Terry Pratchettnek tervei voltak, igaz a tervek között az nem szerepelt, hogy befejezi a középiskolát, elege volt a brit oktatási rendszerből. Imádta viszont a könyveket, és saját bevallása szerint többet tanult a könyvtárban a könyvekből, mint az iskolapadban bármikor. Írni akart, és bár tudta, hogy az írás nehéz kenyérkereset, rájött, hogy újságíróként pénzt kap az írásért. “Nincs jobb alapozás az életre egy írónak annál, hogy az emberiséget különféle álcákon keresztül egy városi riporter szemével lássa.” – mondta néhány éve a The Guardiannak adott interjúban.   pratchett duckA lapnál mindenki igyekezett távol tartani magát a gyerek rovattól, ahol a születésnapokról írt tudósítások mellett rövid történeteket kellett közreadni. Pratchett azonban nem válogatott, elvállalta a rovat készítését. Itt jelent meg a The Carpet People rövid folytatásokban. Nem sokkal később Pratchett egy interjú apropóján megismerkedett Colin Smythe könyvkiadóval, aki kiadta a regényt 1971-ben. Smythe később Pratchett ügynöke és barátja lett. A The Carpet People még nem aratott akkora sikert, de tetszett az olvasóknak, és ez önbizalmat adott a fiatal írónak. A regényben már felfedezhető Pratchett vitriolos stílusa, egyedi humora, és mind a Korongvilág, mind a Sofőrök előképe: egy szőnyegbe szőtt világ, amelynek apró lakói egy rejtélyes természeti katasztrófa, a “feslés” elől menekülnek. Kevesen tudják, hogy Pratchett több science-fiction regényt is írt. Legismertebb, a Strata a hetvenes évek végén íródott, Larry Niven Gyűrűvilágának parafrázisa, finom paródiája. Ebben a könyvben jelenik meg először egy korong alakú világ, mint ötlet, de itt még szigorúan science-fiction környezetben. Pratchett ezekben az években számos lapnál dolgozott, majd végül a brit erőműveket felügyelő szervezet atomerőművekért felelős sajtóosztályán helyezkedett el. Ebben az időszakban született meg az első Korongvilág-regény, A mágia színe (The Colour of Magic), amely 1983?ban jelent meg. A regény siker lett, és Pratchett egyszer csak kapott egy hívást az ügynökétől. További hat kötetre akartak szerződést kötni vele, ami azt jelentette, hogy attól kezdve minden idejét az írásnak szentelhette. – Emlékszem, ültem a füvön, mint valami régimódi Disney-rajzfilmben, láttam a kék madarakat röpködni a fejem körül, és arra gondoltam, ha jól keverem a kártyát, akkor sosem kell immár becsületes munkát végeznem. Az volt a tiszta boldogság pillanata! – emlékezett vissza a The Guardiannak adott interjúban. Arra a kérdésre, miért kötött ki végül a fantasy mellett, így válaszolt:– Rájöttem, hogy jobban szeretem a fantasyt, ott ugyanis könnyebb a sztori köré tekerni a világot. Terry-Pratchett korongvilag Pratchett látásmódja, humora és ebből fakadóan írói stílusa egészen különleges. A Korongvilág remek játszótér a számára, ahol kicsavarja, átértelmezi és pellengérre állítja világunkat. Szereplőit szemtelenül válogatja, történelmi, irodalmi vagy éppen hétköznapi alakok karikatúráit vegyíti a tündérmesék szereplőivel, majd behelyezi őket egy fantasy klisékből emelt díszletbe, amelyet leginkább arra használ, hogy megmutassa a világunk fonákját, előszeretettel parodizálja a vallást és a tudományos életet, Shakespeare-t, a rockzenét, Hollywoodot, a pénzembereket vagy éppen az iszákos görög filozófusokat. Írásaiban visszatérő karakter a mindig nagybetűvel beszélő Halál, aki a kötelességének rabja, a hideg logika megtestesítője. NINCS ÍTÉLET, CSAK ÉN VAGYOK – mondja több ízben. Pratchett humora legalább annyira fakad helyzetkomikumból, mint abszurdból és gyilkos szójátékokból. Stílusjegye a fejezetekre történő tagolás hiánya, és a több oldalon átívelő lábjegyzetek.1989-ig további hét Korongvilág kötet látott napvilágot, köztük a Mort, a Vészbanyák (Wyrd Sisters), és a Piramisok (Pyramids). Pratchett 1990-ben azonban két teljesen eltérő kötettel rukkolt elő. Ekkor jelent meg a Sofőrök (Truckers), a Mana-trilógia első kötete, amely sokak szerint Pratchett legjobb írása, valamint Elveszett próféciák (Good Omens), amely mások szerint az. Utóbbit Neil Gaimannel közösen írták, kettőjük stílusának zseniális keveréke a regény. Tavaly, amikor a BBC elkészítette