Antal József, Alea iacta est, Metropolis Media, Galaktika, 294. 34-37. A lassan regény méretűvé dagadó novellasorozat e darabjában az android beszámolója a gazda emlékelbeszélését tartalmazza kis keretbe foglalva, s a narrációs Matrjoska-baba gyomrában egy kicsiny, de jópofa történet rejlik arról, milyen vitézül kockázta vissza az ifjú űrgárdista a Föld koordinátáit a fenyegető idegentől. A történet – hangja szerint – akár űrháryáda („tichológiai írás”) is lehetne, ezúttal azonban az android valóban talál hitelesítő tárgyi emléket a kockapárbajról. Tekintve, hogy nem a szemünk előtt zajló, hanem elbeszélt történetről van szó, a novella művésziségét az előadásnak, az írói nyelvnek kell hordoznia, s a gazda kapatos meséje meg az android beszédének humorlehetőségei ezt elég jól meg is teszik (bár az android lényéből fakadó humor itt-ott kicsit művi). Antal József, Időzsarolás, Metropolis Media, Galaktika, 288. 6-15. A novella egy sorozat kezdő darabja, benne a Sherlock-Watson párost újítja meg az író azzal, hogy Watson figuráját ezúttal egy android testesíti meg. Ez alaposabb bemutatást kíván, mint egy ember-Watson esetében, de úgy tűnik, az android-Watson kicsit túl nagy helyet foglal el a történetben, bizonyára azért, mert a novellában kisebb szerepet tölt be a bűnügyi nyomozás, mint az eredeti Sherlock-történetekben (epikum helyett elbeszélésekből értesülünk a bűnökről, néha a leleplezésről is); az android önkifejezését az író humorforrásnak szánja (bár ez a humor néha mesterkélt). Az idő-bűnügy szellemes, kár, hogy olyan gyorsan lebonyolódik. Antal József, A zűrvámpír, Metropolis Media, Galaktika, 291. 46-58. A W-akták sorozat újabb darabja – mint rendesen – egy nyomozás története. A távoljövőbe helyezett történetben a gyilkos férj egy újonnan fölfedezett idegen faj, az űrvámpír révén ijeszti halálra a feleségét. A történettípus régi, de jól sikerült a megújítása. A nyomozás története kellően izgalmas, a fölvillanó figurák egyediek. A robot mint narrátor az információk fokozatos adagolásával jókor juttattja tetőpontra a feszültséget. Ács Imola, Csak ez az egy, Kódex, Új Galaxis, 21. 75-80. A novella a tökéletességig viszi a nanotechnikát: olyan nanorobot(ok)at ábrázol, amely(ek) eljut(nak) az önfeláldozásig (mert hiába tagadják ezt a szövegben a nanók, ezt teszik: a maguk élete árán mentik meg az alanyul szolgáló nő szerelmesét). Szükségszerű és sokáig érdekes, hogy az elbeszélő maga a nanoegyüttes – érdekesség, hogy a hősnő lelki állapotáról a nanók érzékelésének megfelelően a testi funkciói (testhőmérséklet, szívdobogás, verejtékezés) révén értesülünk, és érdekes, hogy a novella cselekményideje ennek megfelelően nanoszekundumban mérhető –, ám a novella látószöge ezzel alaposan leszűkül, a cselekménybonyolítás túl egysíkú, külsődleges és érdektelen marad: ugyan mit érzékelt a nano a merénylettervből, miszerint ismeretlen gonosz szövetség meg akarja öletni a kellemetlenkedő újságírót a barátnőjébe plántált nanók révén? Ugyanez áll mindenre, ami a külső világot alkotja (események, helyszínek, emberek, szándékok és érzelmek), s amelyek kiesnek a nanoszintű befogadásból. Vagyis: eredeti és érdekes az ötlet a narrációban, sajnos a novella hosszabb annál, semhogy ennyire szűk nézőpontból mindvégig érdekes maradhasson. Baka L. Patrik, Tűz egy tükör túloldalán, Metropolis Media, Galaktika, 295. 38-53. Különlegesen alaposan kidolgozott jövőkép egy távoli időről, amikor a keresztény és az iszlám hagyomány egy bizánci típusú birodalom vezetésével egyesíti Európát. A megalkotott világ, a fölvázolt politikai helyzet, a feszültséget hordozó figurák egy regény alapjához méltók, mint ahogy a cselekmény hátterét is regényszerű bizánci intrikák és merényletek alkotják. Maga a cselekmény szerény, csupán a trónörökössé előlépett másodszülött beszélgetése az uralkodóval, a feszültséget a sejtett és a megtörténhető események hordozzák. A kiválóan megalkotott két szereplő képes megtestesíteni két emberi (uralkodói) elv küzdelmét. Gyönyörködtetően olvad össze a megteremtett világban a régi és a jövőbeli, a római és a bizánci (az iszlámot csak egy-két apró elem képviseli). Azért ne hagyjuk szó nélkül, hogy az „attól tart, hogy a populus que romanus, a római nép talán fel sem ismerné” mondat (42.) sántít: a fordítás helyesen „és a római nép” volna, de bizonyára nem azt akarta írni az író, csak a Senātus Populusque Rōmānus (a szenátus és a római nép) kifejezésből átemelve a szavakat, a que (is, és) szót elfelejtette törölni. Benyák Zoltán, Sapiens = Falak mögött a világ, Ad Astra. 101-124. Egy gépi világban, ahol az ember már csak kegyeleti tárgy, a novella végigkíséri az utolsó ember magára maradását. Jól sikerült az elmagányosodás pszichés útjának rajza a felejteni akarástól a szövetséges keresésén át a lázadásig és a végső megadásig. Bár csak futó, de hihető képet kapunk az elnéptelenedő és gépekkel benépesedő Földről; a gépek jól vizsgáznak emberségből. Bukros Zsolt, Démonkönnyek, Kódex, Új Galaxis, 22. 