Zsoldos Péter-díjat Lovas Lajos Minek nevezzelek? című novellája kapta – a novellákról szóló értékeléseket alant olvashatjátok. Antal József, Vénuszlakók – Arbeh, Galaktika, 250 (2011. jan.). 52-63. A Vénusz betelepítéséről szóló sorozat új darabjának tárgya a telepesek küzdelme a vénuszi természettel és a haszonéhes nagytulajdonosokkal: ma már ritkaságszámba megy és fölüdít, hogy a telepesek a tudomány segítségével mindkét küzdelemben győznek, vagyis a megoldás optimista. A novella legjobb oldala a személyiségábrázolás: noha csak a főhős, Sean kap kidolgozottabb jellemet, koherens személyiséget mutatnak a fölvillanó alakok (Wang, Jura, Patricia). Némiképp szervetlenül látszik csatlakozni a cselekményhez a keret, a pozitív végkifejletet erősítő szerelmi szál, de a következő történetek remélhetőleg visszamenőleg igazolják a létét. Maga a cselekmény nem fokozza a feszültséget túl magasra, sikerült részei a telepesek egymás közti jelenetei, valamint a visszatekintő rész, amely egyszerre ad magyarázatot a főhős érdeklődésére és még egy színt a jelleméhez. Fájva hiányzik a virágzó és a letarolt vénuszi táj képe, amely hangulatával megemelte volna a képekben nem gazdag írás művésziségét. Antal József, Vénuszlakók – Egyedül, Galaktika, 244  (2010. júl.). 44-53. A novellasorozatnak ez az eleme kevésbé látszik önmagában megálló novellának, mint összekötő elemnek egy folytatólagosan közölt regény két fontos fejezete között. A cselekmény (az elhagyott férj küzdelme önmagával és lányával, a leány küzdelme apjáért, a telepesek küzdelme a termőföldért) inkább folyamat, mintsem történet a szónak az európai kultúrában használatos értelme szerint. A zaklatott lélek rajzát zaklatott cselekmény- és idővezetés tükrözi. A novella egyik hőse az apa: az ő jellemét is az átmenetiség uralja, hiába látszik döntésnek a novella lezárása, biztonságot nem nyújt további útja felől. A másik hős a leány, akinek alakja jó lehetőséget nyújtana egy rokonszenves serdülő ábrázolására, de mozaikos és kevésbé alaposan motivált marad. A vénuszi környezet csak a mezőgazdaság technikai teendőiben és a meteorológiai jelenségekben van jelen. Bukros Zsolt, Az emlékezet útvesztői, Avana Arcképcsarnok, 2010/1. 36-41. A novella egy marseille-i lengyel-zsidó rendőrkapitány emlékmonológját tartalmazza. A személyiség- (vagy emlék-)átültetés régi ötlete itt új motívummal kereszteződik: a folyamatot, amely az elrabolt leány megmentését szolgálja, a Pszichiáterek Tanácsa arra is fölhasználja, hogy a pszichiáterek csúcshatalma ellen berzenkedő kapitányon agymosást hajtsanak végre. A téma tehát ebben a formában újszerű, epikuma jól fölépített. A kettős narráció hibátlan, a főhős alapfigurája jól sikerült. Kár, hogy a csalogató színhelyek (Marseille, Aix-en-Provence, St. Victoire-hegy) puszta szavak maradnak. Bukros Zsolt, Isten szava, Avana Arcképcsarnok 2010/2., Avana Arcképcsarnok, 2010/2. 34-40. Az alapötlet ügyes és eredeti földolgozása az öntudatra ébredt, hataloméhes mesterséges intelligencia témájának: ezúttal a GPS válik istenné, és az autók vadásznak az ellenállókra. A helyre kis diverzáns történet jól fölépített autós üldözést mutat be. A szabadságharc diadalának örömét csökkenti, hogy a győzelmet végül is nem az ember, hanem egy másik mesterséges intelligencia,  a mobilhálózat aratja, s ez kétségessé teszi a lezárás optimizmusát. A főhős kellőképpen motivált, jól jellemzett, a sztráda mint színhely jól funkcionál. Bukros Zsolt, Matyi és Kutya, Avana Arcképcsarnok – A jövő nagykövetei különszám, 2010.  