4 nap a könyv és a képregény körül

az ezüst hétvégén a budapesti Akvárium Klubban

 

Minden könyv-és képregénykedvelőt várunk december 13. és 16. között az adventi időszak egyetlen, nagyszabású tematikus rendezvényén – a karácsonyi KönyvFiesztán. A négynapos eseményen kicsiknek és nagyoknak, változatos programok keretében, ötven hazai könyvkiadó mutatja be újdonságait, sztárszerzőit. A KönyvFiesztához kapcsolódó, hagyományos képregényes találkozó – a Hungarocomix – résztvevői ezúttal is szemgyönyörködtető meglepetésekkel készülnek. A karácsonyi ajándékozást is megkönnyítő rendezvény valamennyi programja ingyenes.

Hagyományteremtő szándékkal rendezi meg idén először a Szerep Művészeti Alapítvány, együttműködésben a két nagy könyves közösséggel – a moly.hu és a rukkola.hu csapatával – a főváros szívében, Európa egyik leghíresebb karácsonyi vásárától egy ugrásnyira, az Erzsébet téri Akvárium Klubban a Karácsonyi KönyvFiesztát. Az ezüst hétvégén csütörtöktől vasárnapig zajló eseményen, az Akvárium Klub két nagytermében hagyományos könyves standokon várják a kiadók az olvasókat, a programok pedig három különteremben zajlanak majd.

A hazai könyvpiac hagyományosan a legnagyobb forgalmat a karácsonyt megelőző időszakban bonyolítja. Az elmúlt években azonban hiányzott egy olyan esemény, amely ekkorra időzítve koncentráltan ad lehetőséget a kiadók és a vásárlók közvetlen találkozására, ahol a nagy karácsonyi nyüzsgésben az olvasók pihenésképpen kedvenc szerzőikkel is szót válthatnak, avagy beülhetnek egy jóhangulatú felolvasásra.

Az esemény keretében a látogatók:

–      dedikáltathatják frissen vásárolt vagy korábbi kedves köteteiket a résztvevő neves szerzőkkel;

–      beszélgetéseket, könyvbemutatókat, felolvasásokat, koncerteket hallgathatnak egy jó kávé vagy egy pohár forralt bor mellett;

–      kedvezményesen, közvetlenül a kiadótól vásárolhatják meg a legfrissebb és legnépszerűbb könyveket és képregényeket

–      A legkisebbeket gyermekprogramokkal is várjuk a hétvégén.

A szervezők meghívását a hazai könyvpiac szinte minden fontos szereplője elfogadta. Az 50 résztvevő kiadó mellett a két könyves közösség is játékokkal, dedikálásokkal, ajándékokkal várja a megjelenteket.

További információk az esemény weboldalán: www.konyvfieszta.hu és Facebook-oldalán: http://www.facebook.com/KonyvMolyNap

Sajtókapcsolat: portal@szerepalapitvany.hu, 30/424-7782

A sokszínű programból a teljesség igénye nélkül emelnénk ki néhányat:

–          dedikál vagy könyvbemutatót tart a négy nap alatt többek között Liptai Claudia, Ördög Nóra, Palya Bea, Ungvári Tamás, Ungváry Krisztián, Gerlóczy Márton, Karafiáth Orsolya, Puzsér Róbert, Nyáry Krisztián, Parti Nagy Lajos, Görög Ibolya, Erőss Zsolt, Arató András, Joshi Barat, Baráth Katalin, dr. Gyarmati Andrea,

–          Skype-beszélgetésre várja a rajongókat a legfrissebb svéd könyvszenzáció – a Kör két szerzője: Mats Strandberg és Sara B. Elfgren,

–          bemutatkozik a Kéziratedző,

–          zenél a Tai Chi Teacher együttes,

–          két írószervezet, a Fiatal Írók Szövetsége és a József Attila Kör szervezésében igazi ínyenceknek való beszélgetéseket tartunk,

–          bemutatkozik a KönyvFieszta kabalafiguráját alkotó Miaszösz Textiljáték csapata.