27-45. A novella az idegen bolygó terraformálásának, az idegen fajok megismerésének nehézségei között játszódik, a téma legszuggesztívebb alkotórésze a monopol helyzetű mamutvállalat és a neki kiszolgáltatott kisgazdaság együttese. Ezt a cselekménykomponenst keresztezi és háttérbe szorítja a magánéleti konfliktus: a magyar (!) hős küzdelme jövőlátó képességeivel, a csaló kínai tudóssal és felesége későn fölismert hűtlenségével. A bizarr csattanóhoz a szerző egy idegen létformát talál ki különleges társas szokásokkal. Mindezek eredményeként a cselekmény az akciótörténetek mintájára zsúfolt, ám a fölvillantott problémák közül csupán a legegyszerűbb, a magánéleti nyer tragikus és némiképp (főleg a gyermek tekintetében) igaztalan megoldást. A cselekménybonyolítás kapkodó. A megalkotott idegen élővilág ötletes, bemutatásuk fantáziadús. Bukros Zsolt, Megvilágosodás = Falak mögött a világ, Ad Astra. 43-56. Az űrbaleset túlélője ezúttal egy felturbózott csimpánz, aki a fekete lyuk környékén átéli a fizikai valóság felbomlását és megváltozását. Az ötlet és a bonyodalom eredeti és szellemes (a fekete lyuk hatásának nyelvi érzékeltetése jól sikerült), a cselekmény ritmusa gyors és pergő. A csimpánz elég vonzó személyiség ahhoz, hogy végül, mint Pinocchio, elnyerje jutalmát. Czövek Andrea – Tancsik Zalán, Marcell, Kódex, Új Galaxis, 22. 145-153. A novella párhuzamos világokkal és összekeveredő időkkel játszik. Az ötlet jó, de a szerkezet aránytalan, a bonyodalom túl egyszerűre, a megoldás túl rövidre, alig kihüvelyezhetőre sikerült. Az idegen világ rajza érdekes. Csejk Miklós, Lángoló falak a kapszulám körül = Falak mögött a világ, Ad Astra. 211-230; Galaktika, 291. 82-92. A jövőkép valójában a jelen világ fölnagyított képét adja: Napkeletre és Napnyugatra szakadt világot, bebetonozott szegénységet és gazdagságot, kíbermagányt. A modern tudatfeltáró elbeszélés hatásosan adja át az elveszettség és magány érzéseit. Dávid Attila, Zeusz papucsa, Kalocsai Néplap, XXVI. évfolyam 34. 11. Kalopress Kft. Nem novella, hanem egy apró geg, csupán egy ötlet kellően tömör kivitelben, így művészi eszközöket alig tud megmutatni. Dávid Attila, Z.E.U.SZ. papucsa, Kalocsai Néplap XXVI. évfolyam 35. 9. Kalopress Kft. Hasonlóképpen irodalmi geg, összefüggésben az előzővel; együtt már kicsit többet mutatnak, és adnak némi csattanót. Edelmayer Róbert (B. M. Yerro), Kapaszkodó, Kódex, Új Galaxis, 21. 121-138. A novellában leírt helyzet talán abszurd – ismeretlen hatalom kényszeríti a metrókocsi utasait, hogy idézzék föl az öreg csöves (rejtőzködő kutató) utolsó mondatait –, de a novella sokrétegű világa kiválóan egyesíti a cselekményszálakat fokozódó feszültségívbe. Az egyik réteg maga méltó volna egy novellára: a kutató(nő), aki tökéletesítette Einstein elméletét, de az ellenséges hatalom elől bujkálni kényszerül, s nagy felfedezését a metró utasaival közli mondatonként. A másik az utasok zárt kis csoportja, a csoportábrázolás leghálásabb területe: ebben a novella mesterit alkot. Mindenki a maga módján vívja meg a küzdelmet az emlékezéssel-felejtéssel, a hatalom kényszerével, a többi emberért vagy ellenük. Ebben a különleges közegben figyelemreméltó a főhős, aki a hatalom által megnyomorítva is megőrzi emberségét, kapcsolatokat keres és teremet. Jól sikerült az utasok különféle útjainak rajza egyenként és csoportként is az erőszakban kirobbanó tehetetlenségig. A sokféle feszültség jól fonódik össze, fokozva egymás hatását. Farkas Balázs, Kamrák = Falak mögött a világ, Ad Astra. 281-294. Izgalmas és borzongató történet egy kutatócsoportról, amelynek minden tagja lassan elveszti az emlékeit s vele a kapcsolatalkotás képességét. Jól sikerült a több ember többféle emlékezetvesztésének, okkeresésének és küzdelmének folyamata. Az utolsó túlélő följegyzései bizonyára azért ékelődnek a történések lineáris menetébe, mert túl hosszú volna, ha mind az időben elfoglalt helyes helyén állna, így azonban kicsit túl hamar értesülünk a végkifejletről. Fedina Lídia, Ecce homo, Metropolis Media, Galaktika, 293. 68-87. A cselekmény két szálon fut: az egyik az űrbányász testvérpár menekülése a kalózok elől és csodálatos leletük a kisbolygón, a másik egy tudóscsapat vitája egy dél-ausztrál leletről; együttvéve egy érdekes elgondolás az ember származásáról, rokonságáról a roswelli és más ufonautákkal. A tudós eszmefuttatás kicsit hosszadalmas, hiába akarják fölélénkíteni személyes és elvi ellentétek; a kisbolygókaland eseménydús, de csak lassan derül ki a nagy tét, hogy a testvérek lelete volna a tudós vita eldöntője. A vita azonban nem dől el, mert a kalóztámadásban megsemmisül az űrbéli lelet. (Csattanóként a kalózok füstölt húsnak nézik és fölnassolják őseink tetemét.) A cselekményszövés kicsit lassú, a váltogatott helyszínek ugyan változatosabbá teszik az eseményeket, de lassítják a lelet súlyának megértését s így a novella hatásának kibontakozását. A figurák annyira egyediek, amennyire csak rövid szerepük engedi. Fritsi Péter, Belső világ, Metropolis Media, Galaktika, 287. 