Nos, lefutott a Terminátor – Sarah Connor Krónikák második évada, a tervezett huszonkét rész, és persze, hogy nincs még vége, sőt, mintha csak most indulnának be igazából a dolgok. Röpke, spoilerektől sem mentes gondolatsort olvashattok most a Magyarországon megbukott sorozatról Szélesi Sándor tollából. A poénokat azért a szerző igyekszik nem lelőni.
Az első évad, amely a forgatókönyvírók sztrájkja miatt töredékesre – csupán kilenc részesre – sikeredett viszonylag epizódszerű volt. Az alaptörténet minden bizonnyal ismert sokak számára: Sarah Connor túlélésre, stratégiára és háborús tudományra okítja a fiát, hogy az egyszer majd szembe tudjon szállni a Skynet gépkatonáival. Miközben a világ Sarah-t őrültnek és gyilkosnak hiszi, ők nem csak menekülnek, de megpróbálják megelőzni az Ítélet Napját azzal, hogy felderítik azokat a személyeket, akiknek a munkája hozzájárult a Skynet kifejlesztéséhez. Mondom: az első évad könnyen követhető, epizódról epizódra. Itt felderítik a legmodernebb sakkozógépet, amott megsemmisítik. Felkutatnak raktárakat, ahol a gépharcosok fémkészlete gyűlik. Szabotálnak gyárakat, amely húsz év múlva energiához juttatná a masinákat… s így tovább. Van egy kis időugrás, megjelenik az FBI nyomozója, szóval kalandos és akciódús részeket láthattunk, amelyek íve áthúzódott a második évad elejére – persze némi hatalmi átrendeződéssel. Aztán a második évad közepe tájékán valahogy megváltozik a sorozat: Sarah és John, illetve segítőik – Derek, a nagybátyja, illetve a fém Cameron – hirtelen nem akcióznak annyit. Feltűnik két ismeretlen nő, az egyiknek terve van, a másik meg elcsavarja John Connor fejét. Hamarosan kiderül, hogy a terv ehhez a szerelemhez kötődik, s egyfajta belső ellenállás szervezte a jövőbeli ellenállás sorai között, akiknek nem tetszik, hogy vezérükhöz (a múltban és a harcok alatt is) túlságosan is közel áll Cameron. Nem lövöm le a szál végét, ám miközben ezt követjük, közben Sarah is megvívja a maga harcát: megszállottként hajt egy nyomot, ami három festet ponthoz köthető. Rá is bukkan valamire, amiről nem tudja meg, hogy mi – de igazából mi se. És ez a második évad rettentő nagy problémája, sokkal több az elvarratlan szál, mint az elvarrott. És nem azt tekintem elvarrásnak, hogy a végén főszereplőket áldoznak be. Szóval párhuzamos történések sorát követjük végig ezekben az utolsó részekben. Sokkal több a flashback, a visszatekintés a múltra és (igen, visszatekintés) a jövőre. Ha itt kimarad a nézőnek egy rész, bizony sérülhet a történet íve. A megannyi szál azonban sok megoldást nem szül, sok minden nem derül ki, és a végén engem azért már frusztrált, hogy a Connor család ennyire egy helyben topog, s mintha nem jutnának előre. Kicsit paranoidak lesznek, meg külön utakon járnak, gépet meg egyet se pusztítanak el. Holott ezért élnek. Van egy szál azonban, a Zeira Corp. és az azt vezető folyékony T-modell története, amely a film végére fontos lesz, és sok mindent megvilágít. A 22. rész végének megoldása merész és mellbevágó, a történet sok apró hibáját megbocsáthatóvá teszi, és a sztori lezáratlan szálainak kibogozásában is segít. Mindezzel együtt azonban a hirtelen előrángatott időparadoxon azért az időutazás logikai buktatóinak és a Terminátor sorozat időmodelljének átgondolását is maga után kellene vonja… A végére csak annyit, hogy a Terminátor – Sarah Connor Krónikák a hibái ellenére is remek szórakozást nyújtó sorozat, és érdemes lenne folytatni. Sci-fiben kellemes, komoly és szórakoztató. A végső képsorok sokat sejtetnek, merészebb irányokat, és talán egy harmadik évad visszamenőleg is megmagyaráz sok mindent. Ha az RTL rászánja magát a hazai vetítés folytatására, én csak üdvözölni tudom, bár szerintem az új évadokat nem veszik meg. Sebaj, marad a net és a DVD forgalmazás.]]>A szerzőről
sheenard
Szélesi Sándor író, szerkesztő, forgatókönyvíró. Az Átjáró SF irodalmi magazin főszerkesztője volt, a Mysterious Universe sorozat egyik "szülőatyja", többszörös Zsoldos-díjas, 2007-ben az ESFS a legjobb SF írónak választotta. A kezdetek kezdetétől az SFportal szerkesztője.