A függetlenség napja 16 éve az egyik legnagyobb anyagi sikert hozó film volt – összesen mintegy 800 millió dollárt kaszált világszerte. Az a csoda, hogy ennek ellenére még nem készült folytatás a legnépszerűbb július 4-i filmhez. Időről-időre azért felröppennek pletykák, hogy végre lesz második epizód – most Dean Devlin lebegtette meg a lehetőséget. Roland Emmerich és Dean Devlin különböző egyéb projectekbe vágtak A függetlenség napja után, de most megint elkezdtek beszélgetni a folytatás lehetőségéről – több, mint egy évtized után. Devlin szerint eddig ellenálltak a csábításnak, hogy folytatást csináljanak, mivel tiszteletben akarták tartani az első filmet – nem akartak csak a bevétel miatt újabb részt csinálni. Mint mondja, csak akkor akartak belevágni az új részbe, ha olyan ötlet és koncepció merül fel, ami az első film természetes folytatása lehet. És most állítólag megjött az isteni szikra, van olyan elképzelés, ami méltó folytatása lehet az első filmnek. Hogy kik lennének a film főszereplői, azt nem tudni, mindenesetre „mindenkivel beszélnek”, és meglátják, mi történik, így valószínűleg igyekeznek minél több eredeti szereplőt megtalálni. Azonban nem az ID4 az egyetlen, amihez ismét hozzá akarnak nyúlni – hanem bizony a Csillagkapu is szóba került kettejük között. Mint Devlin elmondta, amikor az eredeti Stargate filmet megcsinálták, akkor mindig is gondolkodtak egy második és egy harmadik epizódban, de ez nem jött össze az évek során. Most abban reménykednek, hogy újabb lehetőséget kapnak, és elmondhatják azt a teljes történetet, amit ők el szerettek volna mondani.]]>
A szerzőről
Merras
Az SFportal társalapítója, szerkesztője. Kedvenc sci-fi sorozata ennyi idő elteltével is a Babylon 5. Több, mint 15 éven keresztül számtalan sci-fi rendezvény szervezője volt. Bár továbbra is mindene a sci-fi, aktivitása alább hagyott, mióta egy belvárosi kerület önkormányzati képviselőjeként dolgozik. Manapság főleg D&D szerepjátékkal üti el a kevés szabadidejét.