60-80. Ügyesen megalkotott jövő világba visz el a novella: a megújított, burok alá vont, elit ÚjVárosba és a kívülrekedtek ÓVárosába, ahol víz, levegő és egészség megvehetetlen kincs. A krimicselekmény hőse és narrátora az óVárosi vagány, aki bérgyilkosságot vállal, hogy nevelt lányával az ÚjVárosba jusson; a cselekmény bonyolódását a figurák előjeleinek változása adja. Így lesz a védtelen, megtámadott öregemberből zsarnok apa, a kíméletlen gazdag nőből emberekért, igazságért küzdő hős. A világ tehát érdekes, a cselekmény feszült, a megoldás felszabadító: a novellát azonban belengi valami naivitás. A cselekmény végül is minden negatív történés nélkül végbemegy (az egyetlen áldozat egy robot), a rosszak meglakolnak, a jók minden reményt felülmúló kárpótlást kapnak. A szereplők túl jók, már az óVárosi vagány is, de a legelitebb családból származó nő altruizmusa és indulatmentessége már elhihetetlen. A színmagyar kellékek, hely- és személynevek (Karinthy-kötet a polcon, NeoBuda, Zsoldos Péter utca, Kerékgyártó Katalin, a mágnáscsalád lánya) túl direktek. Az író bizonyára igen szerette történetét: kevesebb attraktív jóság és couleur locale (vagy több élettapasztalat) jobbá tehette volna a művet. Fritsi Péter, Varázslat, Metropolis Media, Galaktika, 295. 92-96. Ez a novella is a SF és a nem SF határán egyensúlyoz, attól függően, hogy a „szerelemtündérek” varázsos tetteit különleges vagy mágikus képességek teszik lehetővé. Ettől eltekintve a cselekmény akár krimi is lehetne: a „tündér” különleges képessége a bűnös földerítését és megbűnhődését szolgálja. A délszláv színek kellemesen színezik a művet. Tóth Benedek, Oda, ahol a Nap ragyog = Falak mögött a világ, Ad Astra. 177-189. A túlgépiesedett, elidegenedett világról s a természetesség újra felfedezéséről szóló novella témája nem eredeti, de feldolgozása szép. Komplex a modern világ képe a jelképesen is értendő burkokkal, és kellemesen érzéki az újra érzékelt természet. Galántai Zoltán, A labirintus falai mögött = Falak mögött a világ, Ad Astra. 125-138. Finoman és érzékletesen megolkotott steampunk novella a távoljövőről. A vadászat a Minótauroszra csal alkalom, hogy összekösse az emberi világot az istenekével, a vadászt a tükörképével. Koherens és harmonikus a jövő technikai képe, és gazdag nyelv közvetíti. A figurák plasztikusak és elevenek. Hantos Norbert, Tizenhárom agyagfigura, Kódex, Új Galaxis, 21. 146-162. A novella az időutazó témájú művek azon csoportjába tartozik, amelyek választ keresnek a kérdésre: az ember vajon szabadon alakítja sorsát, vagy ki van neki szolgáltatva? Szabad az ember akarata, vagy elrendelt? A novella költői, de borongós választ ad a kérdésre. Nem bánik azonban célszerűen a témában rejlő drámaisággal. Az, hogy a feleségéért küzdő férj idegen civilizációból való, lényegtelen, sőt fölösleges; az, hogy a végzet eszközeként (és sajnos elmagyarázójaként) szintén egy idegen szerepel, inkább csökkenti a drámaiságot, a végzetszerűség, az elrendeltség érzését: az igazi végzetszerűség nem igényel emberi beavatkozást. Az, hogy a végzetszerűség retrográd időábrázolásból derül ki, merész, de nem célszerű: a feszültséget van hivatva növelni, ehelyett a téma feszültségét a narrációéval keresztezi, a sors elleni küzdelem drámaiságába mesterségbeli, művi eszközt vegyít. Költői a szerelem ábrázolása s a hozzá talált szimbólumok, az agyagfigurák. Hegedüs András, Határozott jövő, Kódex, Új Galaxis, 21. 81-96. Gyors dimenzióváltásra készteti olvasóját a novella: a holp és új gazdája mikrotörténéseitől sebes ütemben jutunk el a galaktika méretű háborúig és fajkihalásig. A mikrotörténések szakasza derűs, a figurák ügyesen megalkotottak, a holp maga is eredeti, jól kitalált figura a nyelvével és a képességeivel; a makrotörténések szakasza szokványosabb, cselekményével és szereplőivel egyaránt. A végkifejlet nagyon humánus és felelősségteljes, bár még a novellán belül is némiképp nehéz bízni az emberiség sikeres megmentésében. Horváth György, Prospektus = Falak mögött a világ, Ad Astra. 295-326. Németh István Világnemzésére emlékeztető, érdekes és eredeti koncepció a bolygók elevenszüléséről. Gyors lebonyolódása miatt csak utalásokban ismerjük meg az alternatív történelmet, amelyben óriás Fal nőtt az Alföldön, s Magyarország Csíkszeredától Fiuméig, Gráctól Krakkóig terjed. Az élő Fal ötlete mellett különlegesen érdekes a Fal tetején élők szükség-életformája. Jobbágy Tibor, Aréna, Metropolis Media, Galaktika, 294. 