„Versenykorlátozó hatásúnak és a fogyasztókra nézve károsnak tartja a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének a rögzített könyvár bevezetéséről szóló javaslatát a Gazdaság Versenyhivatal és a GKM is” – röppent fel a sajtóban a hír. Több internetes portál (melyeknek érdekes módon érdekeltségük van a könyvkiadásban is) így tálalta az eseményt: „Rögzített könyvár teheti tönkre a kiadókat”. Nos, az igazságnak két oldala van. Eszmefuttatásában Szélesi Sándor igyekszik megvizsgálni a dolgok miértjét. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete számomra olyannak tűnik, mint a bárány és a leopárd egyesülése. Működött harminc éve, az állami könyvkiadás korában, ám manapság, amikor a szabad piac diktál, a könyvkiadók és a terjesztők már nem egy oldalon állnak. Ugyanis a kiadók érdekérvényesítésére pontosan a terjesztőkkel szemben lenne szükség. Az MKKE tehát némileg a két világháború közötti olasz korporációkra emlékeztet, ahol a munkaadók és a munkavállalók együtt küzdöttek (volna) a jogaikért. Ez a „divatjamúlt” szervezet most elhatározta, hogy a könyvárak rögzítésével próbálja meg megvédeni gyengébb tagjait a piac versenyétől. Ezt a Gazdasági Versenyhivatal és GKM joggal nevezte versenykorlátozó hatásúnak, ám a GVH és a GKM ugyanakkor ezzel egy olyan könyvterjesztői rendszert támogat Magyarországon, amely igenis kiadókat tehet tönkre, és egyáltalán nem szolgálja a fogyasztók érdekeit sem. Különös helyzet: a nyilvánvaló rosszat nem lehet lecserélni egy másik nyilvánvaló, bár kisebb rosszra, amely ráadásul csak tüneti kezelés, a probléma gyökerét nem orvosolja. Hegedűs Zsuzsa az inforádio.hu alatt alaposabban körüljárta a témát (nem egyértelműen feketének láttatja az MKKE javaslatát, mint pl. az Index), a továbbiakban az ő adataira hivatkozom. Eszerint a magyar könyvpiac különbözik a nyugati könyvpiacoktól, méghozzá abban a lényeges momentumban, hogy külföldön a terjesztő terjesztőt vásárol fel, a kiadó pedig kiadóval bővít. Itthon a legnagyobb példa mást mutat: az Alexandra egyaránt belefolyik a könyvkiadásba (nyolc saját tulajdonú könyvkiadó és tizenhárom kizárólagosan terjesztett könyvkiadó), a nagykereskedelembe (két nagykereskedelmi érdekeltség), és a kiskereskedelembe (hetvenhét bolt országszerte, két internetes könyvterjesztő portál), de ugyanez a képlet a Líra és Lant, illetve a Libri csoportnál. Ennek az üzleti modellnek a magyar könyvkiadásban végzetes eredménye lehet: a Három Nagyok (HN) alapvetően meghatározzák a lehetőségeket. Fel se merül, hogy egy általános, különálló kiadó piaci versenyben döntse el, hova csatlakozik, a terjesztési jutalék minimum 50 százalék mindenhol. Fel sem merül, hogy a kiadó ne bizományba adja le a könyvét, és fel se merül, hogy beleszóljon a könyvének hálózaton belüli elosztásába. A kiadók többszörösen kiszolgáltatottak (pl. az ún. alexandrás „raklappénz” ellen sem tehettek semmit). Egyrészt a kiadás és a reklám terheit is ők viselik, másrészt a bizományba átvett könyvek fogyását bemondásra kell elfogadják, jogi lehetőségük nincs a tényleges fogyás ellenőrzésére. Nem tudnak semmit tenni az ellen sem, hogy a kiadó tulajdonát képező (!) könyveket, amelyek a terjesztő raktárában állnak, a terjesztő akár 20-25 százalékkal olcsóbban árulja a könyvesboltjaiban ésvagy az internetes oldalain. És végezetül: ki vannak szolgáltatva a terjesztő személyes kedvének és ízlésének is, szintén mindenféle jogi védelem nélkül. Kritikai észrevételeik egyet jelentenének a piaci öngyilkossággal. A HN-rendszer kialakulása a