A 2010-ben megjelent War for Cybertron ugyan könnyen lehetett volna jobb is, (mondjuk, ha több újdonságot mernek beletenni a készítők, na meg a történetre is jobban ráfekszenek) ám így sem volt okunk különösebben panaszra, különösen a korábban megjelent Transformers játékok fényében nézve. A High Moon stúdió tehát megmutatta, hogy kell ezt csinálni, majd alig egy évvel később, a filmes játékok minden hibájától szenvedő Dark of the Moon játékukkal azt is megmutatta, hogy hogyan nem érdemes ezt csinálni. Most, augusztus 24-én viszont jön az új saját projekt, a War for Cybertron folytatása, a Fall of Cybertron, amivel remélhetőleg kiköszörülik a csorbát.

Az alapszituáció (spoilerek az első részből!)

A War for Cybertron azzal ért véget, hogy Megatron megfertőzte Cybertron – a Transformerek szülőbolygójának – magját a sötét energonnal, és habár az autobotok mindent megtettek a megtisztítása végett, a bolygó csak egy több millió éves javítási folyamattal tudja újra működőképessé tenni önmagát, amely során még az igénytelenebb mechanikus életet sem lesz képes fenntartani. Az utolsó képsorokon láthatjuk, amint a fővezérré kinevezett Optimus kiadja a parancsot a bolygó evakuálására, és ezzel az autobotok elhagyják szeretett bolygójukat. Ám a folytatásban nem jutnak messzire, mert Megatron nem akarja elengedni kedvenc játszópajtásait. Folyamatosan támadja a fővezért és legfontosabb harcosait szállító utolsó evakuáló hajót, (valószínűleg) Nemezissel (Trypticon űrhajó formája. Az első rész autobot kampányának a főellensége).

Ez a videó a támadást, és a játék első tíz percét mutatja be.

Kampány: Csak autobotok, drámaiság, új karakterek, stb.

Nagy változás az elődhöz képest, hogy ezúttal csak autobot kampány lesz. A készítők elmondása szerint erre azért volt szükség, mert így sokkal jobb és nehezebb kampányt tudnak csinálni. Az első részben úgy nézett ki a dolog, hogy mindkét kampányt el lehetett kezdeni azonnal, s így a készítőknek úgy kellett megalkotni a 2*6 pályát, hogy bármelyik térféllel is kezd a játékos, legyen ideje belerázódni. Azaz két oktatópálya, két első, két második, két harmadik stb. pálya kellett. Míg most lehetséges a lassú, folyamatos nehezítés, és a kihívást jelentő befejezés is. Egyébként ezzel talán az első rész legnagyobb hibáját küszöbölik ki, mert ezúttal jut idő arra, hogy igazán megismerjük a karaktereket, már ha jól használják ki ezt a fejlesztők. Egyébként talán kapizsgálják ezt a dolgot, mert Optimusról egy interjúban úgy nyilatkoztak, hogy többet fog változni ez alatt az egy játék alatt, mint a filmek és rajzfilmek során bármikor. Nos, majd meglátjuk. A játék továbbra is marad harmadikszemélyű robotos-lövöldözős játék, azonban ismételten mindenféle fedezékrendszer nélkül. A videók alapján az egyik legnagyobb kényelmi változás a játékmenetben az, hogy a karakterünk át tudja „tenni” a másik kezébe a fegyvert, ezt kihasználva pedig soha nem kell túl sokat kitettünk a testünkből a tűzvonalba. A készítők a pályák tekintetében sok jó dolgot ígérnek, többek között lopakodós, hátulról, csendben elintézős küldetéseket, komoly labirintusokat, célpont bejelölős feladatokat. Viszont pont emiatt, a kampány közbeni coop mód elmarad, de lesz helyette újra eszkaláció (egyfajta feljavított horda mód, pontköltéssel) és kompetitív többjátékos mód. Ebben a két módban – ellesve a Space Marine-tól -, egészen aprólékosan szabhatjuk testre robotunkat. Szereplőgárda szép nagy: lesz Optimus Fővezér, Űrdongó [bumblebee], Jazz, Sziklaugró [Cliffjumper], Acélfej [Ironhide], Csatár [Sidewipe], Racsni [Ratchet], Észlelő [Perceptor], Hadiösvény [Warpath], Kerék [Wheeljack], Röptűz [Jetfire], Támadó [Air Raid], Metroplex, illetve feltűnik még az öt dinobot, Mogorva [Grimlock], Iszap [Sludge], Salak [Slug], Acsargó [Snarl] és Roham [Swoop]. Az álcák oldalát az elmaradhatatlan Megatron, Sokkoló [Shockwave], Üstökös [Starscream], Fülelő [Soundwave] erősíti, de újdonságként megjelennek még az első Combaticonok* (Cudar [Onslaught], Kilövő [Blast off], Huligán [Brawl], Svindli [Swindle], Vortex), illetve egy Insecticon** csapat (Hardshell, Sharpshot és Kickback) *A Combaticonok egy ötfős álca különítmény, amik képesek összekapcsolódni, olyan Omega Supreme méretűvé. Olyankor Bruticus névre hallgatnak. **Az Insecticonok pedig speciális képességekkel rendelkező, rovarszerű álcák, akik képesek önklónozásra, élő és élettelen anyagok energiává alakítására, illetve robotok vírussal való megfertőzésére, ami által át tudják venni az irányítást a páciens felett.