Ő pedig kabalafiguránk, a KönyvMösz – a folyton olvasó bagoly, akinek a szíve a könyvekért dobog:

Nyitva tartás:

csütörtökön és pénteken 12-20 óráig

szombaton és vasárnap 10-20 óráig

 

A karácsonyi KönyvFieszta valamennyi programja ingyenes.

Részletes program:

 

Programok folyamatosan

e-könyv olvasó sarok – e-olvasók kipróbálása, kötetlen beszélgetések e-könyves szakemberekkel, e-könyv dedikálások

december 13. csütörtök

Aranyalma terem

16.00 A Magyar Képregény Szövetség tagjai bemutatják újdonságaikat. Résztvevők: Korcsmáros Gábor (Rejtő-Korcsmáros sorozat: A láthatatlan légió), Simon István (Lucky Luke 17: Magányos lovasok), Pilcz Roland (Kalyber Joe 5), Hegedűs Márton (Slusszkulcs Klán), Vass Róbert (Ágoston, a nukleáris baromfi ezer élete) és Dudás Győző (Három Madár Műhely). Moderátor: Bayer Antal (a Képregényblog szerkesztője).

17.00 “Fontos a kortárs! – A Kéziratedző és a Rukkola is elkötelezett híve a magyar kortárs irodalomnak, ha pedig ez még nem volna elég, annak legalábbannyira, hogy a szerzőket és az olvasókat közel hozza egymáshoz. A Fontos a kortárs! a Kéziratedző és a Rukkola közös játékához a Kortárs Keddhez kapcsolódó izgalmas műsor. Izgalmas és népszerű szerzőkkel, lelkes olvasókkal, egyéni dedikációkkal ellátott friss kötetekkel. További részletek a facebookon, a Rukkola oldalán. A programot vezetik: Csepregi János és Huszti Gergely, kéziratedzők”

18.00 Fülkefor vidéke – Magyar mesék: Parti Nagy Lajos felolvasóestje

19.00 Beszélgetés és felolvasás három izgalmas, fiatal, első kötete megjelenése előtt álló prózaíróval a Fiatal Írók Szövetségének szervezésében Résztvevők: Kalapos Éva Veronika (próza- és drámaíró), Hanula Zsolt (író, újságíró), Soltész Béla (író, utazó, nyelvtanár). Moderátor: Borbáth Péter (író, a FISZ Könyvek sorozatszerkesztője)

Szaloncukor terem

16.00 – 16.30 Fülöp Bea – Életbe vágó válaszok c. hiánypótló könyve kapcsán korszakváltó interjúk a rákról és az alternatív, segítő terápiás lehetőségekről – Mindenkinek, aki egészséges életre vágyik! Beszélgetés az írónővel és a könyvben megszólaló orvosokkal

16.30 – 17.30 Konzultáció az egészséges életről és az alternatív, segítő terápiákról Fülöp Bea Életbe vágó válaszok c. könyvében megszólaló orvosokkal. Részletek később…

17.30 – 18.00 Hatala Ágnes – Emeld a fénybe kapcsolataidat – Önfejlesztő napló 2013 • Interjú az írónővel a kapcsolatok fejlesztéséről és beszélgetés a jelenlévőkkel. Kérdezz-felelek

18.00 – 19.00 Tudj meg mindent az Aura Somáról – Hatala Ágnes az Önfejlesztő napló c. könyv szerzőjének előadása

december 14. péntek

Aranyalma terem

14.00 Liptai Claudia mutatja be Az álomnő című kalandregényét 15.00 Az Angyalműhely című könyv bemutatója Ördög Nórával és Törköly Erikával – a Libri Kiadó programja 16.00 Intimitáskerülés – a Casparus Kiadó könyvbemutatója Balázs Árpád filmesztétával

