Új, ingyenesen látogatható sci-fi rendezvénysorozat indul Budapesten, SFportal Meetup néven, a tervek szerint havi rendszerességgel. Az előadók alkalmanként a tudományos-fantasztikus művészet öt-öt fontos területét járják körbe, legyen az irodalom, képzőművészet, film, technológia, tudomány vagy játék. Egy alkalommal 5 előadás, egyenként mindössze 5 percben – lényegretörően és izgalmasan, majd a közönséget bevonva interaktívan megválaszolva a kérdéseket. Első alkalommal a fókuszban a cyberpunk, a Mars-szimulációk, a videótelefon, a „hivatalos” irodalom és a sci-fi kapcsolata – valamint aktualitásként a hazai sci-fi könyvkiadás helyzete. A videótelefonálás szerves része a sci-fi történeteknek, a mai okostelefonokhoz képest a Star Trek kommunikátorai ócskaságok – pedig már az 50-es éveket megelőzően is kísérleteztek a technológiával. Minden sci-fi próbaköve, az, amikor a film/könyv elején felvillanó dátum végül elérkezik. 2001 nem az űrodüsszeia éve lett, és most az sem tűnik valószínünnek, hogy tíz éven belül a Szárnyas Fejvadászból ismert világ polgárai leszünk. Hová tűnt a cyber-punk lelkesedése? Itt van velünk mint megvalósult utópia, de a net titkos barlangjaiban bujkál, vagy inkább az antikváriumok és olcsó DVD-k archívumaiban rejtőzik? A 18. századig nagyjából minden, amit írtak, beletartozott az irodalomba (a levéltől a filozófiai értekezésig), és a modern értelemben vett regény például csak ezt követően jelent meg – hogy egyből ki is vívja a műveltek ellenérzését, akik egyszerűen csak cselédlépcső-irodalomnak nevezték. Ma mintha hasonló hozzáállást tapasztalnánk a “magas irodalom” felől nézve több kategória, így például a sci-fi felé is. Ez esetben nem is annyira az a kérdés, hogy igazuk van-e a fanyalgóknak, hanem egyfelől inkább az, hogy a sci-fit például mint minősítő, vagy pedig mint besoroló kategóriát használjuk-e, és megkülönböztethető-e a szépíró a sci-fi szerzőtől? A Utah állambeli Mars-szimulációs bázison, a Mars Desert Research Stationon egy hatfős magyar legénység szkafanderekbe bújva próbálta ki, milyen nehézségekkel találkozatnak a jövő Mars utazói. A feladatok és a problémák itt teljesen mások voltak mint a “Földön”. Két “Marson” töltött hét tapasztalatainak és tanulságainak összefoglalása egy magyar marslakó szemszögéből. Az utóbbi hetekben a könyvkiadók lázongásának lehetünk szemtanú – akik szeretnék a számukra gyilkos magyar könyvterjesztési rendszert megváltoztatni. Megöli-e a hazai sci-fi könyvkiadást a nagykereskedelem? Miért fontos az olvasónak, hogy legyenek független könyvkiadók, azaz mit veszítene, ha nem lennének? Mi fenyegeti ma a függetleneket Magyarországon? Van megoldás? Mit tanulhatunk a nyugati példákból? Ezekről a témákról szól az előadás, és – szembemenve a mai pesszimista jóslatokkal – egy reális, már a közeljövőben megvalósuló kiutat is igyekszik megmutatni. Az SFportal Meetup ingyenesen látogatható, a Deák tértől 5 percre található Főnix Klubban (1061. Paulay Ede u. 5.) – az első alkalom 2009. április 23-án, csütörtökön, este 19:00-tól.]]>