A novellákat, elbeszéléseket tartalmazó kötetet ifj. Veress István szerkesztette.
A bevezető Prológus és a záró Epilógus (keret) egy-egy írása között arányosan négy-négy történet kapott helyet fejezetenként az Időparadoxon, az Űrutazás, A jövő társadalma és a Harmadik típusú találkozások című témakörökben.
Az írók: Philip K. Dick, Konisi Gaku, Theodore R. Cogswell, Brian W. Aldiss, Clifford D. Simak, Damon Knight, Isaac Asimov, A. E. van Vogt.
A zárszó Szilárd Leótól az Üzenet a csillagokhoz.
+++
A jövő társadalma
Philip K. Dick: Az előszemélyek (1974)
Ez a disztópia a távoli jövőben játszódik, de az író (és sajnos a mai olvasó) jelenének egyik problémáját (művi abortusz) mutatja be, ahogyan a téma megkívánja: kegyetlenül és szélsőségesen. Az abortuszkocsi egyre gyakoribb vendég az amerikai otthonokban. A tizenkét évnél fiatalabb kiskorúnál, ha a szülei úgy kívánják, a hivatal emberei utóelhajtást végeznek el. A gyerekek képzeletében ez azt jelenti, hogy az illető tüdejéből kiszívják a levegőt, majd a sorsára hagyják. Sok apróság szorongásküszöbe rendkívül megváltozott a gyakran tapasztalt eltűnések miatt. Folyamatosan rettegnek, még aki betöltötte a 12-t, az is szeretne a Szentivánéji álomban szereplő láthatatlan köpenybe bújni. A törvény azt állítja, hogy egy 12 éves emberi lénynek már van lelke (hisz már ismeri az algebrát), s ha a hozzátartozói kiállítják a Kívánatossági Nyilatkozatot és befizetik a 90 (késés esetén 500) dolláros illetéket, akkor kutya bajuk sem eshet. Pedig a bolygón energia- és üzemanyaghiány miatt szükség van a népesség radikális csökkentésére! Lassan minden elfogy a világon… Már régen eltűnt az az idő, amikor a kicsi, gyenge és ártatlan teremtményeket védelem illette meg. Eljött az az éra, amikor a törvény már csak ürügy, az édesanyák nem szülők többé, hiszen kivagyi sznobsággá, kisujjemelő divattá vált abortálni. Az ellenállók kicsiny csapata – mintha Tímár Mihály Senki-szigetét keresné -, abban reménykedik, hogy sikerülhet elmenekülniük ebből a borzasztóan barbár világból. Konisi Gaku: A föld alatti paradicsom (1972) Utópiának véltem az első oldalak után, de még erőteljesebben anti-utópia ez a rövid történet, mint az előbb elmesélt PKD-kisregény. Létrehozzák az elaggott öregek nagy állami menhelyét: mélyen a föld alatt. Szép nevet is kap: Elíziumként emlegetik. Megpihenhetnek az elmeszesedett erek, a törékeny csontok, az elfáradt idegek. A lelketlen fiataloknak sem teher tovább az öreg ember. Ezen a kényelmes, hatalmas mennyiségű ingerkészlettel rendelkező helyen elégedettek lehetnek a megérdemelt pihenésre várók. Már nem zavarja őket a család sem. Az elektronikus központi agy (Angelika) szinte minden kívánságukat teljesíti. Nem is olyan könnyű bekerülni ám ide! A várólista végtelennek tűnik, és igazán szerencsésnek mondhatja az magát, aki bejuthat a varázslatos Elíziumba. Még abban is reménykedhetnek az itt élők, hogy az orvostudomány forradalmi módszerrel rukkol ki egyszer az öregedés megállítására. A biztonságos ellátást a készletek óriási mennyisége és a 10 évszázadra elegendő üzemanyaggal feltöltött saját (nukleáris) áramfejlesztőjük biztosítja. Csak az a somízű csattanó ne lenne a mű utolsó oldalán… ! Theodore R. Cogswell: Fal a világ körül (1953) „A kételkedés a kárhozat szülőanyja.” Porgie, a távmozgatásban jeleskedő varázslótanonc nemsokára betölti a tizennegyedik életévét. A kisfiú igazán megkomolyodhatna már, hiszen eddig csak olyan dolgokon járt az esze, amit nem néznek jó szemmel a megidézés, az asztrológia, a bűbáj és a mágia birodalmában. Az iskolamester, Mr. Wickens a pálcájával is gyakran megfeddte az errefelé tiltott tárgyakat, gépeket fabrikáló nebulót. Már az a félelem is felmerült a Nagy Torony közelében élőkben, hogy az engedetlen gyermeket a