17.00 “Fontos a kortárs! – A Kéziratedző és a Rukkola is elkötelezett híve a magyar kortárs irodalomnak, ha pedig ez még nem volna elég, annak legalábbannyira, hogy a szerzőket és az olvasókat közel hozza egymáshoz. A Fontos a kortárs! a Kéziratedző és a Rukkola közös játékához a Kortárs Keddhez kapcsolódó izgalmas műsor. Izgalmas és népszerű szerzőkkel, lelkes olvasókkal, egyéni dedikációkkal ellátott friss kötetekkel. További részletek a facebookon, a Rukkola oldalán. A programot vezetik: Csepregi János és Huszti Gergely, kéziratedzők”

18.30-19.30 Beszélgetés és felolvasás három izgalmas, fiatal, első kötete megjelenése előtt álló szerzővel a Fiatal Írók Szövetségének szervezésében Résztvevők: Tóth Kinga (zenész, költő, képzőművész), Korpa Tamás (költő, szerkesztő, egyetemi oktató), Molnár Illés (költő, kommunikációs szakember). Moderátor: Mészáros Márton (egyetemi oktató, a FISZ Könyvek korábbi sorozatszerkesztője, a Fiatal Írók Szövetségének titkára)

19.30-21.00 Lennonádé – Tai Chi Teacher ősbemutató koncert – “Elmenni volna jó, nem legózni tovább itthon. Találni mást, találni jobbat. Valami tisztábbat, nem is, inkább csak egyszerűt. Könnyebbet, mert hát az se lenne baj. Biztosan jobb lesz. vagy, ha az nem is, legalább végre valami más.” A csapat lelki tornagyakorlatokat dolgoz fel, könnyűzenének álcázva. A zenekar énekes-gitáros-dalszerző-szövegírója Huszti Gergely, akitől sem a színház, sem az irodalom nem áll távol. A TcT tematikus albumokat készít, legutóbbi lemezük Lennonádé címmel debütált, ennek felolvasó-színházi változatát Csepregi János költő, blogger, íróval közösen alkották meg. Minden titkos Lennont és Yokót várunk a Könyvfiesztán! Bővebb infó: www.taichiteacher.hu

Szaloncukor terem

16.00 Szemadám György Családtörténet és önéletírás című könyvének dedikálással egybekötött bemutatója

17.00 Beszélgetés Ungváry Krisztiánnal most megjelent A Horthy-rendszer mérlege –Diszkrimináció, szociálpolitika és antiszemitizmus Magyarországon című könyvéről. A szerző a beszélgetés után mindenkit megvendégel egy pohár 2011-2012-es évjáratú borral saját pincészetéből. 18.00 Check-in – Gerlóczy Márton nemrég megjelent könyvéről a szerzővel Böjte József filmrendező beszélget Kovács Róbert fotói kíséretében – a Scolar Kiadó programja

december 15. szombat

Aranyalma terem

11.30-12.30 Könyvmolyszerzők Testközelben – Vörös pöttyös láz! Találkozás a sorozat magyar szerzőivel. Helena Silence, Kemese Fanni, Spirit Bliss, Szurovecz Kitti beszélgetőtársa Varga Beáta lesz. Ajándékozz dedikált könyveket!

13.00 – 13.30 Fülöp Bea – Életbe vágó válaszok c. hiánypótló könyve kapcsán korszakváltó interjúk a rákról és az alternatív, segítő terápiás lehetőségekről – Mindenkinek, aki egészséges életre vágyik! Beszélgetés az írónővel és a könyvben megszólaló orvosokkal

13.30 – 14.30 Konzultáció az egészséges életről és az alternatív, segítő terápiákról Fülöp Bea Életbe vágó válaszok c. könyvében megszólaló orvosokkal. Részletek később…

16.00 Boszorkányok pedig vannak – virtuális találkozás a legújabb svéd ifjúsági bestseller, a Kör – az Engelsfors trilógia első kötete szerzőivel, Mats Strandberggel és Sara B. Elfgrennel

17.00-18.00 Könyvmolyszerzők Testközelben – Arany pöttyök On Sai vadonatúj könyvének bemutatója: Calderon, avagy hullajelölt kerestetik Ajándékozz dedikált könyveket!

18.00 Emlékezés Illyés Gyulára születésének 110. évfordulója alkalmából – Beszélgetés Illyés Gyula Ráadás élet (Válogatott és kiadatlan versek) c. kötetéről és az a Irodalmi Magazin Illyés-emlékszámáról.

