Star Wars tévésorozatból – ezt maga George Lucas nyilatkozta egy interjúban. Rick McCallum, az előzménytrilógia producere egy picit pontosította a dolgokat a tervezettel kapcsolatban. Egyfelől, tisztázta, hogy a korábbi hírekkel ellentétben nem leforgatott jeleneteket jelent az 50 órányi anyag, hanem forgatókönyveket – pontosabban, forgatókönyvek harmadik draftjait. Három-négy éven belül pedig a forgatások biztosan nem kezdődnek meg – hiába van meg a forgatási helyszín, amely Csehországot jelenti. (A korábban kiszivárgott pletykák szerint egyébként Magyarország is esélyes helyszín volt egészen sokáig.) Legkorábban tehát négy, de inkább öt éven belül kerülhet a képernyőkre a Star Wars tévésorozat. McCallum elmondása szerint a televíziós ipar teljes átalakuláson megy keresztül, senki sem tudja igazán, hogy mi is lesz itt öt év múlva – mostanában leginkább a reality sorozatok mennek. De ha végre elkészül a sorozat, akkor az izgalmas lesz – bár lehet, hogy nem egészen az a Csillagok Háborúja, amire mi számítunk. „Alapvetően olyan lesz, mint a Keresztapa: a Birodalom szép lassanként felépíti hatalmi bázisát a galaxisban. Arról fog szólni, hogy mi történik Coruscanton, a galaktikus fővárosban; alvilági főnökök egy csoportjáról fog szólni, akik itt élnek, és a drogokat és a prostitúciót uralják” – mondta el a producer. Úgy tűnik, hogy egy Star Warsba oltott Boardwalk Empiret terveznek a háttérben, mi nem tudjuk, mennyire kellene ennek örülni. I’ve a bad feeling about this.]]>