Beholder.hu-n jelentette meg. Az utóbbi időkben sajnos a könyvkiadásunk jelentős gondokkal küszködik. Nem csak mi, de más kiadók is megérezték a kereslet csökkenését, ami főleg két okra vezethető vissza. Az első, mindenki előtt ismert ok a gazdasági helyzet jelentős romlása. Amikor az embereknek kevesebb pénzből kell megoldania az egyre drágább mindennapi szükségleteket, és spórolnia kell, akkor nyilván először a luxusra és szórakozásra költ kevesebbet. A legegyszerűbb azt mondani, hogy akkor kevesebb könyvet veszek, vagy egyáltalán nem veszek könyvet. Ez pedig egy visszacsatoló folyamatot gerjesztett az utóbbi években. Csökkentek az eladott példányszámok, aminek következtében emelni kellett a könyvárakat, ami miatt kevesebb könyvet vettek, az árak ismét emelkedtek, és így tovább. Manapság az emberek egyre nehezebben adnak ki, mondjuk 2500-3000 Ft-ot egy fantasy/sci-fi regényért. Főleg, mivel vannak ennél olcsóbb szórakozási formák is. Ezzel el is jutottunk a másik okhoz, az elektronikus szórakoztatáshoz. Manapság az emberek már nem csak a több mint 50 TV csatorna műsorából válogathatnak, hanem szinte minden háztartásban megjelent a számítógép és az internet. Ezzel pedig rengeteg olcsó szórakozási lehetőség nyílt meg, amikkel sok időt tölthet el bárki. Ilyenek az online és böngészős játékok, a sima szörfözés a neten, vagy akár a rengeteg letölthető film, sorozat, számítógépes játék. Mindezek lassan, de biztosan a hagyományos könyvkiadás jelentős recesszióját eredményezték. Miért is írom mindezt le? Sajnos a könyvkiadásunk ezen okok miatt eljutott arra a pontra, hogy nem tudjuk az eddig megszokott számban kiadni a könyveket. A régi sorozataink kezdenek kifutni, az újakat pedig nem sikerült olyan mértékben népszerűsíteni és rentábilissá tenni, mint szerettük volna. Azért a 2009-es évben, és várhatóan az utána következőkben is, csak egy-egy regény kiadását tervezzük. A Shadowrun és Battletech könyvek lassan kifogytak, szinte minden érdemleges könyvet kiadtunk belőlük. Sajnos az új sorozatainkat nem tudjuk folytatni, de a régi íróinkat nem szeretnénk cserbenhagyni. Idén tavasszal jelenik meg az új Raymond E. Feist könyv, egy Midkemiában játszódó két kötetes sorozat első része. Terveink szerint ezt még az idén kiadjuk, a második részt pedig jövőre, feltéve, ha időben kapunk hozzá fordítandó kéziratot. Tervezzük továbbá Az Idő Kereke sorozat utolsó kötetének kiadását is, erről azonban még nincsenek híreink. Az sem biztos, hogy az angol könyv egyáltalán még idén megjelenik. A J. Goldenlane könyveket is folytatjuk, ha kapunk kéziratot az írónőtől. Gondolom, észrevettétek, hogy mi is haladunk a korral, és az elektronikus szórakoztatást, valamint az internetet helyezzük előtérbe. Ennek ékes példája a Végzetúr nevű új netes játékunk. Készülnek más netes játékaink is, amik még a fejlesztés állapotában vannak. A honlapunkat igyekszünk HKK-s cikkekkel, és a játékaink híreivel naprakészen tartani. A könyvkiadásról nem mondtunk le teljesen, de valószínűleg nagy erőkkel csak akkor térünk vissza a könyvpiacra, ha az elektronikus könyvkiadás elterjedt lesz. Természetesen a korábban megjelent regényeink továbbra is megvásárolhatók a webes boltunkban. Dani Zoltán]]>