Dr. Galántai Zoltán faggatta Markovics Botond (Brandon Hackett) írót a technológiai szingularitásról az Akku művészeti központban. A téma aprópóját az író Isten gépei című sci-fi regénye adta, amely tavaly jelent meg a Galaktikát is kiadó Metropolis Média gondozásában. A következőkben képgaléria és egy rövid beszámoló következik az eseményről. A labirintusnak is beillő Akku épületében egy aprócska teremben “telt ház” előtt beszélgetett el dr. Galántai Zoltán Markovics Botond íróval. Az este első felében az Isten gépei című regény volt terítéken, annak megszületése, az irodalmi alkotás folyamata, majd a könyvben megjelenő technikai háttér került szóba. A regény fő témáját a Föld idegen űrbe áthelyezése mellett a technológiai szingularitás elérése adja. A tudományos elméletek szerint a mesterséges intelligencia megjelenése képes lesz annyira felgyorsítani a tudományos fejlődést, amely mai ésszel felfoghatatlan, s ennek segítségével az ember akár a halhatatlanságot is elérheti. Erre egyes számítások szerint a 2030-as években sor kerülhetne. Az elméletet Vernor Vinge és Raymond Kurzweil elképzelései szerint ültette át Brandon Hackett irodalmi művébe. A találkozó végén dr. Galántai Zoltán a jövőkutatás és a szingularitás kapcsolatáról beszélt, illetve a közönség beszállásával az esemény beszélgetéssé alakult át. A kitartóbbak utána kötetlenül meglátogathatták a Vaskapu nevű pubot is. ]]>