November közepén jelenik meg a legújabb, Mysterious Universeantológa, az Evolvens kalózai. A novellák kalandosan, időnként humorosés könnyed stílusban idézik fel a harmadik évezred egy-egy pillanatát.Néha korok és évszázadok választják el őket egymástól, ám aki kézbeveszi e kötetet, az rögtön megérzi az összekötő szálat: a MysteriousUniverse varázslatos atmoszféráját.
Kevin H. Twelve:
Az evolvens kalózai
részlet – Perrrkele!!!! – hörögte Miika teli tüdőből. – Vittujen kevät!!!
AValkyria majd szétesett alattuk: szikrákat hányt, csikorgott ésnyikorgott, vijjogtak a vészjelzők, a kormányos alig győzte kikapcsolnia sorra meghibásodó rendszereket, s manőverezni a térhullámok és-egyenetlenségek között. A fregatt veszettül rázkódott, de végül mégisátverekedte magát a negtér-pajzson, Miika pedig kiérdemelte magának a„kocsis” elnevezést, mert azt az öt percet, amíg átjutottak szinte egylevegővel végigkáromkodta.
Kidkick görnyedten a hídlábának támaszkodott, és igyekezett nem összehányni a fedélzetet:tudta, hogy Thor mennyire utálja azt. Ám életében nem volt még ilyenrosszul. Klausztrofóbiája fojtogatta, de nem is ez volt a fő gond.Tudta, hogy az egész világegyetemben nincs hozzá hasonló, ugyanisegyetlen olyan hely létezett, ahol rátört a szorongásroham és arosszullét: egy inverz gömbtérgörbületen belül. Ráadásul most éppen kétilyen akart rászakadni egyszerre!
Ahogy az űr – s azégnek hála, nem a zászlós gyomra – kifordult előttük, majd újrahelyreállt a megszokott rend, a kormányos kikapcsolta a negatívteret ahajó körül, és elképesztő látvány tárult a szemük elé.
Miika és Jörgensen egy emberként hajolt előre megdöbbenésében, Moeller pedig hitetlenkedve rázta a fejét.
– Életemben nem láttam még ilyen űrállomást!
Zavart suttogás kelt a vezérlőben, s mindenki azt találgatta, mitjelképez, és mi célt szolgál ennek az ördögi objektumnak a formája.
– Ez egy pentangulum.
Minden fej a vezérlő sötét déli sarka felé fordult.
Jyväskylä előlépett az árnyékból. Mindenki elnémult, ahogy lassanvégighordozta tekintetét az arcokon, amelyeken tisztelettel vegyesfélelem ült. Földig érő varjútollas köpeny borította, vékony,törékenynek tetsző testét, hosszú éjkék haja kilógott fejére húzottcsuklyája alól, és a vállára borult. Arcának éles vonásai éspengevékony, halvány színű szája a csuklya takarásában maradtak, de avezérlő fényei még így is vészjósló táncot jártak óriási feketeszembogarában.
Meglepően mély és kellemes hangja volt, mégis, nyugtalansággal töltötte el őket, amit vértelen ajak mondott.
– Bárki építette is ezt a szörnyűséget, azért választott pentagrammátformájául, mert démonokkal paktál. Ez nem csak űrállomás. Hanem templomis, méghozzá démonidézésre.
Moeller ábrázata, ha lehet, még sötétebb lett.
– Hogy érted ezt, völva?
– Egy varðlokkur-dalt daloltam éppen, amikor átjöttünk aféregvezetéken, hogy elhagyjam a testem, és átkeljek Helheimbeútmutatásért, de mielőtt beléphettem volna Hella birodalmába, egyborzalmas hangra lettem figyelmes. Iszonyatos vonítás volt, és idetartott a vezérlőbe. Utánaeredtem hát, és láttam, amint egy óriásifarkas harcra kél Thorral.
Kidkick szemébe kiült a jeges rémület, és a legénységből többen is felhördültek.
– Fenrir! – kiáltotta Moeller.
A völva megrázta a fejét.
– Az a lény éppannyira volt Fenrir, mint a kapitány Thor isten. –Arcára gúnyos mosoly ült ki. – Démon volt, aki szökni próbált, deszerencsétlenségére mi épp oda tartunk, ahonnan ő menekül. Vagy talánépphogy minket akart távol tartani…
– El tudod űzni? – kérdezte az első tiszt.
– Nem. Amíg a kapitánnyal birkózik, nem jutok a közelébe.
– Ezt úgy érted, hogy azóta is küzdenek?! – kapta fel a fejét Miika.
