Debreceni Anime Egyesület és a Kapu Távoli Világokra – Debreceni Képregény és Szerepjáték Egyesület ismét egész napos rendezvényre hívja a szerepjátékok, az anime és a képregények szerelmeseit. A helyszín Debrecen, Medgyessy Ferenc Gimnázium („Tócóskert”, Holló László sétány 6.) az időpont pedig 2009. február 21-e. A két egyesület tavaly szervezte meg elsõ találkozóját „Távoli Világok Arcai” néven. A sikerre való tekintettel, idén is egy hasonlóan érdekes és izgalmas rendezvénnyel várnak minden érdeklõdõt 2009 februárjában, Debrecenben. A találkozót idén „Országos Szerepjáték, Anime és Képregény Est” (OSzAKE) néven rendezik meg. Az új név, új helyszín és a megújult programok azonban a megszokott hangulatot fogják majd hozni. A szerepjátékos vendégeket a vásár örömei mellett mesélők várják számtalan világból, olyanokból, mint a M.A.G.U.S, World of Darkness, Shadowrun, Star Wars és Középfölde. Ezek mellett szerepjátékosoknak illő feladat, verseny vár mindenkire, aki hajlandó a vásárban hajhászni annak apró kincseit. Hasznos információ a rendezvény honlapján (oszake.fw.hu) lelhető fel. Ám ha mégis maradnának megválaszolatlan kérdések, azokat a fórumon lehet feltenni a szervezőknek, valamint a oszake@gmail.com e-mail címen. Időpont: 2009. február 21. (szombat) Helyszín: Debrecen, Medgyessy Ferenc Gimnázium („Tócóskert”, Holló László sétány 6.) Szervezõk: KTV (Kapu Távoli Világokra Egyesület) vilagok.extra.hu DAnE (Debreceni Anime Egyesület) deane.extra.hu]]>
A szerzőről
sheenard
Szélesi Sándor író, szerkesztő, forgatókönyvíró. Az Átjáró SF irodalmi magazin főszerkesztője volt, a Mysterious Universe sorozat egyik "szülőatyja", többszörös Zsoldos-díjas, 2007-ben az ESFS a legjobb SF írónak választotta. A kezdetek kezdetétől az SFportal szerkesztője.