Ódor Ákos: Maszkok keringője 2.

Yagaard legnagyobb Birodalmának szívét,Ascoriant különös gyilkosságok tartják lázban. A Császárhoz közel álló Syntancsalád egyre fogyatkozik, és senki sem sejti, milyen erők munkálkodnak aháttérben. Sidhel, az egykori rabszolga, immár szabademberként érkezik a Birodalmi fővárosba, hogy küldetését végrehajtsa. Itttalálkozik újra egykori gazdájával, akinek ismét szüksége van rá.

3.
Alig egy fertályóramúlva, hűvös, rózsaillatú fürdője után a legfelső emelet teraszán üldögélt, egytetemes mennyiségű marhapörkölt társaságában. Hozzá a híres Mézeshegy hűvös,aranyló fehérborát fogyasztotta kellő mértékkel, s közben a felső szint vendégeit,a töretlen lendülettel daloló dalnokokat hallgatta. Kissé kényelmetlenül éreztemagát, hisz a többi vendéggel ellentétben cseppet sem hordozta magában azt azarisztokratikus kisugárzást, mely az itt iszogató efileknek, marnoknak,maragoknak a tartásából származott, s a művészetekhez sem értett, hiába próbáltvolna kiigazodni a festménykiállításnak helyet adó felső szint alkotásaiban.Némán ült hát, evett és hallgatott.

Az árnyékvetőkhűvösében társalgó csoportok java a nap folyamán lebonyolított temetésiszertartáson szerzett élményeikről számoltak be egymásnak. Sidhel tökéletesenkiértette az elkapott szófoszlányokból, hogy az elhunyt rendkívül befolyásosegyén volt Ascorian életében, s a rögtönzött Arany Kacsabeli kiállítást is az őtiszteletére szervezték. Többen bonyolódtak vitába azzal kapcsolatban, hogyvajon politikai lépés állhat-e a háttérben, vagy valóban természetes halálthalt a Syntan család egykori ura, ahogy azt a családi orvosok állították.Többen úgy vélték, hogy a gazdasági, üzleti élet jelentős hányadába bele szólófamília olyan lépést tett, mellyel magára vonta egy rivális család haragját.Többen találgattak, hogy vajon a Városi Színház átépítésének ötlete, vagy talánaz építészeti adó bevezetése zavarta fel az állóvizet, netán sötétebb dolgokállnak a háttérben, minden esetre a Syntanok nevén kívül felröppent –még hacsak igen halkan is – a Ver-Alayannok, a kikötőnegyed leghatalmasabb, slegellentmondásosabb marn családjának a neve is. A halid ugyan kíváncsianhallgatózott, de nem sokat értett, így néha-néha a terasz párkányáról alá omlómuskátlik résein átnézve veszett bele Ascorian zömök-törékeny épületeineksokaságába.

– Bocsáss meg uram! – hajolt meg előtte egyszámára ismeretlen nép gyermeke, mely leginkább egy erősen lefogyott, bajszosmarn fickóra emlékeztette. Hófehér, zsákszerű ruhát viselt, rajta az aranykacsa stilizált, citromsárga képével, kezében pedig finom erekkel átszőtttálcán egy makulátlanul tiszta, türkizzöld viasszal lepecsételt leveletnyújtott oda a halidnak. Sidhel egy pillanatra nem tudta palástolni döbbenetét,majd miután látta, hogy több szolga hasonlóan cselekszik a szomszéd asztaloknális, elvette a puha tapintású levelet. A fehér köntösös férfi abban apillanatban eltűnt tálcástól, az esélyt is elvéve Sidheltől, hogy bármitkérdezhessen. Megforgatta kezében a vastagra préselt papirost, sokáig szemezetta pecséttel is, melyben egy s-betűt és két egymásba fonódó álarcot véltfelfedezni. Húsvágó kését jó szokásához híven majdnem alkarjára lógó ujjasábatörölte, még időben kapcsolt, hogy valószínűleg azonnal kiközösítenék ahelyiek, s Secchi ellen vívott gyerekes háborúját azonnal elveszítené. Fogtahát a törlőkendőt, melyet az ételhez kapott, s azzal tisztította le a pengét,hogy pillanatokkal később felhasítsa vele a pecsétet. A levelet marn nyelvenírták, s minden bizonnyal művészi vénával megáldott ember vetette papírrabetűit, legalább is azok íveléséből Sidhel erre következtetett.