az Elveszett próféciák rádiójáték változatát, Neil Gaiman így emlékezett vissza egy interjúban: – Amikor írtuk, elég feszültek voltunk mindketten. Ha egy olyan könyvet ír az ember, amelynek a főszereplője az antikrisztus, némileg aggódhat azon, hogy nem lesz-e szükség majd felkutatni Salman Rushdie-t és bekéredzkedni a vendégszobájába. De kijött a könyv, és az emberek elolvasták, aztán újraolvasták, és újraolvasták. A kilencvenes években beköszöntött a “Korongvilág-őrület” időszaka. Pratchett további remek regényekkel örvendeztette meg a rajongókat, ekkor születettek olyan klasszikusok, mint a Kisistenek (Small Gods), Erik (Eric), a Gördülő kövek (Soul Music), a Carpe Jugulum és a Vége a mesének (Witches Abroad). Emellett a kiadók ontották az egyéb, kapcsolódó kiadványokat, Pratchett közreműködésével térkép, illusztrált kötet, útikönyv, szerepjáték és számítógépes játék látott napvilágot. Pratchett az eladási listák élére került, volt olyan év, hogy Nagy-Britanniában minden tizedik eladott könyvből egy valamelyik Korongvilág kiadvány volt. Hiányzott azonban a szakmai elismerés, Terry Pratchettet elkönyvelték egy piszok gazdag humoros írónak. A helyzet alapvetően az olvasók nyomására változott meg, 1998-ban kapta első magas rangú állami kitüntetését, a Brit Birodalom Rendje tiszti fokozatát (OBE), 2001-ben pedig a brit könyvtárosok neki ítélték a legjobb gyerekkönyvért járó díjat, a Carnegie Medált. Igaz, utóbbit nem egy Korongvilág regényért, hanem a Fantasztikus Mauricius és az ő tanult rágcsálói (The Amazing Maurice and His Educated Rodents) című ifjúsági regényéért kapta. Pratchett számára a legnagyobb elismerés 2003-ban érkezett, amikor A nagy könyv című BBC műsorsorozat végén Charles Dickens-szel fej-fej mellett öt regénnyel végeztek a legjobb 100 könyv listáján. Pratchett lett egyúttal az egyetlen szerző, akinek 15 könyve is felkerült a legkedveltebb 200 kötet listájára. A Mort, amely a legjobb helyezést érte el, a 65. helyen végzett. Terry Pratchettet ezt követően érthető okból már nem foglalkoztatták a díjak. 2005-ben a WorldConon Hugo-díjra jelölték a Going Postalt, ő azonban visszautasította a jelölést, mondván, túl sok stresszel járna izgulni a díjért, inkább a találkozót szeretné élvezni. II. Erzsébet 2008-ban lovagi címet adományozott neki. Sir Terry Pratchett pedig annak rendje és módja szerint kardot kovácsolt magának, ahogy régen szokás volt a nemesek körében. pratchett kardPratchett több mint negyven Korongvilág-regényt írt, az utolsó kötetet 2014 augusztusában fejezte be, a regény posztumusz jelent meg egy évvel később The Shepherd’s Crown címmel. És ahogy a címéből is kitűnik, a történet Sajogi Stefánia (Tiffany Aching) újabb kalandjait meséli el. Egyébként Pratchett egyik utolsó interjújában elárulta, hogy nagyon megszerette a talpraesett lány karakterét, és nagyon élvezte annak idején a Csip-csap népek (The Wee Free Men) írását. A másik kedvenc témája az ankh-morporki városi őrség volt, a köteteken jól érezhető, hogy Pratchett kedvelte és igazán ismerte a brit krimiket. A könyvesboltok és számítógépes játékok után (a kilencvenes években készült, felejthető animációs filmeket követően) végül a 2000-es évek vége felé a Korongvilág meghódította a tévécsatornákat is. A mágia színe ugyan máig megosztja a rajongókat, a Vadkanapó és különösen a 2010-ben David Suchet főszereplésével készült Going Postal azonban egyöntetűen pozitív fogadtatásban részesült. Pratchett mindegyik adaptációról pozitívan nyilatkozott, talán azért, mert pontosan tudta, mennyre nehéz tető alá hozni bármilyen filmes projektet. Pratchett , Gaimannel ellentétben, ugyanis a mozival nem volt ilyen szerencsés, pedig az Elveszett próféciák megfilmesítésével évekig bajlódott Gaimannel közösen. 