rettegett Fekete Ember fogja magával vinni a világukból. Nem is olyan rég az itteniek az elbűvölt seprőnyeleken lovagolva akár 30 méter magasba is eljuthattak. A varázslattan fejlődésének köszönhetően ez a későbbiekben a felhők fölé szárnyalást eredményezte. Az adott jelenben a gyerekek már a 150 méternél jártak, a felnőttek – erősebb seprőiknek köszönhetően – a 200 m-es magasság emelkedhettek. Országukat azonban egy hatalmas (300 m magas), tükörsima felületű Fal vette körül, a többség elfogadta területük határait, a kisebbség tagjai azonban néha-néha elgondolkoztak azon, hogy mi lehet a túloldalon?! Porgie is ezek közé a nyughatatlanok közé tartozott, s elhatározta, hogy megfigyelvén a sasok repülését egy szerkezetet épít, amivel feljuthat a Fal tetejére. A siklósárkány készítése rengeteg kísérletezéssel, reménytelen próbálkozással, fájó (fizikailag is) kudarccal járt együtt. Aztán végre eljött a nap, amikor sosem látott magasságokba vitte égi gépezete. Angyalok vagy démonok várnak rá odafönn? Brian W. Aldiss: Ámen és kész (1966) Manapság, amikor naponta – menekülésképpen – órákig áhítatosan imádkozunk a számítógépünkhöz, ősi istenkeresésünk már a messzi múltban keresendő, amikor a reggelek többsége már nem üde és nem illatos, csak az acsarkodás és a veszekedés avas és áporodott szagát érezni mindenhol, akkor szükségünk van egy reményadó, jövőbelátó történetre. A 22. századi civilizáció csillagjáró korában a gépek városaiban általában csak a robotok dolgoznak. Az emberek többsége élvezi – bár képmutatóan – a gondtalan semmittevést. Néhányan azonban – mióta az istenek uralkodnak felettük – kis házi szentélyüket a vállukra vetve hobóként, LSD-mámorában úszva, lelki vigaszt keresve céltalanul kóborolnak a hatalmas szabadságban. Vannak persze, akik a munkát választják, és a Halhatatlanságkutató Intézet munkatársaként kutatják a belső űrt. Ebben az intézetben a 180 évesnél idősebb embereket, a több ezer halhatatlant ápolják. Az aszott vének a szenilitási határt átlépve újra termékeny időszakba lépnek, s bölcsességükkel, merész ötleteikkel (pl.: színnyelv, mint kiegészítő nyelv) segítik az emberiséget. A változások apránként következtek be, de a matuzsálemek zsenialitásának hála: elkövetkezett az a kor, amikor meghalt a háború, jobb, biztonságosabb élet reményében hihetnek az elkövetkező nemzedékek tagjai. Ki az a bolond, aki lázadna egy ilyen szép új világ ellen?!
+++
Harmadik típusú találkozások
Clifford D. Simak: A szomszéd (1954) Coon Valleyban az őslakosok szegény farmerek, akik konzervatív szavazóként az idők kezdetétől a republikánusokra voksoltak. Egyszer az egyik farmot egy messziről származó, idegen család vásárolja meg. Mivel a beköltözők a 300 hold földjüket szépen művelik, a birtokon igyekeznek mindent (fő- és melléképületek, gépek) rendbe hozni, rendszeretőknek, munkamániásoknak tűnnek, az itteniek hamar befogadják őket. Bár néha furcsa dolgok, érdekes jelenségek történnek a birtokukon, különleges, sosemlátott növényeket is termelnek a veteményesükben, kedvességük és segítőkészségük miatt azonban megkedvelik őket a szomszédaik, barátokra lelnek a körükben. 10 év alatt tisztes, törvénytisztelő polgárokként tartja számon őket mindenki, akikért tűzbe tennék a kezüket. Egy New Yorkból érkező újságíró azonban felkavarja az állóvizet, de pánik és hisztéria helyett furcsa, meglepő, nem hétköznapi válaszlépést kap az elzárt völgyben élőktől. Damon Knight: Négyesfogat (1953) A 23. században a 10 milliárdos népességű Földről származó két szemben álló szövetség harcol egymással a Galaxisban. Csatározásuk a japán Go játékhoz hasonlatos: területbekerítő, csak gigászi méretekben zajlik: céljuk a hódítás, bolygók, naprendszerek, övezetek birtoklása, megszállása. A nyüzsgő, bombázó harci robotűrhajók