A csodálatos Pókember mozifilm nem csodálatos, pusztán okés. Egy korrekt iparosmunka, egynyári sláger – az igazán nagy durranást jelentő képregénymozikhoz képest azonban továbbra is a futottak még-kategória versenyzője. Nem voltam nagy rajongója az előző három Pókember-filmnek, megnéztem őket, de egyik epizód sem tudott igazán magával ragadni. Mivel viszonylag frissek, alig pár évesek ezek a filmek, nyilván mindenki össze fogja magában hasonlítani a kétféle feldolgozást, és ízlés szerint kitalálja, hogy melyik tetszik neki jobban. Nekem személy szerint ez a reboot jobban bejött… de ez sem tudott magával ragadni. Annyi jó képregényfilm jött ki az elmúlt pár évben, az X-men: First Class-tól kezdve az Avengers-széria darabjain át egészen a Nolan-féle Batmanig, hogy ebben a ligában továbbra sem tud szerencsétlen Pókember labdába rúgni. Andrew Garfield Pókembere egy fokkal talán komolyabb, mint az előző inkarnáció, de az első hírekkel ellentétben szerencsére nem lett sokkal darkosabb elődjénél. Mindenesetre a mostani Peter Parker egy fokkal talán hihetőbb, életszerűbb: sokkal közelebb áll egy mai, átlag amerikai tinédzserhez a karakter. A családi háttér okésan van összerakva, Martin Sheen-t pedig mindig öröm látni: Ben bácsiként nem különösebben kiemelkedő, de… okés. Ilyen gyorsan újból látni egy Pókember-eredetsztorit igazából nem különösebben izgalmas, de ez a része a filmnek szintén elmegy. Ahogy az iskolai konfliktusok is, ahogy a pókcsípés után Pókember elkezdi felfedezni az erejét, a szerelmi szál… mind-mind rendben van. Amivel felül tudna emelkedni a korábbi inkarnáción a film, sajnos azzal spórolnak a leginkább a készítők: ebben a változatban ugyanis van egy, a genetikai kutatásokkal és a mutáns pókokkal kapcsolatos titok, amibe Peter Parker apja nyakig belekavarodott – ami aztán ahhoz vezetett, hogy Ben bácsinak kellett felnevelnie a kölyköt. Ezt a titkot viszont csak lebegtetik, és egyáltalán nem fejtik ki – inkább csak a stáblista utáni teaserben teszik egyértelművé, hogy a folytatásokban ennek a szálnak komoly szerepe lehet majd. Nekem ez az eredettörténet egyébként összességében véve jobban bejött, mint a korábbi – de nem érzem annyival erősebbnek, hogy ilyen hamar muszáj lett volna rebootot csinálni. Ha már reboot, akkor legalább akkora minőségi ugrásnak kellett volna megtörténnie, mint amilyen Tim Burton és a Christopher Nolan-féle Batman sztorik között van. Ezt a minőségi ugrást azonban a Pókember nem tudta, úgy tűnik, nem is akarta meglépni. Az egész film okés, a sztori és a karakterek nagyjából rendben vannak… de a produkcióban nincs igazán spiritusz. Nincs meg benne az a plusz, ami mondjuk akár az Iron Man-t, akár a Batman: Begins-t kiemelte a tizenkettő-egytucat képregényfilmek közül. Ez egyébként a látványon is érződik: a premier előtti vetítés az IMAX-moziban volt, de maga a látvány állatira nem igényli az IMAX-technológiát. Semmi olyan plusz nincs a látványban sem, ami ne tudna érvényesülni egy hagyományos kétdés mozivásznon. Egy-két szépen megkomponált jelenet van, ahogy Pókember a new york-i felhőkarcolók között lengedezik – de ez nem elegendő ahhoz, hogy megérje rá akár sima 3D-s, akár IMAX jegyet váltani rá. Nem rossz persze a látvány, de az is csak okés. Egynyári mozifilmnek elmegy A csodálatos Pókember, és nyilván fog elegendő hasznot termelni ahhoz, hogy jöjjön a folytatás. Ami valószínűleg szintén elég okés lesz ahhoz, hogy jöjjön a harmadik rész, körbejárják a Parker-család nagy titkát. Aztán úgy cirka 8-10 év múlva jöhet a következő reboot – talán addigra a stúdió is rájön arra, hogy legközelebb igazán nagyot kéne dobbantani Pókember történetével.]]>