Syfy ma bejelentette, hogy hat órás minisorozatot készítenek az itthon is nagy sikert aratott Pörgésből, Robert Charles Wilson regényéből. A forgatókönyvet a Hipervándort és a Harcosok klubját is jegyző Jum Uhls fogja írni, a produceri teendőket Rob Morrow látja el. Az eredeti regényt 2005-ben adták ki, és aztán annak rendje és módja szerint megnyerte a Hugo-díjat is. Magyar nyelven a Metropolis Media adta ki. A történet kezdetén a Föld egéről egyszer csak eltűnnek a csillagok – egy furcsa, áthatolhatatlan felhő takarja el őket. A regény lényegében ennek a rejtélynek a megfejtéséről szól – és hogy az emberiség hogyan próbálja elhárítani ezt a veszedelmet. A Spin illeszkedi a Syfy új stratégiájába, melynek keretében igyekeznek minél nívósabb sci-fi műsort adni: a sikeresnek tekinthető Defiance és a tavaly év végén bemutatott Ascension mellett a készülő The Expanse is ebbe az irányba mutat – a Spin szintén egy komoly minisorozatuk lehet. A Pörgést a Syfy testvérvállalata, a Universal Cable Productions fogja készíteni.]]>