mellett türelmetlen emberi egységek is részt vesznek a küzdelemben, bár a humanoidok főleg a felderítésben, egy-egy ismeretlen bolygó feltárásában jeleskednek. Igazából 10 kemény évnek kellene eltelnie a hermetikusan zárt központú immunológiai vizsgálatokkal (idegen vírus- és baktériumok feltérképezése, védekezés az ellenséges organizmusokkal szemben), de ezt általában figyelmen kívül hagyják, és azonnal megépítik a nagyjából nyitott felderítő bázisaikat. Az első felderítők megérkezése után 50 év múlva lehetne biztonságosan telepeseket hozatni az új területekre, de hát ki tudná a rohanó, állandóan forrongó, csatározó világban ezt kivárni. Az elbeszélésben egy ökológiai felderítőcsapat tagjai közül néggyel egy szörnyű baleset történik. Egy biológusból, egy katonából, egy geológusból és egy hűségellenőrből álló különítmény szembe kerül egy idegen bolygón, egy addig nem ismert képességekkel rendelkező zöldesbarna, kocsonyaszerű, ezerarcú életformával, amely döbbenetes válaszlépésre képes az emberi szervezettel, idegrendszerrel szemben. Isaac Asimov: Mit neveznek szerelemnek? (1962) Asimov az elgondolkodtatás művésze a tudományos-fantasztikus irodalomban. Ez a novellája is mestermunka e témakörben. Emellett hihetetlenül humoros is, a többségében komoly hangvételű művek között, ezen nevettem a legtöbbet, a kötet legmulatságosabb darabja. A Tejútrendszer másik végéből, a Perseus körzetből felderítő űrhajó kering a Föld körül. A Nyomozók – nyálkás testű, nem emberszerű, fejlett entitások – vizsgálatának tárgya a bolygó élővilága. Egy – a számukra – értelmesnek tűnő faj két eltérő egyedét – hosszas előkészítés után – felvisznek az űrhajójukra, hogy kísérletezzenek velük. Szakirodalomként az idegenek a Playboy számait tanulmányozták a mindent eldöntő vizsgálatok előtt, s abból vontak le az emberi fajra ésszerű következtetéseket. Így nem csoda, ha szende szex- és a kacagtató jelenetek egész sora következik a történetben. A vállalkozás végeredményétől függ a kék bolygó sorsa, sikerül-e együttműködésre bírniuk a furcsa, eltérő kommunikációjú lényeket?! A. E. Van Vogt: A szunnyadó (1948) A nem sokkal a II. világháború után született műben az atomenergia háborús célokra való felhasználásáról, az ellenőrizetlen nukleáris kísérletek beláthatatlan következményeiről kapunk egy váteszi képet. Egy évmilliók óta óceán mosta sziget közelében békés mozdulatlanságban és némaságban nyugvó óriási lény felébred álmából. Energiához jut a kísérleti atomrobbantások melléktermékéből. A kétmillió tonnás szikladarabnak vélt roppant organizmus öntudatra ébredése után sikerül-e megértetni magunk vele? A Coulson torpedóromboló fedélzetén szolgáló haditengerészek és a szenzációs hírre idesereglő tudósok hátborzongató katasztrófájának lehetünk szemtanúi.
+++
Zárszó gyanánt Szilárd Leó: Üzenet a csillagokhoz című rádiófelhívása olvasható a Kibernetika bolygóról. Az Epilógusban a neves tudós a sci-fi műfaj lehetőségeit kihasználva kifejti a véleményét arról, hogy az emberiség jó úton jár-e. Azt kéri a Galaktika értelmes lényeitől, hogy ha képesek felfogni az üzenetét, akkor segítsenek a Földön élő lények társadalmának. Veszélyeztetve érzi őket, mert a földiek – valamilyen ismeretlen októl vezérelve – egyre nagyobb mértékben elkülönítik az Uránium 235-ös izotópot a természetes urániumtól.Ez a makacs tevékenység rendkívül veszélyes és irányíthatatlan folyamatokat képes elindítani.
Szilárd Leóról közismert, hogy ő volt az első, aki felismerte, hogy nukleáris láncreakció (és az atombomba) létrehozható. Meggyőzte a II. világháború végén Franklin D. Rooseveltet, hogy nekik kell elsőnek lenniük az ilyen fegyver kifejlesztésében. Részt vett az erre irányuló Manhattan-tervben. „Választ várunk!”
Arión Kiadó Budapest, 2009 320 oldal 2690 Ft]]>