22-26. A novella alaptémája az élelmiszerhiány kellemetlenebbik oldala: a mutánsok tervezése és létrehozása – mind az állatok, mind az emberek között. A szerkezet a klasszikus novelláé, csattanója a visszatartott információ Matyi mibenlétéről, amely csattan ugyan, de nem válasz a fő kérdésre, az éhség és a gyilkosság dilemmájára. Matyi kulcsfigura, szükség van az ő gondolataira mint referenciális és reflexív pontokra. Sajnos emiatt a 12 éves kisfiú messze a korát meghaladó módon gondolkodik és beszél. Az írói nyelvben helyenként akad mesterkélt fordulat (főleg a szereplők külseje és az érzelmek ábrázolásában), de a kísérleti intézet, főleg a Libalegelő rajza hátborzongatóan jól sikerült. F. Tóth Benedek, 43, Galaktika, 250 (2011. jan.). 20-32. A novella ritka sűrűségben érinti az SF jellegzetes problémáit: különleges képességek birtoklása, túlfejlődött Föld, exodus, hamis demokrácia, új bűnüldözés/büntetés – megoldásként halványan megrajzolt kísérlet az alávetettek lázadására s talán a Föld élhetőbbé tételére is. A témák kevésbé cselekményben, inkább a jelen elmélkedéseiben és a múltra visszatekintő narratívában jellenek meg. ebben a büntetésül alkalmazott, ingerszegény, zárt gubó rajza, a magányra ítélt rab szinte privált életének érzékeltetése sikerült jobban. A visszatekintő részt a fölvillanó múltképek teszik egyedivé és érzékletessé: a pusztuló Föld elrejtett zuga, az iszákos anya – elmenekülő apa modelljei; sajnálnunk kell, hogy a jövő városi életéből csak az űrkikötőt és a mosodát látjuk. Régi sztereotipiák élednek föl a tiltott, elégetendő könyv megújított változatában. Az én-novella főhőse sokoldalúan, fejlődésében ábrázolt jellem (talán gubólakó időszakának lelki ábrázolása kevésbé mély), a körülötte fölvillanó alakok (apa, anya, nevelő tiszt, mosodás) jól eltaláltak. Jól sikerült a haldokló természet rajza. Fazekas Beáta, Fordulat = Halálosztó 2029. Ragálykommandó,  Debrecen, Cherubion, 2010. 153-189. Az elbeszélés a Gépisten ismerős témáját dolgozza föl: itt a Gépisten az emberek kiirtására törekszik, gerillák harcolnak ellene a klasszikus cselekményelemek szerint, kisfiú rejtőzködik a csoport lemészárlása után, ketten menekülnek a cselekmény hosszában. Az írónő már nem egyszer bizonyította be, hogy nagyon ért az akciótörténetekhez. A cselekmény rendkívül dús, egy pillanatnyi szünetet sem engedélyez, a kalandok indokoltak, nem önmagukért valók: utólag kiderül, hogy minden epizódnak megvan a maga dramaturgiai jelentősége. A világ a pusztulás helye: lerombolt városok, fölégetett erdők, a világ urává lett mesterséges intelligencia földi kiborg-őrjáratokkal, légi földerítéssel és agent provocateur-szerepre kiképzett androidokkal pusztítja az embert. A meneküléssztoriként induló történet a megoldásban valóban fordulattá válik: az átprogramozott, öntanuló gyermek halálosztó a maga tapasztalása következtében átáll az emberek oldalára (bizonyítva, hogy mégiscsak igaz volt, amit tudományos