A Galaktika magazin áprilisi számában folytatódik Lucius Shepard amerikai kultszerző Hugo-, Nebula- és World Fantasy-díjra egyaránt jelölt kisregénye, a „Kövön átszüremlő csillagok”. A hónap központi témája a repülés jövője, ehhez kapcsolódik David H. Keller klasszikus novellája, „A vértelen háború”, mely a robotrepülőgépek ötletét előlegezte meg, már 1928-ban. A Nemzetközi Könyvfesztiválra hazánkba látogató Robert J. Sawyernek is olvasható egy írása a lapban, „A Sas leszállt” címmel – ez akár dedikáltatható is lesz a szerzővel április 24-én, a Millenárison. Lovas Lajos új elbeszélése maró szatíra az oktatásügy jelenéről-jövőjéről, míg a lapszám másik magyar írója, Kánai András egy rendkívül szokatlan szuperhős-történettel áll elő. A retro-rovat Theodore SturgeonAz ember, aki elveszítette a tengert” című gyönyörű, drámai írását közli újra, és két megemlékezés is helyet követelt magának ezúttal: William Tenn amerikai szerzőt „Fel, keletre!” című elbeszélése búcsúztatja, Robert T. McCall festőt pedig a lap illusztrációs anyaga. Ebben a hónapban az interjú Rafael Marínt szólaltatja meg, a SHERLOCK HOLMES ÉS AZ EINSTEIN-GYÁR íróját. Olvashatók még cikkek többek közt egy internetes Star Trek-játékról, a „9” című új animációs filmről, egy könyvről, ami a 101 legfontosabb SF-filmet veszi sorra; az energiatakarékosság jegyében a lap bemutat még egy ökokonyhát, egy különleges komputer-egeret és egy nem kevésbé rendhagyó, hintaszék által működtetett lámpát. A Galaktika 241. számát keresse az újságárusoknál vagy a Galaktika boltban!