„Tiszteletben tartva mélyben gyökerezőérzelmeit, a Syntan-família szeretettel adja meg a lehetőséget, hogy részvététnyilváníthassa az elhunyt Raver Yle-Syntantiszteletére rendezett halotti torral egybekötött bálon, mely kezdésének idejea mai naplementét követő második óra. Kérjük, a meghívóját hozza magával.

Tisztelettel: A Syntan-família”

Sidhel értetlenülállt a dolgok előtt, így odahívott magához egy szolgálót, aki kivételesen nemrabszolgának bizonyult, s feltette neki a kérdést, hogy miért kap meghívót azArany Kacsa vendégsége a bálra. A szolga röviden ecsetelte neki, hogy az elmúltévekben vált kiforrott hagyománnyá, miután Secchi uraság maga is felkarolta aművészeteket, hogy minden olyan nyíltkörű rendezvényre, melyet a Syntan-családrendez, meghívás illeti azokat, kik egy akkora gandiszú ember vendégszeretetétélvezik, mint Arraiatorre Secchi. Miután a szolga távozott, Sidhelelgondolkodott a hallottakon, s bár főként a harcmezőn érezte magát otthonosan,tisztában volt az élet olyan alapvető szabályaival, hogy ahol a pénz, ott ahatalom. Márpedig aki képes volt megfizetni a fogadó árait, pénzesnekszámított, innentől fogva pedig a Syntan-família nem engedhette meg magának azta könnyelműséget, hogy kifelejti ezeket az embereket a meghívottak listájáról,lehetőséget teremtve ezzel arra, hogy kellő hatalmú szövetségest szalasszanakel. Sidhel mosolygott magában a sors fintorán, hisz keresve sem találhatottvolna jobb lehetőséget, hogy azon réteg közelébe férkőzhessen, melybenküldetésének célját, de legalább is kulcsfontosságú momentumait rejtőzni vélte.Nagyobb könnyedséggel fejezte be immár kései ebédjét, s miután megtudta, hogy afogadó rendelkezésére álló Csónakosok céhe fogja a vendégeket elszállítani,hozzáfogott, hogy rendbe tegye legszebb ruházatát, s kipihenje magát a hajnalbanyúló mulattságra, mely számára inkábbmunkának ígérkezett.

Nem is sejtettemég, milyen kihívások elé lesz kénytelen nézni. Ha sejtette volna, valószínűlegsoha nem száll eskogra.

Így viszont apróteendőit követően nyugovóra tért, ahogy azt eltervezte.
 

4.
Meglehetősen későnébredt, s rendkívül mérges volt magára ezért. A nap már jócskán lement,Ascorian csillagokkal pettyezett egén ezüst foltként remegett az égboltegyetlen holdja, s rosszalló pillantásokkal sütött be Sidhel szélesre tártspalettájú ablakán. A fekete bőrű férfi magára kapkodta öltözékét, s csontbólfaragott ékszereit, övébe tűzte élesre fent dhalla-csont tőreit, lábát finompántú saruba bújtatta, s már osont is alá a második emeletről. Az ivórészcsaknem üresen fogadta, csak a szerencsejátékra és szajhákra éhes, undorító külleműférfiak lézengtek a szolgák felügyeletére hagyott fogadóban, javarészükmegvetve pislogott a szálfa termetű halid után. Sidhel nem sokat foglalkozottvelük, átlépett a bejáraton és a fogadó mögül fakadó csatorna felé vette útját.Még odafentről látta, hogy jelentős méretű magánkikötővel rendelkezik az AranyKacsa, melyben szintén a Csónakos céhének festett cölöpjei árulkodtak az ületikötelékekről. Befordult az utolsó szilárd talajú utca sarkán, kikerült egy időközben kialudt utcai lámpást, s egy hatalmas kőtorony vetette árnyékba olvadvatorpant meg a kikötőben. Az utolsó eskog már a látóhatár peremén siklott a holdáltal vízre terített ezüst bársonyszőnyegen. Sidhel egy szitok kíséretébenöklével a levegőbe csapott, majd nyugalomra intette magát és a hajó után,északnak indult. Az utolsó pillanatban torpant meg, a harci ösztönökből fakadóhalántéki bizsergés jelezte neki, az élete veszélybe került. Talán a kialudtlámpák sora, vagy a folyton szűk sikátorokba kényszerítő csónak figyelmeztetterá, de alig hüvelyknyire röppent el orra előtt a hajítótőr, mely – ha nem állmeg – most torkából kimeredve csillogott volna holttestében. Noha nem tudta,pontosan honnan érkezett a támadás, azonnal a falak fedezékét kereste, hogylegalább hátát biztonságba tudja, ahogy azt a legtöbb harci iskolában oktatják.