82-92. Klasszikus szerkezetű novella, klasszikus cselekménybonyolítás és elbeszélői hang. A téma itt is az idegen életformák megismerése; itt ez a kulcs a hősök megmeneküléséhez, bonyodalomként az egynemű pár harcol a túlélésért az idegenek fogságában. Az az ötlet, hogy az idegenek gladiátorként használják az embert, régi, és az effajta konfliktusok gyakori megoldása az idegen életformák kiismerése, de újdonság, hogy itt nem csupán az idegen megismerése, hanem a vele való azonosulás hozza el a sikert (vagy legalábbis a haladékot). A behavazott idegen bolygó nem kínál látványt, helyette a novella lényege és gondosan ábrázolt része az idegen észlelési mód megismerésének, megértésének lassú folyamata. Jobbágy Tibor, Egy robot nem tévedhet, Metropolis Media, Galaktika, 286. 46-55. A közmegyegyezés szerint a gép (a robot) nem tévedhet. Jobbágy Tibor a novellában bebizonyítja, hogy amilyen mértékben a gép emberi tulajdonságokat vesz fel (hiúság, becsvágy, önzés, mértéktelenség), ugyanolyan mértékben sodorja a hübrisz bűnbe és hibába a gépet is. Hogy a tökéletes gép hibázzon, az írónak különlegesen finom és csavaros lelki (ha ezt a szót gép esetében használhatjuk) folyamatot kell fölépítenie – ehhez képest a bűnügyi törrénet bliktri. (Ma kicsit szokatlan is ez a rendkívül kiszámított cselekmény és szöveg.) Az írónak sikerül megtalálnia a főhősnő gépi logikájának és (majdnem) emberi vágyainak összhangját. Nem sok látszik a világból, amelyben robotdívák versengenek emberszínészekkel a legjobb szerepekért, de az a kevés pontos és érdekes. Jónás Zsolt, Határtalan = Falak mögött a világ, Ad Astra. 71-100. Kiváló művészettel megírt novella valahol a fantasztikum és az abszurd határán, de nem SF. Nagy láttató erővel ábrázolja a lelki torzulást képi formában; szinte hihetetlen, hogy a két beteg lélek világbontó találkozásának pozitív véget tud adni. Juhász Roland, Bek, Kódex, Új Galaxis, 21. 163-178. A novella az utolsó emberpár témáját dolgozza föl újszerű háttérrel. Az emberiség újrateremtését ezúttal a múlt bűnei akadályozzák meg, nevezetesen a bűnös kísérletezések, a társadalom kettéválása elitre és lenézett, kihasznált rétegekre. A novella utolsó emberpárja hiába küzd meg a természeti akadályokkal, hogy az egykori kutatóintézetbe eljutva újrateremtsék az emberiséget: a társadalom bűne, a kettéosztottság kettejükben is újraéled, és kudarcra ítéli az együttműködés reményét. Az ötlet tiszteletreméltó, kár, hogy a feszültség sokszor az információvisszatartásból, a lassan adagolt magyarázatokból fakad: az ősök egykori, tragikus vétsége nem epikumból, hanem verbálisan derül ki, kicsit talán didaktikusan. Másféle feldolgozásért kiált a nembeli emlékezés lehetőségének, a hagyományok őrzésének/torzulásának kiváló ötlete, olyan feldolgozásért, ahol ez a fő téma. Juhász Roland, Házi kedvenc, Kódex, Új Galaxis, 21. 21-36. A kesernyés hangulatú novella az új felfedezések (itt ismeretlen faj) veszélyeire figyelmeztet: a „házi kedvenc” drogfüggőségbe taszítja gazdáit, hogy a saját biztonságát megteremtse. Átvitt módon – ez sikerült jobban – a novella a függőség drámai, pusztító hatását ábrázolja. A figurák meglehetősen átlagosak, ez a figyelmeztetés általános érvényét végül is eléri. A kertváros látszatokra épített, lappangó feszültségektől zaklatott idillje elég ígéretes ahhoz, hogy a szerző egyszer, jobban kidolgozva, súlyosabb célra is használhassa. Juhász Roland, Skadi, Kódex, Új Galaxis, 22. 4-26. A szerző igazán egyedi kifejezést talált a tudósok felelőtlen kísérletezését, a találmányok veszélyeit, a profitéhes mamutvállalat cinizmusát és a totális környezeti katasztrófát illető félelmekhez: a nagyipari halászat és a halászhajó-tulajdonos bizonyára egyedülálló a magyar SF-irodalomban, de talán a nem SF-ben is. A novella kiváló szerkezetben, kiválóan kidolgozott jellemrendszerben vezeti elő a cselekményt. A feszültség mindvégig magas, s azt elsősorban a szereplők jelleme, érzelmei teremtik meg. Jól sikerült figurái közül is kiemelkedik a főhős, Gerner régimódi természettiszteletével, nehézkes elszántságával. A baljós hangulatot így hitelesen keltik föl az ő aggályai; tragikus lázadása pedig méltó igazságosztás az elpusztultak nevében. Képes Gábor, Ház a kráter szélén, Metropolis Media, Galaktika, 290. 28-31. Képekből és hangulatokból építkező novella; szürreálisnak tűnik, míg föl nem fedezzük, hogy maga a valóság szürreális. Benne rejlik az alkotó ember számkivetettsége a „normálisak” között, és az, hogy a novella színhelye a Hold, ezen mit sem változtat. A figurák abszurd jellegük ellenére koherensek és érdekesek. Királyházi Csaba, Nikotin City = Falak mögött a világ, Ad Astra. 231-263. Derűs gondolat rejlik a novella mögött: egy idegen bolygón álló városban a dohányzás állandó és általános, s a függőségből való gyógyulás ritka és titkos. A cselekmény egy volt függő szabadságharcát mutatja meg a város nikotinelvonásáért. Az ötlet eredeti, a cselekmény kellemesen gördül. A figurák nem különösebben egyéniek, s az eszmei mondanivaló kicsit túl direkt, de tiszteletreméltó. Kocsis László, A hiba, Kódex, Új Galaxis, 21. 104-110. A novella groteszk véget ad a megszokott testcserés történetnek. Az egyszerű cselekmény kicsit lassan bomlik ki, és az élvezetes írói előadásmód ellenére kissé hosszadalmassá válik. Kovács Sándor (Adana Sándor), A próba, Kódex, Új Galaxis, 21. 