A júniusi Galaktikát csak relatíve későn, egy héttel ezelőtt sikerült beszereznem. Ahogy belelapoztam, azonnal feltűnt, hogy megváltoztak a lapok, környezetbarátra cserélődtek az oldalak. Ez szép és alapvetően semmi gondom nem is lenne vele. DE. Milyen érdekes, hogy ilyen felvezető mondatok után kapásból sejthető, hogy jönni fog ez a szó, nem? Az első szó jogán azt olvasom, hogy ez a mi, azaz az olvasóközönség határozott kívánsága miatt van így. Jó, legyen, nem tudom mindenki véleményét, így ezt elfogadom. No de azért azt sugallni, hogy ez a papír drágább, mint az elődje volt, az azért már egy kicsit durva dolog, hisz nyilván költséghatékonyabb és kevésbé míves ez a papír, mint elődje, ne állítsa (és ne is sugallja) már nekem senki ennek az ellenkezőjét, mert nem veszem be. Ez csak olyan fapados jellegű az eddigi kivitelhez képest, amivel mondom, nincs semmi gond az ég világon. Hiszen ezt az újságot a tartalma miatt olvasom és tény, hogy a fényes papír miatt többet hunyorogtam volna a füredi strandon. Viszont azok után, ami egynapnyi olvasás alatt történt az újsággal, megjegyzem, hogy inkább olvasnám a fényes papírt – napszemüvegben. Ugyanis az új újság – és itt leszögezném, hogy igenis rendeltetésszerűen használom, nem gyűrögetem, nem rángatom – LAPJAIRA HULLOTT. Ergo ha marad ez a papír, akkor ne sajnálják ki a jövőben a ragasztót a kötésből, mert a jelenlegi mennyiség kevés. 870 Ft pedig 870 Ft – és ezért elvárom, hogy még akkor is egyben legyen az újság, amikor a végére érek. Ugyanis gyűjtöm. Nem szeretnék egy ilyen malőr miatt letenni ezen szokásomról, de muszáj hangsúlyoznom, hogy ez az incidens úgy felbosszantott, hogy még a novellák olvasmányértékéből is levett egy 8-ast és elgondolkoztam azon, hogy a jövőben megvegyem-e vagy inkább csak kölcsönkérjem valakitől, akit az ilyen bakik nem zavarnak, esetleg olvasás után amúgy is kidobná. Például Ballard Halálos zuhanásánál már azon morogtam, hogy mit keres ez a novella egy sf tematikájú lapban – amikor nem is az. És mekkora pech, hogy nem az a pár oldal bírt kihullani, hanem a folytatásos kisregény – ami viszont érdekes. Forrás: Sayed.SFblogs.net]]>