szocializmusból tanultunk, hogy a forradalmárokat nem az elnyomottak, hanem az elnyomók termelik ki), és ezzel esélyt villant föl a gép-ember erőviszonyok megfordítására. Ennél az óvatos reménynél többet, pozitívabbat nem is bírna el az ábrázolt világ. A történetből két jellem bomlik ki: a gyermek (gép) Davie és a felnőtt Mitch. Davie okos, jól nevelt, sokat tűrő, rokonszenves gyermek, a jellemzés minőségét jelzi, hogy az olvasó mindaddig jól tanított, esetleg különleges képességű gyermeknek tekinti Davie-t, mígcsak az írónő nem látja szükségesnek néhány árulkodó előjelet elhelyezni. Mitch figurája kevésbé kidolgozott, a hadiösvényen járó harcos tipikus vonásain túl talán a gyermek/ek iránti felelősségérzés színezi alakját. Mindketten a szükségnek megfelelően szűkszavúak. A gépek logikája hibátlan. A helyszínek az epikum mértékében, kevés vonással megrajzolva jelennek meg előttünk. Az írói nyelv tökéletesen alkalmazkodik a célhoz, az epikum tolmácsolásához. Hantos Norbert, A repülés az élete, Új Galaxis, 16 (2010/1). 142-153. Az ötlet: a szerves alapon létrejövő űrhajó/repülő önálló értelemként jelenik meg; keretként pedig a fedélzeti számítógép önállóságra ébredését láthatjuk. Az új élőlény bemutatása egy prezentáció keretében természetes módon, de mesterkélt hangon történik. A téma végül is az öntudatra ébredés, a kizsákmányolás és ellenállás-lázadás története, amit végtelenít a fedélzeti számítógép kizsákmányoltsága és segélykérése. Az űrbálna (amelynek faj- és személyneve az író játéka a Moby Dick névvel) kellőképpen szenvedélyes és önálló a hős-szerephez, így lázadása és fölszabadulása motivált. Imre Viktória Anna, Pax aeterna, Új Galaxis, 16 (2010/1). 4-16. Az eredeti ötletre épülő novella egy kataklizma utáni jövőt ábrázol, amelyben csupán a Vatikán marad épen, s a kiépülő új kultúra az egyház korlátlan hatalmára, az Inkvizíció gondolatrendőri szerepére és erős technikallenességre alapozódik. Ez a jövőkép azok közé az antiutópiák közé tartozik, ahol a rendezett társadalomért, a békéért nagy árat kell fizetni. A cselekmény végül is azt bizonyítja, hogy az uralomra jutó első nőpápa az antiutópisztikus világot a saját bűncselekményeivel tetézi. A szerkezet kiváló, a feszültséget mindvégig magasan tartja. A fölvillanó alakok találóan jellemzettek. Az új társadalom és az Örök Város képe az apró részletekig hiteles és szemléletes. Jegyezzük meg itt, mert sok helyütt találkozunk a jelenséggel: úgy tűnik, az elmúlt csaknem 70 évben, mióta a címek használata tilos, a helyes megszólítások feledésbe is merültek. Párbeszédben, megszólításként nem mondhatjuk, hogy „Igen, Őszentsége”, vagy„Őfelsége, jönnek a koboldok!” (A hercegnő és a kobold), mert senkit sem szólíthatunk őnek. Beszélhetünk így, ha mással beszélünk róla, és a felség, a szentség 3. személybe kerül: „Őszentségének az a terve”, „Őfelsége nem látja, hogy jönnek a koboldok”.  Megszólítanunk így kell: Szentséges úr, Felség; a vele való beszédben (de nem megszólításban!) így ragozzuk: „Szentségednek ez a terve jó”; „Felséged nem látja a koboldokat?” K. Varga Beáta, Fényt!, Hihetetlen magazin, 2010. május. 