Nem nagy meglepetés, de a Paramount Pictures megerősítette: a legújabb Star Trek film munkálataiban nem számítanak Rick Berman résztvételére, aki oly sokáig irányította a sorozatot.


A Paramount megerősítette a hétvégén, hogy Rick Berman neve nem kerül fel a tizenegyedik film stáblistájára. Mint ismeretes, Rick Berman 1987 óta volt szerves része a Star Trek sorozatoknak. Mint író és producer tűnt fel a csapatban a The Next Generation – Az Új Nemzedék idején. Több, mint 18 éve Berman részvétele nélkül fog bármiféle Trek film készülni. Berman vezénylete alatt fejeződött be nem csak Az Új Nemzedék, de a Deep Space Nine – Kilences számú űrállomás, és a Voyager is, valamint több mozifilm is. Az Enterprise, valamint a Nemesis azonban gyakorlatilag megbukott, és a rajongók jórésze Bermant tartotta felelősnek emiatt – valamint azért is, mert most először fordulhatott elő, hogy nincs Star Trek a televízióban. Ezen nézetet a Paramount is oszthatja, mivel a szóvívő kijelentése szerint Berman “semmiképp sem résztvevője” az új filmnek. Mint a hétvégén bejelentették, az új film írója és producere az a J.J. Abrams lesz, aki az utóbbi években már letette a névjegyét az Alias és a Lost sorozatokkal – legutóbb pedig a Mission Impossible III rendezői székét foglalhatta el. Írótársai Robert Orci és Alex Kurtzman lesznek, akik többek között a Zorro legendája, A sziget, valamint a hamarosan bemutatásra kerülő Transformers: The Movie, valamint a Xena sorozat forgatókönyveit is írták. Berman korábban úgy nyilatkozott, hogy nem tudja, mi lesz a Star Trek jövője, ám mindig is remélte, hogy valahogy feltámad a sorozat, és ebben ő is résztvehet. Előbbi reménye végül hamarabb valóra vált, mint sokan gondolták volna.

Kapcsolódó anyagok és fórumok: 

Lost and found: Bejelentették a Star Trek XI mozifilmet 

Star Trek fórumok az SFportalon 

]]>