Két hatalmas problémám is volt a huszonöt legjobb science fiction zenét felsoroló cikkel. Az egyik, hogy egy vagy két dal kivételével mindegyik filmhez, sorozathoz kötődött. A felsorolás azt az érzést keltette, hogy valójában SF érzést tükröző, SF témájú zene nincs is a filmiparon kívül, szóval a zene szolgálóleánya valaminek. Kelt reakciója az SFportal sci-fi zenés toplistájára. A másik tényező még jobban zavart, nevezetesen, hogy a klasszikus science fiction filmekkel és a régi vagy felmelegített sorozatokkal megállt az idő. Maximális merészségnek az a Mátrix számított, ami tényleg elért mindenkit az egyszeri mozibajárótól a posztmodern irodalmi gondolkodóig, de akkor is van tíz év szünet. És ekkor még a kínos Na és a mi van a videojátékokkal? kérdést még fel se tettük. Az elsikkadt tizenpár év A fájóan hiányzó tíz évben két dolog is történt: a cyberpunk irodalom és a kiberkultúra. Az előbbinek a hőse még rocker/punk lázadóhoz méltóan bőrkabátos volt (például Pat Cadigan: Synners), de már élte az elektronikát. Gibson szabadpartján folyamatosan dubot, ezt a nagyon tipikusan elektromos zenét, hallgatta az űrben ragadt raszta kolónia. Külön érdekes, hogy itt az elektronika nem a technicizáltság szimbóluma, nagyon is az emberi világ része. Van helye a reggae klasszikusoknak is Az epigonok aztán már nem tudtak megállni, a nálunk szerencsére csak a Lucifer sárkányával megjelent Grimwood beültetésekkel felturbózott DJ-t vizionál egyik művében. Még az eredeti, sőt a cyberpunkot megújító Neal Stephenson is behoz valami japános beütésű zajrockot. Kiberkultúra És aztán ott volt a kiberkultúra, ami másról sem szólt, mint színekről, álmokról, mozgóképről és zenéről. Sikerült úgy istenigazából lezárni a hatvanas éveket azzal, hogy rögtön remixelni kezdték. A kábítószerek helyét átvette a kis felbontású, fejfájdító virtuális valóság (nameg a dizájner drogok), a Give peace a chance helyére pedig beköltözött az elektronika. A lényeg, a szebb világ várása és a zene viszont nem változott. SF klaszikus techno köntösben Az örökkép pörgő technópartik mellett persze vannak keményebb hangok is. A zene-performansz-perverzió háromszögben elhelyezhető Survival Research Labs egymást szétkapó robotjai által keltett hangorkánt és látványt nem is tudom hová lehetne sorolni. További képernyők Végül ott van az összes művészet szegény letagadott rokona, a videójáték. 1998 (?)-ban jelent már meg olyan játék, amihez ünnepelt zenész csinálta a soundtracker. A zenész Trent Reznor volt, a szoftvert pedig a Quake-nek hívták. Poénokat lő le a Portalt záró dal És ha a videójátékok érnek, akkor minden idők legtudományos-legfantasztikusabb dala pedig a Portal játékot lezáró és értelmező Still Alive. Van benne őrült, önmagát narráló mesterséges intelligencia, fehér köpenyes tudósokkal benépesített jövő, antiutópia, csúcstechnológia. Tovább is van… Még csak érintőleg beszéltünk a hackerekről, pedig a kultuszuk igazán a kilencvenes évekkel pörög fel. Az ő zenéjük megint sokféle, attól függ, hogy kapucnis pulóverben a monitort bámuló Sepulturát hallgató magányos srácnak képzeljük hősünket vagy Stereo MC’s-re pörgő szupertrendi aranyifjúnak. Rajongói videóklip egy igazán hackeres klasszikushoz Manapság meg már hackernek sem kell lenni, épp divatos dolog geeknek lenni. Két jól eltalált google keresés elég ahhoz, hogy felcsendüljön a húrelméletet, az ISO/OSI szinteket vagy a videójátékokat dicsőítő digitális gengszterhiphop. Körbeértünk.]]>