AcélgólemSzilágy Zoltán Acélgólem című regénye első ránézésre ezek közé tartozik, talán leginkább a terjedelme (mindössze 150 oldal) miatt.  A borító és a borítószöveg az acél és gőz világához kapcsolódó steampunk regényt ígér, de ez csak nagyon távolról igaz. A történet első világháború idején játszódik, nyomokban van acél is, meg gőz is, de ez édeskevés a valódi steampunkos hangulathoz. Van viszont helyette egy Brandon Cole nevű kódfejtő, akinek meg kell találnia a címben emlegetett Acélgólemet, és megfejtenie a titkát. A cselekmény egyszerű, de eseményekben és fordulatokban nagyon gazdag. A főszereplő kódfejtő és kísérői karaktere így a háttérbe szorul, a terjedelem matt nincs hely és idő a részletes jellemzésükre, ahogy sajnos nincs hely a kódfejtés mikéntjének részletezésére vagy egyéb tudományos apróságokra sem. Összességében nehéz volt eldönteni, kiknek is szól az Acélgólem, a kiadó profilja miatt, és mivel a kötet vékonyka és könnyen olvasható, adódik a feltevés, hogy ifjúsági regényről van szó. Ugyanakkor a regény egyértelműen a felnőtt közönség felé nyit a komor, nyomasztó történetelemekkel. A háttérvilág a multiverzum elvén alapul, a világ párhuzamos dimenziókból áll, amelyeket ez esetben szféráknak neveznek. Minden jelentős változás (végtelen vitát lehetne kezdeni, hogy mi minősül „jelentősnek”, ettől megkímélnék mindenkit) leválaszt és elindít egy új világot. Minél régebben váltak el egyes szférák egymástól, annál nagyobbak a különbségek, logikus, valahogy így működik az evolúcióban is. A szférák között lehetséges az utazás, bár egyáltalán nem hétköznapi, inkább kényelmetlen és néha veszedelmes. A Káoszszív következő kötetében talán ez már nagyobb szerepet kap. A várakozás a legmeghatározóbb érzés az Acélgólemmel kapcsolatban. A regény jó ötletek és lehetőségek ellenére vázlatszerűnek hat, ami kár, mert egyes elemek és momentumok egyértelműen felpiszkálták az érdeklődésemet. Ami elsőként feltűnik, az a komorra hangszerelt történet, amihez igazodnak a díszletek is (a háborús front és a hátország).  A főszereplő az első oldalakon elveszíti a családját, majd a pszichiátrián köt ki, mert megjelenik előtte a fia meg a felesége, akik magukhoz édesgetnék a túlvilágra. A halott-látás ad egy hátborzongató alaphangulatot a regénynek, csak ebből a momentumból lehetne egy ütős pszichothrillert írni.  A másik csemege, hogy mi történik, ha valaki egy olyan szférába látogat, ahol már él belőle egy? A Doppelgängler-jelenség  komoly irodalmi hagyományokkal rendelkezik, Edgar A. Poe, Oscar Wilde vagy akár Babits Mihály is élt a (démoni) alakmásban rejlő lehetőséggel. Az Acélgólem esetében a párhuzamos dimenziók közti utazás miatt valóban lehet egy világban kettő ugyanabból az emberből. Csavart jelent, hogy a két alakmás agya kapcsolatba lép egymással, ha egy időben alszanak. Ilyenkor nem álmodnak, hanem testet, életet cserélnek… Az ilyen nyomasztó apróságok alapján engem egy kiteljesedett, kifejtett változata izgatna a történetnek, erre megadja az esélyt a novemberben megjelenő második kötet, az Acélhadsereg, ami állítólag jóval vaskosabb lesz, emellett ősszel megjelenik a szerző egy másik terjedelmesebb regénye is.]]>