A Hugo Gernsback után elnevezett díjat az 1950-es évektől kezdve a World Science Fiction gyűlésén adják át ünnepélyes keretek között. Idén a californiai Anaheimben került megrendezésre az ünnep, ahol nem csak a Hugo-díjat adátk át, hanem a John W. Campbell díjat is a legjobb elsőregényes írónak. Cikkünkben igyekszünk kicsit megvilágítani, kik és mivel is nyertek. A legjobb regény
A legjobb regénynek idén Robert Charles Wilson „Spin” című regénye kapta, a kritikák alapján megérdemelten. A történet az ember-földönkívüli kapcsolatokon alapszik – s a regényt kiegészíti egy család története-, noha nem szerepelnek benne a kis szürkék. A stori szerint a Földön minden a megszokott ütemben zajlik, ám egyszer, egyik éjjel eltűnik a Hold, és megszűnik a csillagok ragyogása is; bármiféle kommunikáció a műholdakkal és az űrben keringő objektumokkal és azok utasaival egyszerűen megszakad. A rejtély, ami történik a Földdel, megfejtésre vár, és a főszereplő, Tyler Dupree életét teszi arra, hogy rájöjjön a Spin” titkára. Robert Charles Wilson Kaliforniában született, majd kilencévesen Kanadába költözött. Eddig tizenkét regénye jelent meg, amelyek közül nem egy már díjakat nyert. Az A Hidden Place című művéért Philip K. Dick Awardot kapott, amelyet másodszor is megnyert 1994-ben, Mysterium című regényéért. 1999-ben Aurora-illetve Hugo-díjat kapott a Darwiniá-ért, 2001-ben pedig World Fantasy Award-dal jutalmazták Perseids and Other Stories című könyvét. 2002-ben, illetve 2004-ben is megkapta a legjobb regénynek járó Hugo-díjat, The Chronoliths, valamint Blind Lake című kötetéért. A legjobb kisregény
Az eddig kilenc Hugo-díjjal és hat Nebula-díjjal jutalmazott Connie Willis kapta a 2006-os legjobb kisregény díját Inside Job című művéért. A 99 oldalas miniregényben az írónő összesűrített mindent, amire képes volt: spiritualizmus, szeánszok, szkepticizmus és románc. Constance Elaine Trimmer Willis amerikai tanárnő 26 esztendősen jelentette meg első rövid írását, s azóta a kritikusok szerint a legjobb a science fiction novellák műfajában. Képes arra, hogy egyetlen művében könnyekig nevettesen, és véresen komoly legyen. Kedvelt témája az időutazás, első regénye, a Lincoln’s Dreams is erre épült, csakúgy, mint legsikeresebb műve, a Doomsday Book. Legjobb elbeszélés
Peter S. Beagle Two Hearts című fantasy elbeszélése nyert idén Hugót. Az író egy interjúban elmondta, hogy azt hitte, sohasem lesz képes visszatérni az Az utolsó egyszarvú világába. Az elbeszélés amúgy az említett regény története után játszódik. A főszereplő egy kilencéves kislány, Sooz, akinek célja, hogy megszabadítsa faluját a közeli erdőben tanyázó griffmadártól. A griff eleinte csak kecskéket és bárányokat ragadt el – ennyivel még megbírkóztak a falu lakosai, ám a ragadozó aztán embereket is elrabol… Sooz elveszíti a legjobb barátját, s ekkor úgy dönt, hogy megkeresi a királyt, mert a grifftől való megszabadulás királyhoz illő feladat. A Two Hearts lesz a híd Az utolsó egyszarvú és annak folytatása között, amelynek eddig még nem tették közzé a címét. A legjobb novella
Különös, szokatlan című novella nyert idén díjat. David D. Levine Tk’tk’tk című írása egy földönkívüli űrhajón játszódik, a főhős persze az emberek fajába tartozik. Egy üzletember, aki belekeveredik egy kultúrális örvénybe az űrhajón. Képes-e Walker helytállni az idegenek között? Hogyan reagál környezet eseményeire, és a földönkívüliek hogyan reagálnak majd az ő tetteire? és hogy mit jelent a novella címe? A kritikusok mind azt mondják: olvassák el, mert csak így érthető. Az irodalmi elemzések szerint az idei Hugo-díj nyertesei megérdemelten kapták díjaikat, az idei év jó termést hozott sci-fi és fantasy berkekben. A legjobb film Pontosabban a „Best dramatic presentation, long form” kategória győztese idén a Serenity lett, feltéve a koronát a Fox által csúnyán félbeszakított Firefly tévésorozat pályafutására. Bár a mozipénztáraknál sajnos nem termelt igazán jelentős bevételt a film, a magukat barnakabátosoknak nevező rajongók legjobb marketingje ellenére sem, gyakorlatilag mindenhonnan csak pozitív kritikákat kapott, olyanoktól is, akik egyébként nem ismerték a tévésorozatot. A díjat Morena Baccarin (akit manapság a Stargate SG-1 tizedik évadában láthatunk vendégszereplőként) vette át a stáb nevében, aki egy rövid köszönőlevelet is felolvasott Joss Whedontól, a sorozat alkotójától, a Serenity rendező-forgatókönyvírójától – alább tekinthetitek meg a kézikamerás felvételt a díjátadóról. {youtube}U-YU24U7dho{/youtube}
]]>