2002-ben már egészen odáig jutottak, hogy megvolt a főszerepre Robin Williams és Johnny Depp. Azonban a hollywoodi stúdiók elutasították, mondván, hogy ki kíváncsi egy olyan fantasyre, amelyben Depp játszik? Szomorú, de mindez néhány évvel A karib tenger kalózai előtt volt. – A filmes projektek kapcsán köztem és Neil között az a különbség, hogy Neil egészen addig nem hiszi, hogy megvalósul, amíg ott nem ül a moziszékben, popcornt majszolva, én pedig egész egyszerűen nem hiszem, hogy megvalósul – mondta Pratchett egyszer. Negyven év kihagyás után Terry Pratchett visszatért a science-fictionhöz, és Stephen Baxterrel közösen nekiláttak egy grandiózus munkának, a The Long Earth ciklusnak. Az eredetileg öt kötetesre tervezett sorozatból három jelent meg mostanáig, a negyedik kötet várhatóan idén lát napvilágot, és a hírek szerint az ötödik kötetet Baxter fogja befejezni. 2007-ben az Alzheimer-kór egy speciális változatát diagnosztizálták Pratchettnél. Látszólag nem esett kétségbe, tovább dolgozott, igaz az utolsó években már nem tudott gépelni, ezért hangfelismerő szoftvert volt kénytelen használni a munkához. Egyetlen dolog volt, amitől félt, hogy a betegség megfosztja az utolsó időszakban a méltóságától, ezért maga szerette volna megválasztani azt az időpontot, amikor távozik. Mivel Nagy-Britanniában az eutanáziára nincs lehetőség, Pratchett kampányt indított, hogy kiharcolja ezt a jogot. Népszavazást akart. A BBC-vel közösen, Choose to Die címmel készített egy dokumentumfilmet, amelyben személyes és más betegek példáján keresztül mutatta be, mennyire fontos sokak számára, hogy akkor legyen vége az életnek, amikor még emberként ezt a döntést meg lehet hozni. A dokumentumfilm számos rangos díjat elnyert, és hozzásegítette a briteket ahhoz, hogy jobban megértsék a kérdést, de az eutanázia továbbra sem engedélyezett az Egyesült Királyságban. Feleségével, Lynnel több, mint 40 évig voltak házasok, lányuk, Rhianna Practhett, aki maga is író, forgatókönyvíró, számos ismert számítógépes játék sztoriját írta. A család évekig Somersetben élt, majd a kilencvenes években Pratchették a Salisburyhez közeli Broad Chalkban vásároltak egy majorságot. Ahogy maga fogalmazott, idejét írással, sétával és számítógépezéssel töltötte, vagy éppen a kertjében épített csillagvizsgálóban nézte az éjszakai égboltot szeretett macskáival. Humanistaként kiemelkedő támogatója volt a British Humanist Associationnek, valamint a National Secular Societynek, utóbbi civil szervezet az állam és a vallás teljes szétválasztásáért dolgozik, egyik legfontosabb programjuk az állami iskolákban az egyházi befolyás megszüntetése. Az iskolai évekről rossz emlékeket őrző Pratchett mélységesen egyetértett ezekkel a célokkal, és ha kérdezték, mindig kerek?perec megmondta a véleményét az egyházról és vallásról. Bőkezűen támogatta a High Wycombe-i könyvtárat, azt a könyvtárat, ahol gyerekkorát töltötte, és amelyet, a középiskolával ellentétben annyira szeretett. A Korongvilágot Rhianna viszi tovább, ám több regény valószínűleg nem fog születni. Pratchett néhány éve Narrativia Ltd. néven céget alapított a lányával és néhány filmes baráttal közösen, ez a cég jelenleg is dolgozik a Csip-csap népek, valamint egy, az Ankh-Morporkban játszódó szatirikus krimisorozat, a The Watch megfilmesítésén. A jövő az adaptációké és a spin-offoké, a Pratchett halálával keletkező űrt senki nem tudja, és nem is fogja tudni betölteni. .– Van egyfajta düh Terry Pratchett írásaiban: ez a düh hajtotta a Korongvilágot – mondta Neil Gaiman a Radiotimes-nak. – Benne van az iskolaigazgatóval szemben érzett harag, aki úgy döntött, hogy a hat éves Terry Pratchett sosem lesz elég okos ahhoz, hogy letegye a 11-plus vizsgáit; az öntelt kritikusokkal szemben érzett düh, és azokkal szemben, akik azt gondolják, a vicces ellentéte a komoly; a korai amerikai kiadóival szemben érzett indulat, akik képtelenek voltak sikerre vinni a könyveit. – A harag mindig ott volt, ez volt a motor. Amikor Terry megtudta, hogy az Alzheimer egy ritka, kezdeti formája támadta meg, másfelé irányult a dühe: dühös volt az agyára és a génjeire, és még dühösebb az országra, amely nem engedi meg neki (és másoknak, akik ugyanebben az elviselhetetlen helyzetben vannak), hogy megválasszák a módját és az idejét a távozásuknak. – És ez a düh, nekem úgy tűnik, Terry igazságérzetéből fakad. Ez az az igazságérzet, ami Terry munkájának, írásainak is az alapja, ami az iskolából az újságírás, a SouthWestern Electricity Board sajtóirodája, majd a világ legjobban kedvelt és eladott írójává tette.

Michaleczky Péter

]]>