111-120. A világ, amelybe az író vezet, eléggé vigasztalan: egy galaktikus háború uralta jövő, amelyben a fiúk karrierje a fegyveres szolgálat valamelyik ágában képzelhető el. A novella e sivár világnak a legemberibb arcát mutatja meg: egy gyermek ikerpár próbáját, emberséges kérdező tisztet, kellemes helyszínt. A próba maga akár a mai nagy cégek állásinterjúja is lehetne, legalábbis úgy tűnik, a jelölt elkötelezettsége, az elkötelezettség iránya méretik meg. Vigasz a jövőre nézve, hogy a kérdező tiszt (az író) nem a cég iránti elkötelezettséget, a karriervágyat, hanem a bajtársiasságot értékeli és jutalmazza. Kovács „Tücsi” Mihály (Toochee), Egy életem, egy halálom, Metropolis Media, Galaktika, 292. 58-65. Eredeti ötlet a virtuális bérgyilkosság. A novella szerkezete arányos, a feszültség (a virtualitás a csattanóba szorulván) mindvégig magas. Rendkívül érzékletesek a leírások, szóljanak akár a tejivó, akár a nedves erdő színeiről és illatáról. Ladányi József, 51, Kódex, Új Galaxis, 21. 49-60. Öröm látni, ha egy írásmű a jelen társadalom nehézségeire reagál, akkor is, ha a témában (érthető módon áttételesen) társadalompolitikai felhangok csendülnek. E novella komikus színezetet ad az elégedetlenségnek és a titkos szabadságharcnak. A politikai pamflet hangja jól szolgálja az írói célt, valójában ez helyettesíti a jellemábrázolást, sőt nagy részben a cselekmény makro szintű bonyolítását is. (Azt, hogy egy ilyen összeesküvés eredményes lehet-e, most ne firtassuk. Lőrinczy Judit, A hideg helye,Metropolis Media, Galaktika, 287. 24-29. Aligha lehet tudományosnak mondani ezt az igen jól fölépített fantasztikus novellát, hiszen a titokzatos, mágikus pont ártó hatalmának természete rejtély marad. A falánk, pusztító hideg folt azonban csak díszlet, csak a konfliktus megoldása, míg érzékletesen festett folyamatként látjuk a fiatal pár ígéretes életkezdését, az elhidegülést, a két összeegyeztethetetlen életfelfogás ütközését, a gyermek elvesztésének tragédiáját. Alapos, mély a lélekrajz; a lassú elbeszélői tempó és a részletező ábrázolás jól juttatják érvényre a fő konfliktust. Mandl Orsolya, Az újrateremtés könyve, Kódex, Új Galaxis, 21. 61-74. Annyi téma zsúfolódik a novellába, hogy alig lehet szétválogatni őket: idegenek inváziója, idegenek belső villongásai, emlékgyűjtés és –tárolás, személyiségmegőrzés, idegen testbe költözés, egy kis mátrixos virtualitás, kollektív tudat az individuálisok helyett, magánéleti szálnak nő, aki ráébred, hogy férje idegen, fia félvér, s az ő megölésével mentheti át – hellyel-közzel – az emberi kultúrát. Egy regényre is sok volna ennyi: a novellában kibontatlanul, sietve torlódnak egymásra a bonyodalom elemei, anélkül, hogy volna mód, idő egyiket is átélni, elmélyíteni, egyáltalán reagálni a fölvillantott eshetőségekre. Így sem a főhős, sem az olvasó nem töprenghet azon, mennyire lesz üdvözítő a Star Trekből ismert közös tudat, s mennyire lesz jó, ha az internet fogja képviselni az emberi kultúrát. A zsúfoltságot és sietséget megsínyli az emberábrázolás, az alakok mélysége is. Márki István, Vallomások egy fizikusról, Metropolis Media, Galaktika, 292. 22-29. A novella jó ötletre, de kicsiny eseményre épül: a címben beharangozott vallomások – a feleség, a munkatárs, a főnök beszámolói – ugyanarról az eseménysorról eléggé redundánsak, megnyújtják ugyan a történések elővezetését, de sem bonyolultabbá, sem mélyebbé nem teszik, annál is inkább, mivel a három beszámoló nem mutat sem eltérő értékelő szemszöget, sem eltérő hangot, személyiséget a három személytől. Így sem ők, sem a centrális szereplő, a csúf véget ért kutató nem kapnak egyéni arcot, a történet marad, ami volt: egy okos idegen nő és egy lóvátett földi férfi egyszerű történetének. Máté Vera, Az ember barátja, Kódex, Új Galaxis, 22. 72-75. A novella világa olyan párhuzamos Szaszkó Gabrielláéval, mintha egyazon íróiskola egyazon feladatát teljesítették volna vele. Itt azonban a kutya nemcsak jogokat és képességeket kapott, hanem felnőtt az ember társává – a vadnak maradtakat kivéve –, sőt, egészséges gyanakvásával alkalmassá válik a szerepre, hogy az új találmány veszélyességét illető gyanút kimondja. Mindkét novellaelem fontos és érdekes (a kutya mint civilizációs társ és a dróndarázs mint veszélyes találmány), sajnos eléggé szervetlenül kapcsolódnak össze. Ügyes a civilizált kutyajellem megformálása, amely egyesíti a civilizált életmódot a kutya jellemző tulajdonságaival (családcentrikusság, rövidebb élet, vadászhajlam). Mészáros András, Rossz konfiguráció = Falak mögött a világ, Ad Astra. 57-70. A novella két, egymást keresztező világban játszódik: ami itt technika, az ott vallás, ami itt hiba, az ott káosz, ami itt javítás, az ott a világ tagadása, felforgatás. Különlegesen jól sikerült a technika roncsain élő, kora-középkorig hanyatlott közösség rajza, vallásivá vált világnézeti ellentétekkel, hitté vált fizikai ismeretekkel. A közösség pszichózisának, viselkedésének ábrázolása jól sikerült. Mészáros Gyula, Mint egy ember, Kódex, Új Galaxis, 21. 