Lassítottalégzését, a fülében lüktető erek duhogása enyhült valamelyest, s a csendbefagyott éjszakát kezdte fürkészni. Egy keskenyebb és egy szélesebb utcakereszteződésénél, egy kapualjba húzódva tűnt el orvtámadói szeme elől. Úgysejtett, támadói az égbetörő gúlaépületek erkélyein követhették, s most is ottlapulnak valahol, talán éppen fölötte. Tudta, hogy türelmesen várhatott volna,hogy támadói szánják lépésre magukat, de akkor sosem fog odaérni a bálra, ám haelhagyja búvóhelyét, biztos célpontot nyújt a lesben állóknak. A sikátorramerőleges szélesebb út túlfelén ezüstös táncot járt a víztükör, karcsú derekúhíd ívelt át a talán három, legfeljebb öt méter széles tengeri folyosó felett,melyet két daliás ascor légiós szobra vigyázott. A túlparton két újabb épületölelésében keskeny utca indult a sötét ismeretlenbe. Sidhel gyors pillantássalmérte fel a két épületet, s örömmel nyugtázta, hogy a szerencse mellé állt. Akét robosztus épület sikátor felöli részére nem építettek erkélyeket, különbenösszecsókolóztak volna egymással, magasságukból fakadóan pedig kizárt volt,hogy bármely ügyes kezű késes megpróbálja a tetőről megcélozni ellenfelét.Sidhel támadóit profinak vélte.

A halid döntött.Mély levegőt vett, majd meglódult a szemközti sikátor sötétje felé. Ahogysejtette, nem csapódtak rögtön nyomába kések, vagy egyéb élet kioltásáraalkalmas eszközök, a támadói, vagy épp támadója – ebben nem lehetett biztos – atökéletes pillanatra várt. Azt vétette el csupán, hogy a termetes halid testbőlfeleannyi ruganyosságot sem nézett ki, mint amennyivel azt az égiekmegáldották. Sidhel párduc módjára váltott irányt a híd torkolatában, hallottaamint  a láthatatlan támadó útjára engedia gyilkos szerszámot, s az süvítve kezdi szelni a levegőt, majd Sidhelelrugaszkodott, s a híd helyett egy hatalmas ugrással szelte át a tengerifolyosó két partja közti távolságot. Kigurulta a vetődését, arcába az utcapora, s a szoborból levágódó sziklarepeszek záporoztak, hisz a tőr halálossebet ejtett az egyik marn légiós fején. Sidhel azonnal árnyékos helyrehúzódott, s egyetlen szemével a támadóját kereste. Noha nem látták, csakérezték egymás tekintetét, a fekete alak a széles utca házainak egyikén mégarra is vette a bátorságot, hogy a holdfénynek köszönhetően odaintsenprédájának, majd villámgyorsan, természetfeletti szökkenésekkel vetette átmagát erkélyről erkélyre, s tűnt el Ascorian sziklarengetegében.

A profi gyilkoskivárja a tökéletes pillanatot.