Résztvevők: Oláh János, a Magyar Napló Kiadó vezetője és Réger Ádám, az Irodalmi Magazin szerkesztője

19.00 Erőss Zsolt és Földes András beszélget – a Libri Kiadó programja

Szaloncukor terem

14.00 Kaspar Hauser élete – a Casparus Kiadó könyvbemutatója

15.00 Oktávnyira az élettől – Marosi Katalin dedikálással egybekötött könyvbemutatója

16.00 Szörényi László: Éljen Kun Béla! Suzy nimfomán c. könyvéről beszélget a szerző és Weiner Sennyey Tibor – a Kortárs Kiadó könyvbemutatója

17.00 Beszélgetés Horváth Viktorral a Török tökörről és az eddig megjelent könyveiről

18.00 Arató András könyvbemutatója – Írók, tudósok, művészek magántörténelemről, közügyekről, szépségről, szörnyetegről

19.00 Karafiáth Orsolya estje, Legát Tibor és Pócs Ádám zenél – a Scolar Kiadó programja

Fenyő terem

15:00-18:00 A köztünk élő képregény (előadások és beszélgetések a Fiatal Írók Szövetségének szervezésében)

15:00-tól A képregény mai helyzete Magyarországon – ötletből képregény – Előadás/prezentáció 20 percben a témában: Csordás Dániel képregényalkotó. Beszélgetnek: Bayer Antal szerkesztő, képregényíró, Csordás Dániel képregényalkotó, Huszka Zsombor képregényrajzoló, Tálosi András képregényalkotó. Moderátor: Csepregi János író, szerkesztő

16:00-tól A képregény mint kordokumentum – a ’70-es, ’80-as, ’90-es évek magyar nyelvű képregényei és azok társadalmi szerepe – Előadás/prezentáció 20 percben a témában: Kertész Sándor képregénytörténész. Beszélgetnek: Fazekas Attila grafikus, Kiss Ferenc gyűjtő, Kertész Sándor képregénytörténész, Felvidéki Miklós képregényalkotó. Moderátor: Kránicz Bence kritikus 19.00 Néma Gyerek zenés felolvasás a Libri Kiadó és a József Attila Kör rendezésében -meghívott felolvasók: Dunajcsik Mátyás, Simon Márton, Sirokai Mátyás és Sopotnik Zoltán

december 16. vasárnap

Aranyalma terem

11.00 Rajzoljunk együtt! – a Scolar Kiadó programja gyerekeknek és szüleiknek

15.00 A Magyar Képregény Szövetség programja 15.00-15.30: Batman igazi első éve. Bayer Antal előadása a Batman képregényfigura eredetéről, forrásairól, az első történetekről.

15.30-15.45: A láthatatlan légió felújítása. A Rejtő-Korcsmáros sorozat hetedik kötetét bemutatja Korcsmáros Gábor kiadóvezető, Garisa H. Zsolt rajzoló-restauráló és Varga “Zerge” Zoltán színező.

15.45-16.00: Mákvirág visszatér. Az eddig magyarul kiadatlan Gyerünk a Holdra című kötet megjelenése alkalmából Rusz Lívia képregényrajzolóval beszélget Kiss Ferenc, a Képregény Kedvelők Klubja vezetője.

16.00 Szerepcsere, csereszerep – Áfra János JAK-füzetes szerző és Borbély Szilárd készít élő interjút a másikkal 17.00 Nyáry Krisztiánnal Esze Dóra beszélget

Szaloncukor terem

11.00 – 11.30 Hatala Ágnes – Emeld a fénybe kapcsolataidat – Önfejlesztő napló 2013 • Interjú az írónővel a kapcsolatok fejlesztéséről és beszélgetés a jelenlévőkkel. Kérdezz-felelek

15.00 Palya Bea minikoncert – a Libri Kiadó programja

16.00 Sárkányok és taxisofőrök – vetítéssel egybekötött beszélgetés Vágó Zoltán festőművész-íróval, aki a mesék világában éppoly otthonosan mozog, mint a pesti éjszakában

