2008 szeptemberétől fut Amerikában, Európába egy hónap késéssel érkezett, itthon pedig a sorozatokra ráerősítő RTL Klub fogja adni hamarosan: a különös bűnügyi történetek kedvelői őrülhetnek, de örülhetnek azok is, akik a tudomány határvidékeit bejáró sorozatokat kedvelik. A misztikusoktól meg majd megkérdezzük a véleményüket. A Fringe (magyar címe: A rejtély) ugyanis egyáltalán nem misztikus és az ufonauták is teljességgel hiányoznak belőle. J. J. Abrams, Alex Kurtzman és Roberto Orci neve fémjelzi a produkciót, amely egy különös nyomozócsapat munkájáról szól. A történet szerint a hidegháború éveiben zseniális tudósok (köztük dr. Walter Bishop és a Massive Dynamic vállalat alapítója) különböző projekteken dolgoztak, mely az emberi test és agy lehetőségeinek vizsgálatával foglalkozott. Egy balesetben azonban meghalt egy laboráns, s az ezt követő nyomozás során fény derült az emberkísérletekre, aminek következtében dr. Bishop (John Noble) elmegyógyintézetbe került 17 évre. A pilotepizód egy FBI-nyomozókat érintő balesettel, illetve dr. Walter Bishop kihozatalával indít. Ám a St Claire’s Elmegyógyintézet elhagyásához gyám is kell: a kalandoréletet folytató zsenipalánta fiú, Peter Bishop (Joshua Jackson) itt lép be a képbe. A nyomozást az FBI részéről Olivia Dunham (Anna Torv) vezeti, aki barátja életét igyekszik az epizódban mindenáron megmenteni. Dr. Walter Bishop megbomlott elméje számos olyan ismeretet tartalmaz, ami a különleges esetek kibogozásakor szükség lehet, illetve hát nagyon gyorsan kiderül, hogy az esetek jórészt összefüggnek: egy Minta nevű kísérlet részei. Erről azonban nem mondok többet, már csak azért is, mert az átívelő szálról nagyon visszafogottan adagolják az információt a készítők. A lényeg az, hogy semmi misztikus nincs a sorozatban, mindent igyekeznek tudományos síkra terelni. Így bizonyítanak száz éves sci-fi elméleteket vagy éppen hihetetlennek tűnő tényeket az emberi szervezettel kapcsolatosan. Persze néha vannak olyan technikai megoldások, melyek már a jövőt idézik, úgyhogy ha címkét akarnánk a Fringe-re akasztani, azt mondanám: tudományos-fantasztikus thriller sorozat. A producerek a történetek mellett leginkább a karakterekre helyezték a súlyokat: minden főbb szereplőt meg tudunk kedvelni, korábbi cselekedetei ellenére is. A csapat összekovácsolódik, s bár akad, aki bomlasztani igyekszik, gyorsan kiderül, hogy a benne dolgozók értik a dolgukat. Magánéleti válságaik a nyomozások részesei lesznek, de ez így van jól: a mindennapok is részesei a nyomozásnak. A Fringe első nézettségi adatai voltak olyan jók, hogy a csatorna berendelte a teljes évadot, amely így 22 részből fog állni. Egyes információk szerint be tudnák fejezni ennyi rész alatt is, de szerintem jobb lenne, ha még két-három évadot leforgatnának: ennyi erő biztos akad a sorozatban.]]>