58-60. Végletes válasz egy végletes kérdésre. Az ábrázolt jövő egy új világháború előestéje, hőse egy fölöttébb jezsuita diverzáns, aki rendjével együtt kétes eszközökkel munkálkodik az erkölcsi tisztuláson: testi-lelki sebeket oszt, hogy az önmagát leküzdő lélekben megszülessék a jó. Ám ez az önmagában is bonyolult problematika csak a háttér, a magyarázat a fő kérdéshez: a felbukkanó jó eredetének, a hit alapjainak tisztázása hit és erkölcs elleni cselekedetre kényszeríti a főhőst. A bonyolult lelki és erkölcsfilozófiai kérdéskör végletes és talán nem teljesen releváns történetben fejeződik ki. A férfi főhős alakja összetett, végzetes következetességében abszurd, a női hős vonzó, de kevéssé motivált. A színhelyek elvontak. K. Varga Beáta, Inga, Galaktika, 240 (2010. márc.). 48-51. A novella érdekes ötlettel a freudi én-felettes én viszonyt terjeszti ki társadalmi méretekre, s ezzel riasztó társadalmi formációkat próbál ki: saját világunk extrapolált mását, valamint egy agresszív módszerekkel ellenőrzött és fegyelmezett, színleg ideális társadalmat, hogy végül a világméretű egyensúly helyreállásával záruljon. (Hálásak vagyunk az írónőnek, hogy az egyensúly helyreállásában a magyaroknak fontos szerepet juttatott: végre egyszer nem voltunk/leszünk az uralkodó ideológia leghívebb csatlósa.) A novella egy kutató életét, nézeteinek változását használja narratív referenciapontként, nem egyéniséget, hanem (görbe) tükröt ábrázolva általa. A villanásnyi időre föltűnő figurák jól érzékeltetik az éppen aktuális társadalom jellegét. Karádi Kázmér, Gutenberg-Galaxis, Új Galaxis, 16 (2010/1). 126-132. Az írásmű új értelmet ad a Gutenberg-galaxis kifejezésnek: egy olyan új világot rajzol meg, ahol mindenki író. Kifordítja a Fahrenheit 451-et is: a könyvégetés valójában az irodalmi értékeket őrzi, amennyiben elégeti az olcsó bestsellereket, az irodalmi szemetet. Áttételesen ismét csak egy szűk elvre épülő, totális uralmat látunk. A megoldás nyugtalanító: az ellentét (az új rendszerben tilos az írás) még kevésbé szolgálja az ember érdekeit. Az én-novella hőse a lázadó funkciót inkább dramaturgiailag, mint egyénisége révén tölti be. A jövő Magyarországáról csak igen felületes képet kapunk. Kis Zoltán, Egymillió éves traccsparti, Galaktika, 249 (2010. dec.). 60-70. A novella a virtuális világ témájának új földolgozása, amely azonban újdonságot nem ad. Az alapötlet (az ellentétek átplántálása és új megoldása a virtuálban) nem kínál elegendő feszültséget a cselekménynek, az írásmű eléggé elnyújtottnak, emellett zavarosnak hat. Figurái elég jók és egyéniek, de céljaik, törekvéseik nem körvonalazódnak világosan, így az olvasó nem tud azonosulni velük, érdektelenek maradnak. (Egyben figyelmeztetésül szolgál a virtuális cselekmények íróinak: az olvasó csak embernyi entitásokkal tud azonosulni, bármivel, ami emberi jellegeket sűrít, de egy fájl sorsáért nem tudunk aggódni.) A párbeszédek érdektelenek, a humor mesterkélt és kiszámított („nem volt olyan négyzetméter, ahol ne hevert volna átlagosan egy egész nyolctized csikk”, 61). Kovács „Tücsi” Mihály (Touchee), A halotti tor, Galaktika, 242 (2010. máj.). 