17.00 Rocklitera – irodalmi varieté színház Baksa Soós Attilával a rukkola.hu szervezésében

Fenyő terem

11.30 – 12.00 Női meditáció Hatala Ágnessel, az Önfejlesztő napló

2013 c. könyv szerzőjével

15.00 Darányi Sándor: Narvál és mákvirág című könyvének dedikálással egybekötött bemutatója

Dedikálások

december 13. 18.00 Fülöp Bea dedikál az Illia @ Co. Könyvkiadó standjánál december 13. 18.00 Sziebig Tímea: Az élet Édes illata című, névre szóló könyvét jegyzi személyesen az      olvasónak

december 13. 19.00 Parti Nagy Lajos dedikál a Magvető Kiadónál december 13. 19:15 Hatala Ágnes dedikál az Illia @ Co. Könyvkiadó standjánál

december 14. 17.00 Görög Ibolya dedikál az Athanaeum Kiadónál

december 14. 18.30 Ungváry Krisztián dedikál a Jelenkor Kiadónál

december 15. 15.30 Marosi Katalin dedikál a Co-LibriKönyveknél

december 15. a Magyar Napló Kiadónál

11.00: Kovács Zoltán Vilmos Szitakötő Dávid, a költő (2011) c. mesekönyvét dedikálja

15.00: Kürti László Testi misék (2012) c. verseskötetét dedikálja

16.00: Oláh János Száműzött történetek (2011) c. kötetét dedikálja

17.00: Kovács István Csoda a Visztulánál és a Balti-tengernél c. kötetét és a szerző fordításában megjelent Edward Stachura Szekercelárma avagy az emberek a téli erdőn c. művét

december 15. 15.00 Fülöp Bea dedikál az Illia @ Co. Könyvkiadó standjánál december 15. 17.00 Szörényi László dedikál a Kortárs Kiadónál december 15. 18.30 Horváth Viktor dedikál a Jelenkor Kiadónál

december 15. 16.00 Ungvári Tamás dedikál a Scolar Kiadónál december 15. 17.00 Joshi Barat és Szabó Csilla világkonyha-kóstolóval egybekötött dedikálása

december 16. 11.00 dr. Gyarmati Andrea dedikálja Beszéljünk az evésről cmíű könyvét december 16. 12.15 Hatala Ágnes dedikál az Illia @ Co. Könyvkiadó standjánál

december 16. 14.00 Lengyel Dávid és Kuba Richárd dedikál a moly.hu-nál december 16. 15.00 Baráth Katalin dedikál a moly.hu-nál december 16. 16.00 V.Z. Pittore dedikál a Co-LibriKönyveknél december 16. 16.00 Sziebig Tímea: Az élet Édes illata című, névre szóló könyvét jegyzi személyesen az      olvasónak

december 16. 16.00 Szabó Tibor Benjámin dedikál a Scolar Kiadónál december 16. 17.00 Puzsér Róbert dedikál a Scolar Kiadónál december 16. 18.00 Nyári Krisztián dedikál az Aranyalma teremben

minden nap 14 és 18 óra között Moldova György dedikál az Urbis Kiadónál

Képregényalkotók (rajzos) dedikálásai december 14. 12.00-18.00 Vass Róbert dedikál az MKSZ strandon december 15. 12.00-20.00 Merényi Dániel dedikálja a Napirajz 5. kötetét a Shirokuma standon december 15. 14.00-16.00 Fazekas Attila dedikál az MKSZ standon december 15. 17.00-18.00 Oravecz Gergely dedikálja a Yellow Spots CD-hez készült képregényét az MKSZ standon december 16. 12.00-18.00 Vass Róbert dedikál az MKSZ strandon december 16. 16.00-16.30 Rusz Lívia dedikálja Gyerünk a Holdra című képregényét az MKSZ standon

A programváltoztatás jogát a Szervezők fenntartják.

Forrás: Salamon Eszter – Szerep Művészeti Alapítvány  

]]>