Mindig is megvetette a hollywoodi science-fictiont a műfaj 25 éveelhunyt mestere, Philip K. Dick, akit a nagyközönség paradox módon azálomgyári adaptációkból ismerhet. Hollywoodban most az író életétviszik vászonra.

Meg kellene ölnöd és utána az autómba szíjaznod ahhoz, hogy Hollywoodközelébe menjek – formált véleményt az álomgyárról egy 1980-asinterjújában a 25 éve elhunyt Philip Kindred Dick sci-fi-író. A sokakáltal e műfajban a 20. század legjobb amerikai szerzőjének tartott Dick(aki egyik kritikusa szerint „a legjobb sci-fi-író, bármelyikgalaxisban”) majdnem ennyire ódzkodott művei filmre vitelétől is, alegelső hollywoodi adaptációhoz – az 1982-ben bemutatott Szárnyasfejvadász című Ridley Scott-opushoz – csak hosszas unszolás után adottengedélyt. Attól tartott ugyanis, hogy az Alien-sorozat nyitódarabjávalkorábban a nemzetközi élvonalba berobbanó Scott szokványos akciófilmetrendez az 1968-ban publikált, Álmodnak-e az androidok elektronikusbárányokkal? című regényéből. Nem így történt, sőt, atudományos-fantasztikumot gnosztikus filozófiával elegyít? – egészéletében filléres gondokkal küszköd? – író, ellenérzései dacára, sokatköszönhet Hollywoodnak. Lelkes, ám szerény olvasótábora ugyanis csak ahalála után beindult filmadaptációknak – köztük az ArnoldSchwarzenegger főszereplésével készült Emlékmásnak (1990) vagy a StevenSpielberg jegyezte Különvéleménynek (2002) – köszönhet?en duzzadtvilágméret?vé.

Bővebben a HVG oldalán  

]]>