52-54. A groteszkbe hajló novella civilizációs szabályaink viszonylagosságát példázza, azt feltételezve, hogy a jövőben a halotti toron a főfogás maga az elhunyt lesz. Az extrém helyzet attól kap erős hangsúlyt, hogy a toron résztvevő nők köznapi fecsegésén, alapanyagok és elkészítési módok megtárgyalásán át kap kifejtést. A kiválóan megválasztott beszédstílus, jól illeszkedő figurák, a szertartás ötletgazdag leírása, a szokásban kifejeződő emberi magatartások és társadalmi konvenciók jól szolgálják az alapgondolatot. Kovács „Tücsi” Mihály (Touchee), Olajpusztító, Galaktika, 248 (2010. nov.). 40-43. A novella újabb példát szolgáltat arra, hogy az emberiség képes olyan találmányokat kifundálni, amelyekkel aláássa önnön civilizációja, sőt létezése alapjait. Az olajszennyeződés eltüntetésére föltalált baktérium mihamar áttér a rendeltetésszerűen alkalmazott kőolaj eltüntetésére. A tézisnovella nem cselekményre, hanem az ötletre épül, a hír pillanatára fókuszál, az előzményekről az író elbeszéléséből, a következményekről a szereplők beszélgetéséből értesülünk. A figurák határozott és hozzájuk illő megjelenéssel, de csak jelzésszerű jellemmel rendelkeznek. A környezet rajza diszkrét és találó. Körtvélyes Ákos, Hozd a puskám, Mamus!, Avana Arcképcsarnok, A jövő nagykövetei különszám, 2010. 2-6. A novella a várható globális katasztrófák apró léptékű megjelenítése: eredeti ötlet, ügyes megvalósítás. A probléma (a biztonságos házhelyekért megkezdődő versengés és spekuláció)  „alulnézetből”, egy öreg kisvárosi házaspár szemszögéből mutatkozik meg. A két fő figura életteli, jól megrajzolt, az öltönyös ügynök jellegzetes. A párbeszéd ügyesen gördül. A narrációban akad egy-két bizonytalan, gyakorlatlanabb kézről árulkodó mozzanat. Kuklis István, Amikor a vég a kezdet, UFO magazin, 224. sz. 36-38. A szerző nem először dolgozza föl a Földön tevékenykedő idegen értelmek témáját. Ez a megvalósítás kevés újdonságot hoz. A cselekmény (három fiatal találkozása egy idegen repülő csészealjjal) közhelyszerű, ám ügyes a menekülő fiatal (az álruhás idegen) átalakulásainak nyelvi kifejezése. A csattanó igencsak ismerős. Lovas Lajos, Minek nevezzelek?, Galaktika, 241. (2010. ápr.). 46-51. A novella a jövendő vizsgáztatási módszerekhez kínál újabb ötletet a virtuális valóság segítségével, egyben kissé borongós képet nyújt a jövendő nemzedékek történelemtudásáról. Az ötlet eredeti, jól szerkesztett, arányos cselekményben valósul meg, amelynek humorát az 1848-as valóságos és a jövő(=jelen)beli ifjak felfogásának, beszédének ellentéte képezi. Az alakok frissek, jellegzetesek. Lőrinczy Judit, A tűz középpontjában, Avana Arcképcsarnok 2010/2. 2-11. A novella rendkívül eredeti és érdekes ötletet vet föl: a most még csak szórványos ezoterikus próbálkozások után, amelyek az előző életek föltárását ígérik, a jövőben ez tudományos alapokon, világszerte, a párválasztáshoz kötelezően működik. De a múlt – és a sors megismerése révén a jövő – ismerete befolyásolja az emberi sorsot, és elveszi a szabad akaratot. A jövő megismerése önbeteljesítő jóslattá válik. A novella részben narratívan, részben epikusan mély és érdekes gondolatokat ébreszt vagy mond ki sorsról, szabadságról, eleve elrendelésről, ártatlanságról és bűnhődésről. A cselekmény lezáratlansága szabad teret hagy az olvasó gondolatainak. A figurák jó megtestesítői a hordozott törekvéseknek. A vázlatos leírások épp csak a legszükségesebbeket mondják el a szereplőkről és helyszínekről. Márki István, Eppur si muove!, Galaktika, 246 (2010. szept.). 