kisebb és közepes kiadókat állandó bizonytalanságban tudja tartani, illetve képes a nem hálózati, magánkézben lévő könyvesboltokat ellehetetleníteni. Alternatív értékesítési útvonal alig létezik (talán csak a net), lévén, hogy a terjesztői boltokban olyan kedvezményt tudnak adni a könyvekből (ismétlem: nem a kifizetett, hanem a bizományosi könyvekből), amelyekkel a nem HN-hez tartozó kis hálózatok, boltok nem tudnak lépést tartani. (“Érdekes módon” más nagykerek ugyanazokat a feltételeket diktálják, mint a HN, tehát a nagykerek belesimultak a rendszerbe.) Ezzel pont a piac színe veszik el, egyedisége, hogy kisebb, egyes szubkultúrákat, rétegeket kiszolgáló kiadók és boltok talpon tudjanak maradni. És fontos, nagyon is fontos, hogy a könyvkiadásnak meglegyen az a sokszínűsége, amely a kilencvenes években kialakult. A kis és közepes kiadók ehhez járulnak hozzá, még akkor is, ha a rájuk kényszerített piaci körülmények között fennállásuk bizonytalan. És az olvasóknak is ez az érdeke. Inkább, mint a könyvárak csökkentése vagy növelése. Gondoljunk csak bele: eljuthatunk oda, mint a hetvenes-nyolcvanas években: a piacot pár szereplő befolyásolja csak. Ám a helyzet még rosszabb lesz, mert míg akkor valamiféle szocialista kulturmisszió keretében válogatták ki a műveket, mára már a fogyasztói társadalom által elfogyasztott, így nagy példányszámban eladható termékek minősége leginkább színvonalon aluli. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete végre eljutott oda, hogy kitaláljon valamit az egyre inkább látható problémák kezelésére. Szerencsétlenül elég különös eszközhöz nyúlt, az árak rögzítéséhez, mármint az új könyvek árának fél éves időtartamú rögzítéséhez. Ez egyáltalán nem jelenti a problémák megoldását, és nézőpont kérdése, hogy ez jobb vagy rosszabb, mint az eddigi rendszer. Az MKKE létéből eredően nem fog ennél keményebb megoldásokat javasolni, még ha ezt a csatát el is veszti a lobbiharcban. Jelen javaslata alól is erőteljesen kilóg a lóláb, merthogy ha rögzítenék az árakat, az a kiadókon továbbra sem segítene (az MKKE javaslata tehát látszatjavaslat kiadói szempontokból), maximum a kisebb könyvesboltok tudnának egyenesben maradni. Ismétlem: az árak a kis könyvesboltok fennmaradását segítenék elő, a bizományosi terjesztésre átadó kiadókat egyáltalán nem érintené az új rendszer, ha el is fogadnák. (Szóval hol is védi ezzel az MKKE a nevében szereplő könyvkiadókat?) A fenti megoldás tehát rossz, látszatintézkedést javasol, és köze nincs a kiadói érdekvédelemhez, ám a neten megjelenő kommentáló cikkek hangvétele ezzel együtt is hamis. A képlet egyrészt jóval összetettebb, másrészt a HN médiabefolyásoltsága el tudja érni, hogy az MKKE javaslata a hátteret nem ismerő olvasóközönség körében is megbukjon anélkül, hogy a tényleges problémát meg kellene vitatni. Végül az MKKE javaslata azért bukik el, mert kartellnek minősül. Úgyhogy a kis boltok tovább csúsznak a lejtűn. Megoldás? Ki tudja, mi lenne a megoldás kiadói szempontból. Talán a Gazdasági Versenyhivatalnak és GKM-nak kicsit jobban kellene vizsgálódniuk e tárgyban. Megvizsgálni, nem áll-e fönt piaci hatalommal való visszaélés, illetve kartellmegállapodások a terjesztői részről. Persze az ember nem naiv: a kis kiadók lobbitevékenysége nem ér föl odáig, ahova a HN szava. Kiváltképp, ha az érdekeiket egy olyan szervezet védi, amely a terjesztőket is bevonta az érdekérvényesítésbe. A kör bezárult. A téma fóruma: Könyvterjesztés Magyarországon Kapcsolódó blogbejegyzés Merras a hazai könyvkiadásról ]]>