Yrhö Jyväskylä bólintott.
Moeller mordult egyet. Látszott rajta, hogy latolgatja a lehetőségeiket, de egyre keveseb-bet talál.
– Azt mondod tehát, épp egy holdnyi méretű démonidéző űrállomás felétartunk, miközben a kapitányunk maga is egy túlvilági lénnyel harcol?!
– Azt – emelte rá obszidián tekintetét a völva.
Moeller hét láb három hüvelyk magasságában kihúzta magát.
– Démonok kellenek nekik? – dörögte vészjóslóan, majd egyre hangosabbanfolytatta. – Hát akkor kapnak majd! Egy egész sereg viking démont!Völva Jyväskylä, készítsd fel a Tombolókat mindenre! – Arcára ekkor vadvigyor ült ki, bikanyakán megfeszültek az izmok és kidagadtak az erek,széttárta fatörzsnyi karját és úgy harsogta: – TÁMADUNK!
Jörgensen hangosat kurjantva talpra ugrott, Miika teli torokbólfelröhögött, Kidkick éljenezett és mindenkiben feltámadt az ősi ösztön.Csatakiáltásoktól lett zajos a vezérlő.
– Mr. Wagner! – Sercegés, majd egy búgó bariton hang felelt a fedélzeti komból.
– Moeller kapitány?
– Csatadalt!
Amikor a tökéletes akusztikával kiképezett teremben felhangzott az elsőriff, a basszus a mellkasukat döngette. Kőkemény gitárhúr-szaggatástöltötte be a Valkyria vezérlőtermét, és a legénység egy emberkéntzengett a dinamikus ütemre.
– Héj! Héj! Héj! Héj! Héj! Héj!
– Mr. Killgast! Teljes sebességgel előre! – bődült el Moeller.
Miika keze bámulatos gyorsasággal parancsokat zongorázott azirányítókonzolon, és a sárkányos fregatt meglendült a titokzatosűrtemplom felé.
Gyors ütemű dobszó csatlakozott az energikus gitárorgiához, és megzabolázhatatlanul felnyerített egy szólógitár.
– Héj! Héj! Héj! Héj! Héj! Héj!
Az ötszög alakú objektum közepén csillogó, ezüstszínű gömböt vettékcélba. A legénység ordított, Moeller a faragott tölgyfa korlátot vertepörölyszerű öklével, a fedélközben pedig csatára készültek a Tombolókőrült berserkrjei.
Az evolvens kalózai
részlet – Perrrkele!!!! – hörögte Miika teli tüdőből. – Vittujen kevät!!!
AValkyria majd szétesett alattuk: szikrákat hányt, csikorgott ésnyikorgott, vijjogtak a vészjelzők, a kormányos alig győzte kikapcsolnia sorra meghibásodó rendszereket, s manőverezni a térhullámok és-egyenetlenségek között. A fregatt veszettül rázkódott, de végül mégisátverekedte magát a negtér-pajzson, Miika pedig kiérdemelte magának a„kocsis” elnevezést, mert azt az öt percet, amíg átjutottak szinte egylevegővel végigkáromkodta.
Kidkick görnyedten a hídlábának támaszkodott, és igyekezett nem összehányni a fedélzetet:tudta, hogy Thor mennyire utálja azt. Ám életében nem volt még ilyenrosszul. Klausztrofóbiája fojtogatta, de nem is ez volt a fő gond.Tudta, hogy az egész világegyetemben nincs hozzá hasonló, ugyanisegyetlen olyan hely létezett, ahol rátört a szorongásroham és arosszullét: egy inverz gömbtérgörbületen belül. Ráadásul most éppen kétilyen akart rászakadni egyszerre!
Ahogy az űr – s azégnek hála, nem a zászlós gyomra – kifordult előttük, majd újrahelyreállt a megszokott rend, a kormányos kikapcsolta a negatívteret ahajó körül, és elképesztő látvány tárult a szemük elé.
Miika és Jörgensen egy emberként hajolt előre megdöbbenésében, Moeller pedig hitetlenkedve rázta a fejét.
– Életemben nem láttam még ilyen űrállomást!
Zavart suttogás kelt a vezérlőben, s mindenki azt találgatta, mitjelképez, és mi célt szolgál ennek az ördögi objektumnak a formája.
– Ez egy pentangulum.
Minden fej a vezérlő sötét déli sarka felé fordult.