60-63. A novella a múlt magyarázatára készült: Galilei hírneves mondásának ad más, tudományos-fantasztikus értelmet. A mű sci-fi jellege emiatt abban rejlik, hogy elhisszük: a bizonytalanul körülírt jelenség, amelyet Galilei észlelt, egy marsi űrhajó indítása volt. Az intellektuális ötlet klasszikus novellaszerkezetben ölt testet; a cselekmény a beszéltető szerepet betöltő látogatók megjelenésére és a beszélgetésre korlátozódik, érdekessége Torricelli szerepeltetése. A szereplők ábrázolása gondos, a toszkán tájé kellemes, a párbeszédek jól gördülnek. Nemere István, Öreg bolygó, Galaktika, 243 (2010. jún.). 56-62. A világvége-pillanat régi témája ezúttal egy magányos öregember szemszögéből kerül elénk. Az ötlet szokványosságáért a figura kárpótol: az egyszerűségében erős, kitartó, az életet továbbhordozni és –adni képes öregember. Egyszerűségét, egyúttal erejét jól érzékelteti, hogy az ábrázolás nagyrészt a változatlan napi cselekvésben valósul meg; az ábrázolás lényeges és szimbolikus eleme, hogy az öreg a termőföld megteremtésén fáradozik. Nem hagy sok gondolkodnivalót az olvasónak, hogy a cselekmény minden szálat optimista módon old meg: a világvégét mint nembeli magányt és az idős asszonnyal való kapcsolatot mint magánéleti magányt. Regényi Huba, Az Egyetértés kora, Galaktika, 239 (2010. febr.). 56-62. Szögezzük le: nem sci-fi novelláról van szó. A sci-fi nem elem, hanem problematika: egyetlen, a problematikával össze nem függő elem nem tesz sci-fivé egy művet. Itt a meteor közeledésének öreg ötlete csak alkalom egy társadalmi szatírához, amelyben a politikából való teljes kiábrándulás, a pártokban és vezetőkben való csalódás, bizalomhiány fejeződik ki. Torzsalkodó, a veszélyhelyzettel mit sem törődő, funkciójukra alkalmatlan vezetők (jól fölismerhető politikai háttérrel), bürokratikus ügyintézés, nemtörődöm EU, hatalmukkal önző módon élő nagyhatalmak szolgáltatják a tárgyat. Sümegi Attila, Rendszerhiba, Új Galaxis, 16 (2010/1). 104-124. A novella egy technicizált demokráciát ábrázol, ahol a ComMentis (összeolvadó elmék), azaz valóban a közösség egésze hoz döntéseket közös ügyekben, valójában azonban a totális államirányítás, az elit gondolatrendőrség módszereit és az ellenállás lehetőségeit kutatja. Noha a jelek szerint ebben az új világban a közvetlen ember-ember érintkezést elfödi a virtuális jelenlét, és az adatok teljes nyilvánossága szűkre szabja a magánéletet, még mindig megmarad egy érték: „tudata különleges, afféle ékszer, amit nem szabad ismeretlenek kezébe adni” (109). A megoldás a még magasabb képességek birtoklásával megoldja az egyéni konfliktust, a hős sorsát, de nem biztosíték a jövőre: ha a kevesek uralma is elfajulhat, miért volna biztonságosabb egy ember kontrollja? A végletesen elgépiesedett, egyenlően kiporciózott javak juttatásával működő világ rajza koherens és szemléletes, a főhős útja logikus és kimunkált. Sümegi Attila, Szilánkok, Avana Arcképcsarnok, 2010/1. 