4-20. A probléma ismerős: az emberiség kihalása után az MI próbálja meg fenntartani/újrateremteni az embert. A nagyon humánus mondanivaló kicsit túl egyszerű, mondhatni problémahíjasan megalkotott epikumban ölt testet. Némileg színezi a gépi világot, hogy az MI-k fejlettségük függvényében nem egyformán értékelik az ember szerepét, így keletkezhet egyáltalán köztük feszültség és a novellában bonyodalom, ám ennek megoldása – a csattanónak szánt ötlet ellenére – ismét csak túl egyszerű, csaknem iskolás. A névválasztás meg pláne: Ádámka és Évike, ez már nem is iskolás, hanem gyermekes. Molnár Dénes, Szintézis, Kódex, Új Galaxis, 22. 103-110. Felettébb borús hangulatú írás a földi élőlények jövőjéről: a mesterséges bolygóra költözött emberek végre tényleg találnak az ősi Földön élőlényt, de ismeretek híján a befogott macska elpusztul a mesterséges környezetben. Az egyszerű cselekményt az teszi egyedivé, hogy igen bonyolult reflektáló közegben zajlik: a hűvös szaktudósok mellett a képzetlen, de ősi empátiát őrző főhős összetett viszonyban kíséri végig a faj ősi háziállat-emlékeit őrző macska utolsó heteit. Ez az összetettség, a viszonyok bonyolultsága helyettesíti a konkrét színhely-jellem-célvezérelt cselekvés leírását. Monzéger Katalin, Az ajtón túl, Kódex, Új Galaxis, 21. 37-48. Az írónő, a nyomasztó hangulatok kiváló krónikása ezúttal a különböző civilizációk találkozásának adott ijesztő tartalmat. A másik világ „elmeművészei” ugyanazzal az érzéketlenséggel dúlják föl családok életét, emberek (gyermekek! A művészetben ez az erkölcsi nihil jele) lelkét és kapcsolatait, amellyel mi az állatvilág egyedeit tanulmányozzuk. A téma maga nem új, de egyedi és kiváló az a nyomasztó, ijesztő folyamat, amelynek során a gyermek-hős küzdeni próbál az idegenné váló világgal, majd az idegenekkel magukkal, esélytelenül. A figurák, a környezet ábrázolása – talán Bence, a gyermek-hős kivételével – ehhez képest átlagos. Monzéger Katalin, Döme, Kódex, Új Galaxis, 22. 115-123. A novella olyan jövőbe visz, amelynek élőlényei különbözhetnek a maiaktól: nincs kizárva a mutáns és a földönkívüli szörnyek megjelenése sem. E jövő azonban – akárcsak a színhely – elmosódott és bizonytalan marad. Legyen a jószág bármilyen származású, a novella a magányról, a magány szülte társulásról és a hovatartozásról szól. Ellentétben idővel és hellyel az öregember és az állat kettőse gondosan, árnyaltan van megalkotva; a hovatartozás kérdésére adott válasz pedig akkor is fölszabadító, ha eredménye a teljes magány. Nemere István, Látogatás, Metropolis Media, Galaktika, 296. Megrendítően szép történet az életről, az elmúlásról, a folytatás reményéről. A novella ábrázolta jövőben nem a holtakat látogathatják a rokonok (mint azt a téma több feldolgozásában olvashattuk), hanem a betegséget fékezik le az alvással, amelyből tíz évente fölébreszthetik az alvót egy látogatás erejéig. A novella cselekménye egyszerű, hatása a költői megjelenítésben, az élet végső kérdéseiről szóló, mély gondolatokban rejlik. A jövő világ képe természetes egyszerűséggel bomlik ki, a szereplők jellemzése egyszerű és letisztult. Nemere István, Oké!, Metropolis Media, Galaktika, 296. 32-36. A humoros novella a távoljövő galaktikus háborúját nyeri meg az emberiség számára a megfejthetetlen magyar nyelvvel. Ha ennyi volna a cselekmény, csak a navahó nyelvnek a II. világháborúban betöltött szerepét modernizálná; az író azonban megfejeli a történetet azzal, hogy az ellenséghez küldött magyarok suttyomban a béketárgyalást is lefolytatják, azt a parancsnokságnak már csupán le kell okéznia. A novella cselekménye egyszerű, lényege a magyar nyelvvel, a magyarságról szóló hiedelmekkel való játék, a nyelvi humor (a főhős kiejthetetlen magyar neve, idegen torzításai vagy egyszerűen a magyar szó). Örülünk, hogy a nagy magyar álom e kései utóda a megmaradt 274 magyar által ha nem is világhatalommal, de világbékével ajándékozza meg az emberiséget. Novák Gábor, Mugen Bejbe Beat = Falak mögött a világ, Ad Astra. 191-209. Kellemes történet két érdekes egyéniség találkozásáról, szeretetről és a féltékeny szellemek megszelídítéséről, de biztosan nem SF. Orosz Adél (Dan Vhega), Zsákmányember, Kódex, Új Galaxis, 22. 59-71. Riasztó jövőkép: nem elég, hogy az emberi ügyetlenség (felelőtlenség?) folytán a hormonokkal túletetett szarvasmarhából raptorszerű, csúcsveszélyes ragadozó lett (elzárkózó közösségekbe és levehetetlen védőruhákba kényszerítve az embert), az ember amnéziás tudatlansággal és fajnemesítő kasztokba soroló ideákkal tetézte a bajt. A cselekmény legriasztóbb eleme az, hogy a jövendő Rómeó és Júlia a sorsával bizonyítja a szigorú elzárkózás igazát: enélkül az ember zsákmányállat. A disztópia kivételesen jól sikerült, és kellően jellemzett a három szereplő: a két szerelmes és a zsarnoknak látszó apa. Ez a színhely és ez a jövendő elbírna nagyobb fajsúlyú cselekményt is. Puska Veronika, Hozzáférés megtagadva = Falak mögött a világ, Ad Astra. 