Anthony Sheenard, azaz Szélesi Sándor 1969-ben született. Tizennégy évesen egy vidéki sci-fi klub keretein belül ismerkedett meg a műfajjal. Első novellája 1985-ben jelent meg egy klubfanzine-ban, amely a Kvark nevet viselte. A kilencvenes évek elején, a rendszerváltás után megéledő kulturális érában több rövid élettartamú sci-fi magazin (Orion, Vega, Vénusz) szerzője volt. Ezután történészként szerzett diplomát. A felsőoktatásban eltöltött éveket Városalapítók című regény ötletének kidolgozására is felhasználta. A megjelenési lehetőségek a fantasy felé irányították figyelmét, 1994-től a Cherubion kiadó fantasy antológiáiba írja egy mackótermetű varázslóról szóló humoros novellasorozatát.
Szélesi Sándor első regénye egy orvosi krimi volt 1996-ban. Egy évre rá már sci-fi íróként ismerték el: a Városalapítók című kötet kiérdemelte az év legjobb SF-regényéért járó Zsoldos Péter-díjat. A regény a klasszikus hagyományokat felidézve egy többgenerációs űrhajó hatvanéves útjának hat utolsó napját írja le. Ehhez a kiadó kérésére a szerőnek angolszász álnevet kellett választania, SF-regényeit azóta Anthony Sheenard néven publikálja.
Három iróniában és fekete humorban bővelkedő fantasy regény és egy sci-fi horror után 1999-ben jelent meg A holtak galaxisa című könyv, amely választópont volt a szerző munkásságában. Ennek York Ketchikan, a később a Mysterious Universe-ben is fontos szerepet játszó karakter volt a főhőse. A történet a 30. század végi misztikummal átszőtt hightech világban játszódik, amikor is kiderül, hogy a szupercivilizációknak különleges terveik vannak az emberi fajjal. A főszereplő egy műkincskereskedő kalandor, aki egyre közelebb jut a titokhoz.
A szerző 2000-ben a Kalandor kiadó művészeti vezetője lett és egy magyar fantasy legendáriumot indított el, melynek három kötete jelent meg eddig. 2002-ben Michaleczky Péterrel és Németh Attilával közösen megalapította az Ãtjáró SF&F Magazint, amelynek főszerkesztője lett. A magazin sci-fi és fantasy novellákat, esszéket és kritikákat közölt leginkább, és két és fél évig működött. Első születésnapján került megrendezésre az első Ãtjáró Fesztivál, amelyből azóta egy egész éven átívelő rendezvénysorozat nőtte ki magát.
A szerző, szerkesztő egy évvel később már az Inomi kiadó kötelékében folytatta a Mysterious Universe, és abban a 3. évezred történetének kidolgozását. 2005-ben York Ketchikan-sorozata mellett új főhőssel jelentkezett. A Gin Bowman regényekben már nyoma sincs a Ketchikan-féle humoros, kalandos hangulatnak, ezekben a művekben a 24. század végének egy komor, kissé paranoiás arca jelenik meg. A sorozat első kötete, a Sötétség előtt 2005-ben újabb elismeréseket hozott a szerzőnek: a szakmától újabb Zsoldos Péter-díjat kapott, ugyanakkor elnyerte a frissen alapított Nova díjat is, melyet az olvasók szavaznak meg az év legjobb SF-regényének.
Szélesi Sándor sci-fi regényeiben egyre inkább a komolyabb témák nyernek teret: a Bowman-sorozat hátterében a megismerhető igazság és az egyéni érdekek által eltorzított valóság kettősének középpontjában hánykolódó ember áll. Most készülő regényében, A hetedik ajtó-ban a vallás és a tudomány határán egyensúlyozva villantja fel az egyén morális létének tartóoszlopait.
Ãrói munkásságának középpontjában a science-fiction áll, habár publikált fantasyt, thrillert és szépirodalmi novellákat is. Ãr forgatókönyveket (éppen egy Robert E. Howardról szóló kisjátékfilmen dolgozik), szerkeszti a Mysterious Universe sorozatot, melyhez tavaly több szerző is csatlakozott és főrendezője az Ãtjáró Fesztiválnak. Főszerkesztője egy SF irodalomelméleti kiadványsorozatnak is, melynek első kötete május végén lát napvilágot, és egyaránt foglalkozik a magyar és a világ SF-áramlataival, szerzőivel.
Lásd még:
Szélesi Sándor
]]>