beküldeni az adott szakasz határidejéig. A határidőn túl beérkezettek már a következő szakaszba kerülnek. A pályázat beküldési menüpontját a nem regisztrált, illetve nem bejelentkezett felhasználók látják. Az űrlap kitöltésekor kérjük, hogy jeligét és valódi e-mail címet adjon meg a Pályázó. Az e-mail ne tartalmazza a polgári nevét vagy ismert nickjét. A beküldött írás terjedelme legfeljebb 4000 karakter (szóközökkel). Az érdeklődők kérdéseiket a honlap Fórumán tehetik fel.]]>