7-42. Különös világba visz el a novella: itt az emberi szervezet már szélsőségesen módosult a hivatáshoz, s a növényekkel való szimbiózis természetes. Az eredetien elképzelt világban szokványos szabotázsakció zajlik, bár annak eredménye már nem szokványos. A cselekmény feszültségét ügyesen fenntartják az akciók és különféle formában zajló összecsapások, no meg maga a tét, a fiatal lány, a bioetikus és a diverzáns élete. Különleges a novella nyelve, a növényi élet, érzékelés és növényi reakciók nyelvi érzékeltetése. Puska Veronika, Post somnus, Kódex, Új Galaxis, 22. 51-58. Ismét egy novella, amely az új találmányok, új (idegen) fajok veszélyeire figyelmeztet. A mű jelenében elfogadottá vált, hogy a tudomány még megoldatlan kérdéseire gyakorló drogosok speciális anyaggal előidézett módosult tudatállapotban válaszoljanak, mit sem tudva arról, egy idegen „spirituális” faj vagy a felfokozott koncentrációban keletkező illúzió adja a választ. A novella mindvégig jól fenntartja a feszültséget, s a nagy kérdésre (nemtők vagy módosult tudatállapot) csattanós választ ad. A szűkszavúságában is egyénien jellemzett három szereplő jól egészíti ki egymást, és segíti elő a csattanóban kifejeződő mondanivalót. A post somnus cím azonban zavarba ejtett. Ha praepozícióként értelmezem, hiányzik a főnév ragozása (somnum, legföljebb somnos). Ha adverbium, akkor az állítmány hiányzik, de úgy is elég értelmetlen. Úgyhogy nyelvi talány. Rákosi Miklós (Mickey Long), A szupercsótány, Kódex, Új Galaxis, 22. 154-166. Különlegesen pesszimista írás az emberről: az idegen bolygó idegen élőlényei nemcsak a település lakóit pusztítják el, de elpusztul az emberben a humánum is. A beteg fiával s egy (újrakezdést ígérő) fiatal lánnyal menekülő apa – minden hasonló történet értékrendjét tagadva – előbb a lányt szolgáltatja ki a maga meneküléséért a veszélyes üldöző, mutáns csótányoknak, majd fia holttestét, hogy végül megérjen benne a fölismerés: méltó vetélytársa a bolygó szupercsótányának. A cselekmény egyszerű, bár az izgalmat a menekülés leírásával mindvégig fenntartja; a figurák is ígéretesek, kár, hogy oly hamar lemondott róluk az író. Sági Veronika, Virág fekete háttérrel, Kódex, Új Galaxis, 21. 139-145. E novellában is az idegen bolygó idegen élővilágának megismerése okozza a feszültséget a cselekményben. A bolygó természeti viszonyainak és bennszülött népességének leírása csupán néhány jelzésre korlátozódik, és ezt sajnáljuk, mert a címszereplő virágnak titokzatosságával sikerül besugároznia a történetet, és igazolnia az érte hozott áldozatot. A kutatók jól kiegyensúlyozott viszonyrendszere, egymás közti beszélgetéseik sikeresen emelik meg a virág értékét. A cím lírai hangulata előjósolja a végső veszteséget. Sirokai Mátyás, A káprázatbeliekhez írott levelek, Metropolis Media, Galaktika 289. 46-48. Nehéz volna meghatározni a prózavers formájú írás műfaját, de biztos nem novella, hiszen nincs cselekménye. A szöveg modern világunk eredetének, lényegének tolmácsolása áradó biblikus nyelven. Költői, de rendkívül elvont, nehezen dekódolható a szöveg, apró mozaikokban tudjuk fölismerni világunk tükörcserepeit, s átélni a mozaikdarabok költőiségét. Szaszkó Gabriella, Különös esküvő, Kódex, Új Galaxis, 22. 111-114. A novella világa olyan párhuzamos Máté Veráéval, mintha egyazon íróiskola egyazon feladatát teljesítették volna vele. A cselekmény eredeti: olyan világba visz, ahol a kutya egyenjogúsítása már-már elérte a vele való házasságkötés szabadságát. Ebben a világban azonban csak a kutya beszéde vált érthetővé, a kutya mentalitása, értékrendje nem változott. A novella lényege a komikum volna, ennek éle azonban nem irányul elég világosan valamelyik szereplőre vagy elemre, a bernáthegyi vőlegény inkább sajnálni, mint nevetni való, az ara viszont több mint komikus, már inkább blőd. A riporternő sokáig csak a szükséges ismeretek tolmácsolójának látszik, és a szerepe addig túlírtnak tűnik, ám a záró mondatok fontos szereplővé, a csattanó tanújává léptetik elő. A megírás módja kicsit emlékeztet a feladatok kelletlenségére. Szélesi Sándor, Az élet futás, Metropolis Media, Galaktika 297. 38-41. A kitűnő írásművészettel megírt novella lemond minden konkrét ábrázolásról, így a tartalom jelképessé és általánossá válik, fanyar groteszkké az élet mókuskerekének hiábavalóságáról: hiába fut a jutalomért a főhős, hiába nyeri el a vágyott jutalmat, az elnyert új test és új tudat ugyanazt a feladatot kapja, amit az előző. (És megint elölről.) Szélesi Sándor, Holt idők, ha kísértenek = Falak mögött a világ, Ad Astra. 