Ismét évfordulónk van – 4 évvel ezelőtt, 2005. október 25-én indítottuk el magazinunkat. A végső munkálatokhoz erőt épp egy Szefantor utótábor során gyűjtöttünk, majd hazatérve a hosszú hétvégéről, némi pepecselés után rácsaptunk a START gombra. A mostani hétvégén sem nagyon unatkozunk – most is folyamatosan azon dolgozunk, hogy honlapjaink minél jobban kiszolgálják a magyar sci-fi rajongók közösségét. [Épp ezért kihagytuk az idei Szefantor utótábort is.] „Ünnepi beszéd” helyett inkább megosztanánk Veletek, hogy min is munkálkodunk épp, hogy az ötödik születésnap már egy fejlettebb oldalt és a jelenleginél is még jobb közösséget találjon. Először is, dolgozunk az SFblogs megújításán. Kb. egy tucat aktív blogger egy pár napos teszt időszak erejéig már kipróbálhatta az új rendszer alfa változatát, aminek több célja is van. Egyfelől, még könnyebbé szeretnénk tenni a blogbejegyzések írását, publikálását, még átjárhatóbbá akarjuk tenni a komplett rendszert. Másfelől, az SFblogs 2.0 egy csomó új, közösségi funkciót is tartalmazni fog – valamint reményeink szerint otthont fog nyújtani az új fórumrendszerünknek is. Reményeink szerint sikerül rendszerszinten is összeházasítani az SFportalt és az SFblogsot – szeretnénk, ha egy felhasználónévvel hozzá lehetne férni az SFportalhoz, a blogokhoz, valamint a fórumhoz is. A jelenlegi SFportal fórum megmaradna ugyan, de inkább archívum jelleggel – és az SFblogsba beépített fórum üzemelne tovább. A feltételes mód nem véletlen, technikailag elég nagy kihívásokkal nézünk szembe – eredetileg a mai, születésnapi alkalomból élesítettük volna az új rendszert, de úgy döntöttünk, nem sietjük el az átalakításokat. Dolgozunk azonban más projecten is a háttérben – méghozzá az ötödik születésnapi találkozónkon, ami egy, az SFportal (és az egykori Átjáró Napok) stábjától megszokott jellegű nagyrendezvény lenne. A kitűzött dátum 2010. október 16., szombat. A helyszínt illetően több elképzelésünk is van – a kiválasztási szempontok között jelentős súllyal esik a latba az, hogy szeretnénk a „hivatalos” programok után egy jó hangulatú esti bulit is csinálni, ahol kötetlenül lehet közösségi életet élni. És ahol a színpadon kívül is lehet találkozni a díszvendégeinkkel. Ki lesz, vagy kik is lesznek ezen díszvendégek? Egyelőre nem tudunk konkrét nevet mondani, mivel még csak az előzetes megkereséseknél és tárgyalásoknál tartunk, mindenesetre több vonalon is elindultunk. Egyfelől, komoly esély van újabb Star Trek szereplőre, de próbálkozunk más tévé sorozatok irányában is – így Stargate és Battlestar Galactica díszvendégek sem esélytelenek. És persze ismét szeretnénk íróvendéget is hozni Nektek. Hogy egy vagy több díszvendégünk lesz-e, és konkrétan ki(k) az nagyon sok tényező függvénye, úgymint: – a megkeresett illetők szabadok-e a megcélzott időpontban – Amerikából vagy Európából utaznának-e ide – milyen szponzorokat sikerül találni (ami azért is nehéz kérdés, mert a gazdasági válságra hivatkozva a legtöbb cég csökkentette a marketing célú kiadásait) Mindenesetre a vendég(ek) nevét jövő év április – májusáig szeretnénk közzétenni. Addig a javaslatokat szívesen vesszük, de a tippelgetéseket nem kommentáljuk. 😉 Nos, ennyit a tervekről – most tovább kell mennünk a megvalósítás útján. Kedvenc filmes idézetünkkel zárva: A végtelenbe és tovább!]]>