Jyväskylä előlépett az árnyékból. Mindenki elnémult, ahogy lassanvégighordozta tekintetét az arcokon, amelyeken tisztelettel vegyesfélelem ült. Földig érő varjútollas köpeny borította, vékony,törékenynek tetsző testét, hosszú éjkék haja kilógott fejére húzottcsuklyája alól, és a vállára borult. Arcának éles vonásai éspengevékony, halvány színű szája a csuklya takarásában maradtak, de avezérlő fényei még így is vészjósló táncot jártak óriási feketeszembogarában.
Meglepően mély és kellemes hangja volt, mégis, nyugtalansággal töltötte el őket, amit vértelen ajak mondott.
– Bárki építette is ezt a szörnyűséget, azért választott pentagrammátformájául, mert démonokkal paktál. Ez nem csak űrállomás. Hanem templomis, méghozzá démonidézésre.
Moeller ábrázata, ha lehet, még sötétebb lett.
– Hogy érted ezt, völva?
– Egy varðlokkur-dalt daloltam éppen, amikor átjöttünk aféregvezetéken, hogy elhagyjam a testem, és átkeljek Helheimbeútmutatásért, de mielőtt beléphettem volna Hella birodalmába, egyborzalmas hangra lettem figyelmes. Iszonyatos vonítás volt, és idetartott a vezérlőbe. Utánaeredtem hát, és láttam, amint egy óriásifarkas harcra kél Thorral.
Kidkick szemébe kiült a jeges rémület, és a legénységből többen is felhördültek.
– Fenrir! – kiáltotta Moeller.
A völva megrázta a fejét.
– Az a lény éppannyira volt Fenrir, mint a kapitány Thor isten. –Arcára gúnyos mosoly ült ki. – Démon volt, aki szökni próbált, deszerencsétlenségére mi épp oda tartunk, ahonnan ő menekül. Vagy talánépphogy minket akart távol tartani…
– El tudod űzni? – kérdezte az első tiszt.
– Nem. Amíg a kapitánnyal birkózik, nem jutok a közelébe.
– Ezt úgy érted, hogy azóta is küzdenek?! – kapta fel a fejét Miika.
Yrhö Jyväskylä bólintott.
Moeller mordult egyet. Látszott rajta, hogy latolgatja a lehetőségeiket, de egyre keveseb-bet talál.
– Azt mondod tehát, épp egy holdnyi méretű démonidéző űrállomás felétartunk, miközben a kapitányunk maga is egy túlvilági lénnyel harcol?!
– Azt – emelte rá obszidián tekintetét a völva.
Moeller hét láb három hüvelyk magasságában kihúzta magát.
– Démonok kellenek nekik? – dörögte vészjóslóan, majd egyre hangosabbanfolytatta. – Hát akkor kapnak majd! Egy egész sereg viking démont!Völva Jyväskylä, készítsd fel a Tombolókat mindenre! – Arcára ekkor vadvigyor ült ki, bikanyakán megfeszültek az izmok és kidagadtak az erek,széttárta fatörzsnyi karját és úgy harsogta: – TÁMADUNK!
Jörgensen hangosat kurjantva talpra ugrott, Miika teli torokbólfelröhögött, Kidkick éljenezett és mindenkiben feltámadt az ősi ösztön.Csatakiáltásoktól lett zajos a vezérlő.
– Mr. Wagner! – Sercegés, majd egy búgó bariton hang felelt a fedélzeti komból.
– Moeller kapitány?
– Csatadalt!
Amikor a tökéletes akusztikával kiképezett teremben felhangzott az elsőriff, a basszus a mellkasukat döngette. Kőkemény gitárhúr-szaggatástöltötte be a Valkyria vezérlőtermét, és a legénység egy emberkéntzengett a dinamikus ütemre.
– Héj! Héj! Héj! Héj! Héj! Héj!
– Mr. Killgast! Teljes sebességgel előre! – bődült el Moeller.
Miika keze bámulatos gyorsasággal parancsokat zongorázott azirányítókonzolon, és a sárkányos fregatt meglendült a titokzatosűrtemplom felé.
Gyors ütemű dobszó csatlakozott az energikus gitárorgiához, és megzabolázhatatlanul felnyerített egy szólógitár.
– Héj! Héj! Héj! Héj! Héj! Héj!
Az ötszög alakú objektum közepén csillogó, ezüstszínű gömböt vettékcélba. A legénység ordított, Moeller a faragott tölgyfa korlátot vertepörölyszerű öklével, a fedélközben pedig csatára készültek a Tombolókőrült berserkrjei.
Kapcsolódó:
Hamarosan: Az evolvens kalózai antológia
Hamarosan: Az evolvens kalózai antológia
]]>