139-176. Elgondolkodtató, mély történet az idő elfolyásáról, a múlt emlékeinek föltorlódásáról és haszontalanná válásáról; ebbe pedig a múlt lommá vált tárgyain túl az elavult, túlélt emberéletek is beletartoznak. Rendkívül árnyalt, életteli figurák mozognak az ábrázolt jövőben. A távoljövő családjáról, munkavégzéséről látott képek arra utalnak, hogy alaposan kidolgozott jövendő társadalomkép áll a novella mögött. Szilágyi Zoltán, Az utolsó kocka = Falak mögött a világ, Ad Astra. 265-279. Játékos ötlet a különböző fejlettségű civilizációk elé állított próbatételről, a Matrjoska-baba formára egymásba rakott kockákról és felnyitásukról. Szilágyi Zoltán, Angyalszelídítő, Kódex, Új Galaxis, 22. 76-95. Kénytelen vagyok egy általánosabb megállapítást is tenni: az eddigi éveknél jóval több szerző írt az idegentől, más fajtól való félelemről. Ez a novella legalább e tekintetben optimista: az újonnan megismert idegen faj („angyal”) halálában is megmenti a főhős fiú életét, és megoldást nyújt az idegen bolygó élőlényei által okozott halálos veszedelemre. Ügyes az idegen bolygó idegen világának s a betelepülők otthonosítási törekvésének rajza. Ez gondosabban kidolgozott, mint az embervilág, amelyből csak a fiú főhős, Keme kap határozott, bár nem túl összetett személyiséget. Hasonlóan ügyes az angyalszelídítés lassú folyamata. Szunyogh Gábor (Bezdom Iván), Zene füleiknek , Kódex, Új Galaxis, 21. 97-103. A kérdés, amellyel már Madách is küzdött („Óh, ami itten örökös igazság, Egy más világban az tán képtelen, […] Mi itten lég, az ott tán gondolat, Mi itten fény, az ottan hang talán, S jegecül tán, mi itten nőve nő”), egyéni formát ölt a novellában, kiegészülve a különböző fajok kommunikációképtelenségének gyakran fölhangzó sejtelmével. Ez esetben a zenei ritmus és a robbantások hanghullámai képezik a félreértés alapját, amely miatt a kapcsolatfelvételi kísérlet az idegenek pusztulásával végződik. Az idegen-földi értelmezés váltakozása jól követhetővé teszi az eseményeket, s némi feszültséget is eredményez. A novella az általánosságot kívánja érzékeltetni, így a jellemzés, képi ábrázolás eszközeiről lemond; egyedül az idegenek zenei kultúrája kap némi tükröződést a szövegben. Takács Alexandra, Majomszármazékkal a világ ellen, Kódex, Új Galaxis, 22. 167-189. Az ötlet, hogy az életet a Galaxisban elhintő faj kihalása után más fajok képviselői veszik át az élet őrzésének feladatát, talán nem eredeti, de jó. Az is jó ötlet, hogy a Népek Őre ezúttal nemcsak ember, de nő is, és neki kell fölvennie a harcot az életet veszélyeztető betolakodókkal. A cselekmény azonban elégedetlenséget hagy maga után. A túlhajtott eredetiségvágy (vagy a gyakorlatlanság) olyan viselkedéssel ruházza föl a három őrzőt, amely sehogy nem fér össze kiválasztottságukkal. A cselekmény folyamán mindhárom őr tökéletesen pancsernek bizonyul. Az alkalmatlanság okozta disszonanciáért nem kárpótol a csetlés-botlás mulattatónak szánt rajza, a kalandosnak gondolt (de elég egyszerű) cselekmény. A cím sugallta téma (a majomszármazék félreismerése) pedig ismét az Őrző alkalmatlanságát bizonyítja: maga a majomszármazék tisztázatlan értelmi képességével nem működik olyan humorforrásként, mint a novella hangja sugallaná. Tass Bálint, Az álomszerető, Kódex, Új Galaxis, 22. 123-136. Ügyesen fölállított ellentétre épített fantasztikus novella; de tekintve a benne működő erők biztosan irracionális voltát nem tudományos-fantasztikus. Varga Csaba Béla, Istenek alkonya, Metropolis Media, Galaktika, 293. 36-41. A novella – mint a végére kiderül – két síkon, két közegben játszódik: a borneói dzsungelben, ahol a katonaságba és a civilizációba belekóstolt bennszülött megkezdi törzse civilizálását, s a kantinban, ahol az ellátótiszt meséli el az idegenekkel való kapcsolatfelvétel s a nagy kipusztulás történetét. A megkettőzött narráció nemigen használ az érthetőségnek, mozaikokra esik a történet, s csak a novella végén áll össze úgy-ahogy. Az események így nem feszültséget keltenek, várakozást is csak annyiban, hogy az olvasó mindvégig a megértető kulcsra vár. Igazából nincs súlypontja a novellának: beszél az emberiség történetéről, Carlito mártíromságáról, a borneói törzsfőváltásról, egy részeges tisztről, anélkül, hogy a részelemek kellő súlyokkal összekapcsolódnának. Mindkét főszereplő érdekes figura, de nem mozgatói, csupán tolmácsai az emberiség bukásának. A legérdekesebb és legelgondolkodtatóbb mozaik Carlitónak, a népi hőssé lett közép-európai (valószínűleg magyar) képviselőnek az erkölcsi diadala: megmutatja, hogy az erkölcsi fölény megéri az áldozatot, mert többet ér, mint egy rohamosztag. Varga Csaba Béla, Szél a vízen, Metropolis Media, Galaktika, 296. 72-76. Költői, bár SF-nek nem nevezhető vallomás az ember hivatásáról, a természettel való együttélésről, hagyományról és az ősök tiszteletéről. Az elgondolás nagyon szép és tiszteletre méltó, a megvalósítás azonban nem elég érett, több és alaposabb motivációt igényelt volna az út, amely a háborús veteránt a tengervízbe vezette.
Sárdi Margit
]]>