44-51. A cselekményelemek önmagukban nem újak (az embert irányító parazita, a Földet élete árán is megvédő hős, az amnéziás küzdelme az emlékezésért), de sikerült őket újszerű szüzsévé dolgozni. Kivételesen jól sikerült az emlékezés-szilánkok föltámadásának folyamata, az ön-emlékeztetés ötletei, amelyek „szilánkosságuk”, nemlinearitásuk ellenére pontosan kirajzolják az eseményeket, az életutat az olvasóra bízott végkifejlettel együtt. Ez a narratív struktúra olyan erős, hogy nem tűnik föl mellette, hogy a hősről is csak szilánkos jellemábrázolást, vázlatos helyszínrajzot kapunk. A beszéd töredékessége jó kifejezője a szilánkos emlékezésnek. Szántai Mihály (Michael A. Farmer), Családi kör, Új Galaxis, 16 (2010/1). 62-67. A műben mulatságos hangja ellenére elég borús képet kapunk a jövőről. Agyontechnicizált világot látunk, ahol a családi együttlét azt jelenti, a családtagok egyazon helyiségben hódolnak a maguk virtuális szórakozásának, s a lakás helyiségeit csupán a portok és ürítő nyílások különböztetik meg. A Naturalista Életet Élők önkéntes diverzánsa már nem érhet el eredményt, e családi kör számára nincs visszaút, noha a zárásban arra is bizonyságot kapunk, hogy az idillinek vélt családi együttes hamis, hazugságokra épül. Az ötlet mellett nincs szükség jellemábrázolásra; a helyszínről annyit tudunk meg, amennyit szükséges: technikai jellegét. Szántai Mihály (Michael A. Farmer), Mielőtt eltűnik a virágok illata, Hihetetlen magazin, 2010. április. 57-59. Az alapgondolat (a fajok, itt a rovarok veszélyeztetettsége) igencsak időszerű. A kifejtés azonban nem szerencsés: megmarad a tézis szintjén. A cselekmény épp csak exponálja az alapgondolatot, az eseményívet voltaképpen maga az olvasó hozza létre az ábrázolt jelenet és a zárás között. Az ihletett környezetrajz, a jól megrajzolt figurák nem helyettesíthetik a cselekményt. Valyon Tamás, A halhatatlanság ára, Avana Arcképcsarnok 2010/1. 69-75. A novella azt a körülményt tematizálja, amelyről rendre elfelejtkeznek a klónozásról, tudatmásolásról szóló történetek: hogy a másoláskor ugyanolyan test, tudat keletkezik, de nem ugyanaz. A cselekmény ehhez a megrendítő fölismeréshez juttatja el a főszereplőt. Minthogy a főszereplő gazdag, de különösebben nem rokonszenves figura, a csattanót inkább az olvasó káröröme, mint sajnálkozása kíséri. A Mephisto szerepét betöltő ügynök, Mortal korrekt, de nem nő a főhős ellenlábasává, az igazság hiteles kimondójává. A helyszínek színtelenek és érdektelenek. Varga Tamás József (Craz), Letűnt idők múzeuma, Avana Arcképcsarnok, A jövő nagykövetei különszám, 2010. 48-51. A rövid novella régóta sokszor földolgozott témát elevenít föl: a jövőből érkező látogatókat, akik földi állatokból-emberekből létesítenek állatkertet. Ez a földolgozás nem ad az előzőekhez újat, és megvalósítása nem versenyezhet korábbi változatokkal: a kiemelt jelenetek csak a felületét érintik a jelenségnek, beleértve a zárást is. Úgy tűnik, az író humorral kívánta pótolni az eredetiséget, de sem a párbeszédek, sem a narráció valójában nem  humoros, a narrációban több helyütt gyakorlatlan szerzőre valló mondatok is előbukkannak. Egy nyelvi megjegyzés: a jövő kiejtési szabályait persze nem ismerjük, de jelenleg nem ismerünk olyan élő nyelvet, amelyben a sci-fi szót szkifinek kellene kiejteni. Jobb volna a jelenlegi létező kiejtéshez ragaszkodni (sci-fi, szi-fi, szci-fi, si-fi, szcsi-fi, sőt száj-fáj alakokat ismerünk).]]>