Dinobotok és Metroplex: a két nagy kaliberű újdonság

A dinobotok az autobotoknak egy különítménye, akik járművek helyett dinoszauruszok alakját tudják felvenni. A dinobotok ezen kívül még abban térnek el az autobotoktól, hogy lőfegyverek helyett jobb szeretnek közelharcban, méteres energonkardokkal és előhúzható pajzsokkal harcolni, illetve sokkal erősebbek is náluk, például kisebb álcákat akár fel is tudnak kapni, és elhajítani, ami a játékban nyilván nagy segítség lesz a repülő, vagy távolsági fegyverzetet használó robotok ártalmatlanításában. A dinobotok – a többi karaktertől eltérően – csak akkor tudnak formát váltani, ha feltöltődik a „rage meter”, amit ellenfelek lecsapásáért kapnak. Vezetőjük Grimlock, – aki nem mellesleg játszható karakter is egyben – például egy Tyrannoszaurus Rex-é tud átváltozni, és ha ez megtörténik, még veszedelmesebb lesz, mint korábban: képes keresztülharapni, eltaposni robotokat, vagy a száján kitörő lángokkal megsütni őket.

Grimlock rendet rak:

Hogy miért néznek ki Földön élt dinoszauruszokként ezek a robotok? Nos, Sokkoló megpróbálta a lehetetlent, és kirángatni Cybertron magját a javítási ciklusból, ám ehhez energia kellett neki, méghozzá jó sok. E energia kutatása közben botlott bele az űrhíd technológiába, amivel könnyűszerrel (és gyorsan) meglátogathatott több száz, messzi-messzi bolygót, köztük a Földet is, ami akkoriban még dinoszaurusz paradicsom volt. Megtetszett neki az ott élő lények dizájnja és az éppen kéznél lévő öt fogságban tartott Autoboton kísérletezni kezdett a dinó forma beépítésével.

Dinobot bemutató:

Metroplex a másik ütős új karakter. Ő többnyire város üzemmódban létezik, amiben az autobotok laknak, ám a fővezér képes felébreszteni ezt az irdatlan méretű és erejű szörnyeteget. Ő a legvégső fegyver az álcák ellen, hozzá képest az első részben lévő Omega Supreme egy kis makett repülő, Optimus pedig kb akkora, mint a kisujja. Az egyetlen igazi ellenfele Trypticon. Ugyan őt az autobot kampány végén Optimus, Űrdongó és Acélfej elintézte, de konkrétan nem derült ki, hogy tényleg ócskavassá alakult-e (lehet, hogy ő támadja a játék elején az utolsó menekülőhajót), így van rá esély, hogy összehozzák a két esküdt ellenséget, akkor viszont bolygó bolygón nem marad. Metroplex a játékban nem lesz irányítható karakter, ám néhány pályán Optimussal egy bejelölő berendezéssel ráuszíthatjuk ellenfeleinkre.

Metroplex bemutató.

Minimum gépigény: Intel Core 2 Duo E4300 1.8 GHz, vagy AMD Ahtlon 64 x2 Dual-Core 4000+ 2.0 GHz 2GB RAM 100% DirectX® 9.0c- kompatibilis 256 MB-os videokártya (NVIDIA® GeForce® 7900 GT / ATI Radeon™ x1900, 256 MB RAM) DirectX® 9.0c Microsoft(R) Windows(R) XP / Windows Vista(R) / Windows(R) 7 9,5 GB hely a merevlemezen Ajánlott gépigény: Intel(R) Core(TM) 2 Duo E6750 2.66 GHz, vagy AMD Athlon(TM) 64 X2 Dual-Core 6000+ 3.0 GHz 2 GB RAM DirectX(R) 9.0c kompatibilis, 320 MB-os videokártya (NVIDIA(R) GeForce(R) 8800 GTS 320 MB RAM / ATI Radeon (TM) HD 3870 512 MB). Nos hát ennyit tudni a játékról eddig, de nagyon úgy fest a dolog, hogy sokkal nagyobbat fog durranni, mint az első rész annak idején. A grafika szép lesz (és kis gépigényű), az újításokat megkapták a játékosok, a történetet pedig még majd meglátjuk. Egy biztos: augusztus 24.-én, amikor az internet Metroplex Optimus legújabb (vagy a második legrégebbi. kinek hogy tetszik) kalandjaitól lesz hangos, majd megtudjuk sikerült-e másodjára is a High Moon stúdiónak. Én szerintem minden esélyük megvan rá.]]>