Sidhel leporoltaalkalmi öltözékét, a fehér alapú ruhán szótlanul tekergőztek a fekete fa ágaitmintázó vonalak. Fejében gondolatok cikáztak, s bár jól tudta, ittléte nemmaradhat észrevétlen, nem várta, hogy ily hamar ellenállásba ütközik. Merthogyküldetése miatt törtek életére, efelől kétsége sem akadt. Szerette volna tudni,vajon ki állhatott a támadó mögött, de feleslegesnek tartottaa végtelen morfondírozást. Akárki megcsodálhatta étkezését az AranyKacsába. Bármely ottani vendégnek meg volt a gandisza és pénze, hogy rábírjonvalakit hasonló tettekre, össze sem tudta volna számolni, hogy hányan állhattaka dolgok mögött. Tudták, hogy itt van és most már tudta, hogy számolnak isvele. épp tovaindult volna, mikor valaki a híd felől megköszörülte torkát.Rámarkolt az övébe tűzött csonttőrök egyikére, úgy fordult meg, s találta magátszemben egy nem túl közeli ismerősével, az ördögképű roa Csónakossal, kinekzöld fényű lámpása még kísértetiesebbé tette nem túl bizalomgerjesztőábrázatát. A roa széles vigyora mit sem enyhült, ahogy a szigorú halid tekintetszinte felnyársalta. Közelebb evickélt a parthoz, s kezével mutatott ahalidnak, hogy fáradjon az eskogba. Sidhel lehajolt a szobron megpattanótőrért, s csak azután lépett be a ringó csónakba. A roa szótlanul indultészaknak, a báli mulattság irányába. Hogy honnan tudta az uticélt, talán magasem tudta volna megmagyarázni.

Sidhel nem siklottel a dolgok felett, de most jobban foglalkoztatta a tőr. Forgatta kezében, sazon kívül, hogy a kővel való találkozás miatt lepattant a hegye, igazimestermunkának ítélte az acéldarabot. Ez azon kívül, hogy alátámasztotta azanyagi háttérhez kötődő feltételezéseit, nem jelentett az ég adta világonsemmit. Remélte, hogy talál rajta valami jellegzetességet, de valójában tudta,hogy nem fog. Egyszerű, keresztvas nélküli, tömör acél penge.

A roához fordultvégül.

– Felismered? – Mutatta neki afegyvert, s a Csónakos egy vállvonást követően bökte ki:

– Ez egy tőr.

A halid széles övemögé rejtette a pengét, majd közelebb húzódott a Csónakoshoz. Nem titkolta,hogy nem áll messze tőle, hogy a vízbe hajítsa a csupaszőr szerzetet, ám amazcsak értetlen képpel várta, hogy mit akar tőle utasa. Az eskog szép lassannekikoccant a part kövezetének, ahogy a roa felhagyott az irányításával.

– Ismered az ölyv avipera és a ganajtúró bogár meséjét? – kérdezte a fekete óriás oly halkansuttogva, hogy a roa hátán végigfutott a hideg. A Csónakos megrázta a fejét.Sidhel egyetlen szemének mindenen áthatoló tekintetét az ördög pofájába fúrvafolytatta. – Nem is nagyon untatnálak vele, így a rövidebb formát mesélném el.Az ölyv és a vipera nem szívelték egymást. Az ölyv mindig felbolygatta a viperafészkét, aki ezért bosszút esküdött neki. Történt aztán, hogy a vipera végsőkétségbeesésében halottnak tettetve nyúlt el újabb fészkének maradványai közt,s várt. Nem is kellett sokáig várnia, megjelent az ölyv, s azt hitte, ellenfelehalott, ezért utána nyúlt, hogy belecsípjen, ám ekkor a vipera villámgyorsanbelemart, majd magára hagyta a haldokló ölyvet. Amaz nem tudta mit tegyen, csakfeküdt a sivatag homokjába n, amíg arra nem jött egy fekete ganajtúró bogár. Avipera küldte oda, hogy megtudja, ellenfele kimúlt-e végleg, mert félt magavisszamenni az utolsókat rúgó madár elé. A kígyók már csak ilyenek. A bogáraztán oly közel merészkedett hozzá, hogy az ölyv bekapta, s megette. A húsospáncél alatt rejtőző váladék új erőt csempészett tagjaiba, s hamarosan lábraállt, felkereste a viperát és megölte az ostoba szerzetet.

Sidhelvisszahúzódott a csónak végébe, a Csónakos pedig szótlanul markolta továbbbotját, homlokán apró izzadságcsepp gördült tova.

–     Tényleg nem tudom, kié a tőr! –bökte ki végül, arcán a korábbi vidámságnak hírmondója sem maradt. Enyhénremegő kézzel, újból a hajó kormányzásához látott.

– Kiváltképp a teérdeked, hogy igazat mondj! – jegyezte meg Sidhel kuncogva.

– Kiváltképp atiéd.

Elnyelte őket azéjszaka sötétje.

Folytatása egy hét múlva…

Kapcsolódó anyagok:

Az első részlet

Fórum: Maszkok keringője
Interjú: Ódor Ákos

]]>